Hatástörténetek margóira




 

Egyéni sorsok, göröngyös életutak keresztezik egymást a véletlenszerű események végeláthatatlan labirintusában, na meg Oberczián Géza hátsó szobájában. A kötet magántörténeteit az köti össze, hogy valahol, valamikor, valakivel megtörténtek vagy éppen megtörténhetnek, s ezek a történések persze hatással vannak mások történeteire. Minden esemény része egy rekurzív képletnek, mely folyton újratermelődő hatások és visszahatások szerteágazó láncolatát hozza létre, s közben sosem tudhatjuk, kicsoda történetének válunk öntudatlanul részesévé vagy éppen kire leszünk mi magunk hatással. „Vajon valóban ennyire függünk a vak véletlenektől, az élet ennyire kiszámíthatatlan? Lehetséges, hogy ezek az előre nem látható események inkább egyéni sorsok kereszteződései, egymásra hatásai? Hisz olyan sokan vagyunk, és annyi minden történik…”

 

Az eddig is főleg kisprózákat publikáló szerző harmadik kötete 28 válogatott novellát és karcolatot gyűjt össze, melyek közül számos írás már korábban önállóan is megjelent. A hátsó szoba fő szervezőeleme a sokoldalú változatosság mind témájában, mind pedig eszközeiben – áll a kötet ismertetőjében.

 

Az egymástól merőben eltérő történeteket összefogó kötet címét a történetek összefüggésében kifejezetten beszédesnek, sőt sokatmondónak tartom. Képzeljünk el térben egy tágas családi házat, melyben a szociális reprezentáció nem kevés formája megtalálható, mégis van ott egy hátsó szoba: valami privát, valami nyomasztóan személyes, ami rejtve marad a külső, idegen tekintet előtt, s ahol még saját életünk történéseit szemlélve is olykor csak távoli ismerősök lehetünk saját magunk számára. Ez a szoba képezi a valódi magánszférát, az egyéni és egyedi látásmódot, a saját sorsot, mely ugyanakkor nem izolált, részese az önmagát folyton újratermelő láncolatnak. A kötet rögtön a címadó novellával indít, mely formai szempontból valósítja meg azt, amit a többi novella tartalmában mutat fel. Az elrejtett s csak az egyén számára fellelhető hátsó szoba történetének elbeszéléseben a dőlt betűvel szedett mondatrészek összeolvasása adja ki az elülső szobát, ahol a kis mozaikok értelmet nyernek. A hátsó szoba a múltat rejti, az elülső közben a jelent beszéli el, s a novella végül kimondja az egész kötet tételmondatát: „a jövő a múlt meghatározó pillanatai alapján alakul. és most kezdődik.” A kötetben szereplő novellák mind különböző hátsó szobákat tárnak fel, olykor többet is egyszerre: egyéni sorsokról, sajátos szemléletekről, egyéni életekről és halálokról, ahogyan az alcím is jelöli, magántörténetekről olvashatunk a hátsó szobában.

 

Ritkán vetek össze irodalmi alkotásokat filmekkel (főleg, ha nem adaptációról van szó), mégis Oberczián sorsbéli párhuzamokat felsorakoztató történetei merőben felidézték bennem a már klasszikussá vált Crash (Ütközések) című film alapkoncepcióját. A novellákban is, akár egy filmvásznon, sokszor idegen vagy akár közeli ismeretségben álló emberek életútjainak kereszteződéseit, sorsok ütközéseit, olykor egyéni drámákat s tragédiákat látunk rövid jelenetekben magunk előtt. Minden döntés és minden cselekedet kihat valaki más sorsára is. Elég csupán a Baleset Orsos Józsefére gondolni, kinek egyetlen téglagyári hibája 20 évvel később Major Ferdinánd halálát okozza a fővárosban a galambvadász házmester közbenjárásával, s ráadásul pont mikor a férfi éppen az első világháború kitörését előidéző merényletet igyekszik meghiúsítani. Véletlen lenne csak? Talán valóban nincsenek véletlenek, pusztán döntések és egymást folyton keresztező egyéni történetek, valódi ütközések. Ahogyan a Mulatságban kocsmázó Halál is elmondja, nem ő a gyilkos, hisz a sorsok folyton alakulnak, véletlenek nincsenek, így ő csupán a következményekért felel: „Én nem a megoldás vagyok, csak az út, a végső… A túravezető a barlangtúrán, ha így érted. Vagy a buszsofőr… Te meg szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz, egész addig, amíg fel nem szállsz a buszomra.”

