Hegedűk lelkén




fulszovegek_1_2_erdos_katalin_naput_konyvek_borito2
 
 
 
Emilija Dvorjanova: Mon­dat­koncert. Napkút Kiadó, Budapest, 2016. Ford. Szondi György.

 
 
 

A bolgár szerző kötetét olvasva szinte hallani a hege­dű­játékot. Ami nem meglepő, hiszen ez az alkotás a zenéről szól, arról, hogy minden hegedű egyedi jellemzővel bír, életre kel, amikor játszanak rajta. Trillák, húrok, dallamok, ritmusok világába kalauzol az írónő, mindezt átszövi a drámaiság is. „…természetesen hosszú az út a hegedű lelkéig, tövises, úgy gondolja…, de milyen lélek!” Ha egy szóban kellene leírni a művet, talán a többszólamúságra esne a választás. Miben ragadható meg ez a többszólamúság? Váltakozó elbeszélői nézőpontokban, a zenei nyelvezet használatában s nem utolsósorban a könnyed és egyaránt dinamikus stílusban.

 

Egy előadóművész gondolatai, érzelmei kerülnek felszínre, hangversennyel kapcsolatos történetek. Amati, Guarnieri vagy épp Maggini – hegedűk rabjai a szereplők, emlékeket idéznek fel, mozdulatokat. A nő – Virginia – Magginin játszik, számára „fontos az élvezet… hogy szól…”, álmában is a színpadon van, Bécsről álmodik. Előadás végén a ráadásnak is fontos szerepe van, a művésznő Chaconne-t játszik, ámulatba ejtve közönségét: „a hegedű lelke egybeolvad az övével, belebújik teste kínzó gyöngédsége”. Ez az ámulat végigvonul a mű teljes egészén, olykor pedig drámába torkollik, megjelenik a halál, nemcsak a természetben, hanem a művész életében is. A ráadás mintha hattyúdal lenne egyben, vészjósló, ám fennkölt, érzéki, illuzórikus. Az elmúlás pillanata megragadó képként jelenik meg, egy tükröződés formájában, Virginia meglátja önmagát Virginiában, a várost a városban, a hegedűt a hegedűben, ehhez a látványhoz pedig a hang is adott, pianissimo.

 
A kötet struktúrája igencsak érdekes, hét részből áll, melyből öt a Mondatkoncert címet viseli, egy a Chaconne-t, továbbá az utolsó, a Coda – ami a zenében a befejező részt jelenti. A záró fejezet egy nagykoncert előtti rítust mutat be, a kötetbeli művész mindent szemügyre vesz, búcsúzik. „lecsukódnak pillái. Menekülni szeretne.” Menekülni talán a magánytól vagy a fényektől… nem tudni, azonban az olvasók számára lebilincselő hangon szólal meg ez a kötet. Rejtelmes, nüanszos játék a zene nyelvén.