Hogy ki volt Danny – azt senki nem tudja




A véletlen szülte aktualitás a legszebbek közé tartozik.

 

Amikor ehhez a pár bekezdéshez hozzáfogok, hétfő van épp. Tegnap, vasárnap lévén, kezembe került a magyar reformátusok egyik énekeskönyve, még a múlt évezred végéről. Ebben pediglen összetalálkoztam egy igazi örökzölddel (persze csak a dallamát evörgrínezhetjük le, magyar szövege keresztényül sajátos). Az eredetit Johnny Cash templomi orgonakíséretes férfiassággal – más felvételen gitáros countryvá alakítva – énekelte, a Celtic Woman cicamicásan édeskésre vette, 1976-os felvételen Elvis Presley bőven vibrálva, öblösen, sztárul esdeklő hangon bőgedezte, Peter Hollens technikusan, de ízlésesen, nem túlérzelmesítve énekelte, Jackie Evancho szirupot csinált belőle nagyzenekari kísérettel (Chris Botti trombitajátéka mentette meg!), Daniel O’Donnell minimális eredetiséggel, érzelmes szépfiúdalként adta elő, míg Finbar Wright operai igénnyel, de igen sematikusan, Sinead O’Connor kísérettelenül szólisztikus, átszellemült, minden figurát mellőző előadásában megrendítően szólt, 1945-ben Bing Crosby igazi balladaként beszélte-énekelte el, Joe Longthorne a Songbook & Especially for You albumban – nagyapáink korából – simán, érdekességmentesen dallta, a Mormon Tabernacle Choir pedig a szabályozott tömeggel tette átütő erejűvé, amit – ha akarnák – reformátusaink is elővehetnének olykor. (Vagyis igaz, elő-előveszik, de leginkább Berkesi Sándor négyszólamú vegyeskari feldolgozásában, énekkari számként.)

 

Az Oh Danny boyról van szó, az írek, de főleg az Egyesült Államokban gyökeret vert írek „nemzeti énekéről”, amelynek szövegét márpedig egy angol versintette 1910-ben, Frederic Weatherly, tény és való: az igazán ír Londonderry Airre alapozva. A Danny boy világhódításában azonban Elsie Griffin is kulcsszerephez jutott, 1915-ben pedig már az első hangrögzítés is elkészült Ernestine Schumann-Heink jóvoltából.

 

Szent Patrik napján a zöldre festett folyók, a számolatlan Guinness és az íreknél szóba jöhető egyéb ünnepi hercehurca mellett csakúgy kötelező az Oh Danny boy, mint az amerikai filmek katonatemetéseinek kísérőzenéjeként, amint a makulátlan egyenruhájú tengerészgyalogos féltérdre ereszkedve átnyújta a gyászoló anyának – régi ír bevándorlók megtörhetetlen honleány utódának – az összehajtogatott sávos-csillagos lobogót.

 

Hogy ki is volna a szöveg tárgya/alanya, erre nézve nincs konszenzus. Vannak, akik szerint az ír anyuka idegen földre szakadt fiához esdekel: én mindig visszavárlak; ha meghalnék, amire hazatérsz, és eljössz a síromhoz, tudni fogom, hogy ott vagy, és nyugodtan fekszem majd síromban. Más nézet szerint inkább egy boldogtalan szerelemes várja vissza – a jelek szerint hiába – kedvesét, s ebből kifolyólagosan epekedik. A Danny boy requiem-funkciója mellett szól viszont, hogy a ballada szövegírója is halotti énekként ajánlotta Ellen Terry színésznő temetésére.

 

2016-ban a kolozsvári Benkő Tímea teológus-egyházzenész hívta fel rá a figyelmet, milyen produktív eljárás volt a múlt századok egyházzenei repertoárjainak alakításában a kontrafaktum, amelyre ímhol az Oh Danny boy, vagyis – református inkarnációjában – az Én nem tudom, mért szeretett úgy minket (RÉ 443) szolgáltat példát, magára az eljárásra csakúgy, mint a kétes végeredmény lehetőségére. „A szöveg önmagában Krisztus önzetlen, áldozatkész, önmagát megüresítő szeretetét énekli meg – írja Benkő Tímea –, és dicsőíti a világ Üdvözítőjét, a királyok Királyát. A szöveg jellegénél fogva nem teljesen illik a melankólikus dallamhoz.” Majd így folytatja az elemzést: „Ennél sokkal sikerültebb egy másik, erre a dallamra írt kontrafaktum, a norvég-ír Secret Garden duó You Raise Me Up kezdetű dicsőítő éneke (magyarul Te felemelsz vagy Te erőt adsz kezdetű szöveggel ismert), mely 2001-ben jelent meg a duó CD-lemezén. A kontrafaktumot a norvég Rolf Løvland, a duó egyik tagja írta, és először éppen Løvland édesanyjának temetésén játszották el. A dallam eredeti szövegéhez, az Oh Danny Boyhoz ez is összekötő kapocs: a mélység megtapasztalása, a halál és a meghalás gondolata.

 

De mind az eredeti szövegben, mind a kontrafaktumokban megszólal más is: hangot kap a meggyőződés, hogy a halálon túl megmarad valami: a Danny Boy-ban megmarad a fiát vagy kedvesét visszaváró édesanya, illetve kedves szeretete. A kontrafaktumokban pedig megmarad és az imádkozót is megtartja Isten hatalma és Krisztus Király uralma, amibe minket is beemel a mélységből. ”

 

Azért, ha visszonthallani óhajtom, én Keith Jarrettet választom – és Önöknek is szívből ajánlom –, aki egy szál zongorával kimeríthetetlen harmóniabőséggé lényegíti át a halhatatlan dallamot.