 

A halál egyébként gyakran visszatérő eleme Oberczián történeteinek, ahogyan az öregség, az elmúlás, a stigmatizált kisebbségi lét, az előítéletek, az erőszak és a nyomor is. Eltérő témák ezek, de mindegyiket az egyén szemüvegén, egyedi impulzusokon és impressziókon keresztül látjuk. Egy, a Kalandban elbeszélt szituációban, ahol ugyanazt a pár percnyi eseményt négy különböző aktív és passzív szereplő elbeszélésében ismerhetjük meg, lehetnénk a lábát fájtató férfi a buszon, kinek öntudatlan közeledését a pénzét féltő nő tolakodásnak veszi, lehetnénk a magunkat hősnek képzelő csípőficamos srác, de akár az eseményeket rosszindulatúan végig szemlélő utas is a buszon. Bármelyikek lennénk vagy éppen vagyunk, annyi biztos: csak a saját szemszögünket látnánk, ítélkeznénk és cselekednénk úgy, ahogy, s mindezzel hatást váltanánk ki, azazhogy ezt is tesszük, nap mint nap. A mindennapi élmények, az apró impulzusok, a véletlenszerű ütközések egyszerre létfontosságúvá, de akár sorsfordítóvá is válhatnak.

 

A hatás-történeteket félretéve egészen szürreális, groteszk vagy éppen mágikusan realisztikus történeteket is találunk a kötetben. Ezek a novellák merőben eltérnek a kötet kezdeti koncepciójától, ugyanakkor akárcsak a többi szöveg, egy-egy sajátos valóságot alkotnak meg és beszélnek el. Ezek a teljesen irreális szituációkat normálisként kezelő szövegek kibillentenek az eddigi, a mindennapi eseményeket és hatásokat, életeket és halálokat elbeszélő történetek olvasási és befogadási gyakorlatából. Némi átállásra, másfajta értelmezői gyakorlat kialakítására késztetnek. Ugyanakkor nem is lehet elvárás a szövegek egysíkúsága egy köteten belül, így inkább üdítően, de főleg egyszerűen másképp hatnak. Akad kevés túlságosan elrugaszkodott történet köztük, melyeket a kötet amúgy kifejezetten erősnek mondható színvonalánál gyengébbnek tartok, mégis egyetlen szövegére sem tudom azt mondani, hogy unalmas lenne. Fordulatosak vagy legalább gördülékenyek Oberczián történetei, melyek ugyanakkor szembesíteni is képesek.

 

A különálló novellák érezhetően magukon viselik a szerző kézjegyét: a hangsúlyozott látásmód(ok), a hangulat, a nyelvi megformáltság mind sajátossá válnak, még ha az elbeszéltek témájukban nagymértékben el is térnek. Kiemelkedően frappánsnak tartom, ahogyan a szerző a szöveggel bánik. Elbeszélései nem merülnek ki a tartalmi jelentésben, hanem a formát, a stílust és a nyelvi szerkesztettséget is nagyban kihasználják. Ahogyan a dőlt betűvel szedett szövegrészek a hátsó szobában önálló jelentéssel bíró mozaikot képeznek, úgy a Selejt szövege nyelvileg is megidézi a monotonitást, Az utca éjszaka című novellában a történetvezetést mintha rendezői utasítások törnék meg, s a Táncdalok alfejezetei klasszikus magyar és angol dalok címeit idézik. A Duna-part öntükrözővé válik, s a Kalandnak mind a négy része párbeszédes formában van elbeszélve.

 

A magántörténetek nagy hányada nincsen lezárva. Nem is lehetne, hisz ezek nem izolált események, hanem hatások és visszahatások, sorsok állandó alakulásának csupán az egyes szegmensei, melyeknek szükségszerűen előzménye, valamint ugyanígy következménye is van. Kimerevített pillanatképeket, személyes beszámolókat és egyedi valóságokat kapunk a történetek révén, melyek rámutatnak a nagy egész sokszínűségére. Összességében izgalmas szerzőnek tartom Oberczián Gézát, ahogyan eszköztárát és narrációs technikáját is. Kötetét gondolatébresztő történetek, illetve egyedi, sőt üdítő sokszínűség jellemzi, s történetei így különböző megoldások révén, de mindig kiharcolják az olvasó figyelmét.

 

 

Oberczián Géza: hátsó szoba. magántörténetek. Magyar Napló – FOKUSZ Egyesület, Budapest, 2020.