Ihletserkentő verőfény




Alapítása negyedszázados évfordulójához érkezett a Plein Air Nemzetközi Alkotótábor, amely Pit Ludwig, Trogmayer Ottó és Aranyi Sándor közös erőfeszítéseinek, áldozatos szervezőmunkájuknak eredményeként jött létre és lelt eszményi hajlékra a Csongrádi Művésztelep épületeiben és telkén. Aranyi Sándor két és fél évtizede példás szakértelemmel szervezi és vezényli le a nyaranta a 15 országból összesereglő képzőművészek háromhetes találkozóit. Az eltelt 25 esztendő alatt közel 200 festő, szobrász, grafikus és iparművész vendégeskedett a hajdani Czájlik-villában és az udvarán létesített műteremházban. A Temes és Csongrád megyei művészek között kiépült kapcsolatok eredményeként a negyed évszázad alatt több mint negyven bánsági alkotó fordult meg az ihletadó környezetben, ahonnan néhányuk Darmstadtba, Mirabelbe, Krakkóba és Izmirbe is eljutott. A táborozások idején készített munkákból, műtárgyakból nemcsak Csongrádon és Szegeden rendeznek rendszeresen kiállítást, hanem más magyarországi és külföldi városokban is bemutatják vándortárlatok keretében az igényesen megválogatott műtárgyakból összeállított reprezentatív anyagot.
 
A 2014-ben született műalkotások színvonalas válogatását Temesváron a Közigazgatási Palota tágas előcsarnokában mutatták be. Olajjal, krétával, temperával, akvarellel és vegyes-technikával készült piktúrákat, kőbe, fába, fémbe álmodott szobrokat, térkompozíciókat vonultattak fel a magyarországi, romániai, németországi, litvániai, argentínai, szerbiai és lengyelországi alkotóművészek, akik az egyöntetűség, a stílusegység megteremtésének, erőltetésének puszta szándékát is eleve elhárítva, kiforrott formarendjüket, egyéni eszköztárukat, felfogásukat és szemléletmódjukat érvényesítve vallottak arról a világról, amelyben élniük adatott, amelyben a valósággal szembesülnek, amely gondolat- és érzelemvilágukat, alkotói fantáziájukat indukálja.
 
A mágikus kifejezés változatos útjait, csapásait deríti fel – a tapintható valóságot a transzcendencia magasába emelve – ötletes, szuggesztív térkompozícióiban és festményein a több műfajban is jeleskedő Sejben Lajos. Áttetszően lebegő, gomolygó látomásait jelenítette meg vásznain Csáki Róbert. Az égi harmónia keresésének, képpé fogalmazásának vágya készteti a megszokottság közegéből való kitörésére, az éteriség megközelítésére Marosi Katát és Halla Tibort is. A temesvári Viorel Cosor gesztualista kompozíciójából hatványozott derű, felfokozott mozgalmasság árad. Lüktető elevenséget sugárzó színkavalkádot teremtett az argentin Miguel Epes, míg a német Stefan Wehmeyer érzékeny, finom rajzai meditációra ösztönöznek. A valóságelvűség és elvontság, a lényegítés mezsgyéjén mozognak, egyensúlyoznak Aranyi Sándor, Gál Lehel és Felházi Ágnes festményei. Az erőteljesebb és a nyersebb, a falragaszoklevél rokonságot tartó képnyelv elkötelezettje a szerb Danijel Babic, míg a lengyel Mariusz Drohomiereczki a józan, a higgadt realizmus megoldásaiban bízik. Dudás Sándor – aki a Tisza-parti város művésztelepének gondnoka, a szobrásztábor vezetője – Temesvárott kiállított kisplasztikái megmintázásakor sem tagadta meg a groteszk iránti hajlamát és fogékonyságát.