Hogyne érdekelne, hogy erre járt! Egy különleges Kányádi-versértelmezés-kötet bemutatójáról




November 12-én, kedden a Vallásszabadság Házában került sor a Lector Kiadó és a SZIFONline közös kezdeményezésében megjelent „macht nichts mondta / halottak napja van”. Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című kötet legelső bemutatójára. Az eseményt Codău Annamária, a kötet egyik szerzője moderálta, a beszélgetés résztvevői Gálfalvi Ágnes, Korpa Tamás, Markó Béla és Sánta Miriám voltak.

 

Codău Annamária nyitószóként kiemelte a kötet irodalomtörténeti és -elméleti jelentőségét, szakmai és személyes tétjét, emléktárgyi funkcióját, majd felkérte Korpa Tamást, meséljen bővebben a kötet alakulásának történetéről, vezérkoncepciójáról. A kötetben összefoglalt szövegek tizenöt különböző területi, generációs és világnézeti háttérből származó szerző munkái, amelyek kezdetben a SZIFONline felületén jelentek meg. Ezt a projektet Kányádi Sándor halála indította el, viszont Korpa Tamás kiemelte, nagyon tudatosan nem nekrológokat várt el a szerzőktől, ugyanakkor a felkértek közt akadtak olyanok is, akik sosem foglalkoztak mélyebben Kányádi munkásságával, így érdekes betekintést nyújthat egy Esterházy- vagy Oravecz-kutató friss olvasata.

 

 

 

Gálfalvi Ágnes, a Lector Kiadó vezetője a kötet „útjának” soron következő állomásait idézte fel. Korpa Tamás felkérésére a Lector Kiadó gondozásában jelent meg a kötet, így a vers „mondhatóságára” alapozva igyekeztek kialakítani a versolvasatok mondhatóságának színterét is. A versolvasatokat, az online felületen publikált szövegek mintáját követve változatos Kányádi-portrék kísérik, a kötetben összefoglalt portrék közt azonban számos eddig publikálatlan kép látott napvilágot, amit Gálfalvi Ágnes a kötet egyik erősségének tart. Egy másik markáns vonása lehet mindemellett a változatos szerzői tapasztalatokból adódó sokszínűség, amely párbeszédhelyzeteket teremt az interpretációk közt. Markó Béla például identitásversként közelítette meg a Kányádi-poémát, így az erdélyi líra azon áramlatába próbálta beilleszteni, amelynek művei jellegzetesen az európaiság, keletiség vagy nyugatiság kérdéskörében küzdenek meg az identitáskereséssel (kiemelkedők ebben szerinte Dsida Jenő Psalmus Hungaricus, Nagycsütörtök, Tükör előtt, Szilágyi Domokos Bartók Amerikában, illetve Áprily Lajos teljes költészete). Mindemellett megjegyezte, számára Kányádi versei generációs okokból is közeliek, ugyanis ő még emlékszik a Fekete-piros kapcsán arra, ahogy a Marianumból kilépőt kapott lányok összefogódzva táncoltak a telefon mellett.

 

Sánta Miriám elárulta, Korpa Tamás felkérése egy vérmes tanulmánygyűlölő periódusában kapta el, így hamarabb tudta, hogyan nem fog írni. Tanulmány helyett, személyes jellegéből adódóan inkább az esszé műfaját választotta, ugyanakkor úgy gondolja, a vers intenzív nyelvezetét csak ilyen zsigeri, szubjektív módon lehet megközelíteni. A Kányádi-nagyverset egy pánikroham leküzdéséhez tudná hasonlítani, hiszen egy pánikroham is legalább annyira sűrű, telített, mint a Kányádi-nagyvers, úgymond mindkettőben benne van „az egész élet”. Érdekességként hozzátette, hogy a „fogadott nagyszüleitől” megörökölt kötetéből olvasta a Kányádi-verseket, így a dedikáció mellett felfedezett olyan sorokat, amelyeket ugyan a cenzúra során eltűntek a Romániában kiadott szövegekből (ellentétben a Magyarországon megjelent példányokkal), a szerző viszont kézzel pótolta a hiányzó részleteket (kiderült, ez Kányádi bevett szokása volt).

 

 

 

Felmerült továbbá az is, hogy a szerzői szavalat mennyire határozza meg az olvasatokat (akadt például olyan szerző, aki az írott és „elmondott” szöveg különbségeit vizsgálta). Codău Annamária felhozta Kányádi Sándor Bécsben tartott előadását Líránkról Bécsben címmel, amelyben szintúgy kiemeli, miben tér el a romániai magyar költészet a magyarországitól. Érdekes felvetés lehet az is, hogyan „hasznosíthatjuk” ezt a kérdéskört és annak szerves irodalmi-kulturális beágyazottságát. Zárszóként a moderátor megkérte a jelenlévőket, foglalják össze röviden, hogy jelenleg miben látják Kányádi költészetének hitelességét, illetve mihez tudnak kapcsolódni költőként vagy akár személyesen is. Sánta Miriám az intenzív nyelvet emelte ki, Gálfalvi Ágnes a rekviemszerűséget és az arra jellemző kérdésfelvetéseket, Markó Béla az állandóan visszatérő kérdést, miszerint „mi lesz velünk?”, Korpa Tamás pedig Kányádi Sándor és Codău Annamária „párbeszédével” zárta az estet: Kit érdekel, hogy erre jártál? Hogyne érdekelne, hogy erre járt!