Ilyen ez a popszínház




Jelenet az előadásból. Fotó: Biró István

 

Egy dolgot biztosan bebizonyít a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata: gyakorlatilag bármit el tudnak játszani. Ez is a legnagyobb erénye ennek az előadásnak: láthatjuk a teljes társulatot a színpadon, az előadás folyamán elég gyakran akár egyszerre, és olyan dolgokat, amiket még nem feltétlenül láttunk tőlük. Ezt ugyan elég sokszor el szokták mondani (én is) a kolozsváriakról, de megint el kell, mert ez a Hegedűs a háztetőn a színház egy olyan szegmensét fogja be, amit nem feltétlenül azonosítunk a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal: kommersz musicalről van szó.

 

A darab ősbemutatója 1964-ben volt a Broadway-n, és ez meghatározza a műfaját is: tipikus mainstream termékről van szó, amelyet jól mutat a különböző, kötelezően feltüntetett copyrightok sokasága a marketingtermékeken. A szüzsét Sólem Aléchem regényének és történeteinek alapján rakták össze az amerikai mesteremberek. A jiddis nyelven alkotó író világa persze sötétebb és realistább, mint a popcornosított változat, de a XX. század legelejének zárt zsidó közössége a forrongó cári Oroszországban még így, cukormázba vonva is elég érdekes valóságelemet szolgáltat ahhoz, hogy plasztikus is maradjon.

 

Az orosz-zsidó kultúra beszüremlik Jerry Bock zenéjébe is, a kolozsvári produkció muzsikusai (Gyenge Zoltán Balázs hegedűssel az élen, aki persze hogy megjelenik a háztetőn, ha nem is olyan chagallosan) pedig profi módon, és számomra, műfajilag kívülálló számára autentikusnak hangzóan tolmácsolják ezt a zenei anyagot. Az élő zene amúgy is sokat dob bármilyen produkción.

 

A látványt leginkább a színpadi tömeg határozza meg. A koreográfia nem bravúros, de kellően látványos, a színészek pedig fegyelemmel és profizmussal, pontosan mozognak. A díszlet egészen visszafogott, ugyanabban a térben játszódik minden. Ez a tér pedig egészen semleges, kellékekkel sincs túlzsúfolva. A jelmezek szintén semlegesek, az ortodox zsidó, militáns orosz vagy orosz ortodox egyházi ruhák mind uniformizálnak, az ikonikus (sztereotipikus?) elemek túlexponáltak.

 

A műfajhoz képest diszkrét látvány nyilván nagyobb teret hagy a színészi játéknak, a nézőhöz közelebb kerülnek a színészek, bár ez nem a prózai színház meghittsége, hanem a mikroportok technológiai közelítése. A dolgát mindenki szakszerűen elvégzi, még ha észre is lehet venni, hogy kitől áll távolabb ez a regiszter. És van olyan, aki lubickol ebben a világban, és láthatóan élvezi, amit csinál. (Az énekléssel ugyanez a helyzet. Nincsenek hamis hangok, mindenki hozza a szakmai minimumot, és itt most az énekhangképzés szakmai minimumáról beszélek, de az is észrevehető, hogy nem zenés társulatról van szó. Persze azt hozzá kell tenni, hogy – tudjuk jól – a kolozsvári színészek között többen is vannak, akik kimagaslóan jól énekelnek.) A főszerepet, a tejesember Tevjét Bogdán Zsolt játssza, és ki is használja azt a potenciált, amit ez a szerep felkínál. Kevés humoros karaktert láthattunk tőle, főleg ezt a fajta kabaréhumort, de nagyon jól áll neki, a közönséget pedig úgy irányítja, ahogy akarja. Kató Emőke Golde, Tevje felesége szerepében megfelelő partner ebben, könnyedén kezeli a vígjátszás ritmusát, szerencsés pontokon torzítja a játékot, hogy humoros lehessen. De például ezt a könnyed lazaságot emelném ki Kántor Melinda (Jente, a házasságközvetítő) esetében is, mikor ez azt a fajta komikusan erős jelenlétet is jelenti ugyanakkor, hogy már a karakter megjelenésekor nevetni kezdenek a közönség soraiban.

 

Tevje, a tejesember öt lányával és feleségével viszonylagos szegénységben él (Ha én gazdag lennék, ugye) egy zárt oroszországi zsidó közösségben, egy olyan közösségben, amelyiknek a hagyományhoz való hűséges ragaszkodását már a kezdődal egyértelművé teszi. A vallási és nyelvi kisebbség persze az identitását védi hagyományainak védelme révén, de persze hogy szélmalomharc ez az intoleráns, a csak erőszakszervezet és többségi vallás tagjai által képviselt hatalommal szemben. És szélmalomharc a társadalom organikus változása ellen is: Tevje (és persze az egész közösség) fokozatosan szembesül vele, hogy lányai könnyedén semmibe veszik a hagyományos, felülről irányított párválasztás szokásintézményét, a hagyományos nemi szerepeket, a közösség önvédelmi zártságát. Egy őshonos kisebbség talajvesztéséről is szól tehát ez a történet, de ugyanúgy szól a tradicionális, rurális közösségnek a felbomlásáról a radikális társadalmi változások kontextusában.

 

Az előadás motivációja inkább a szórakoztatás, így az alkotói koncepció semmiképp sem lesz tolakodó. A kolozsvári Hegedűs a háztetőn is inkább csak a befejezés felől nézve lép át zenés-humoros-ismeretterjesztő tanmese, vagy a szöveg és a partitúra által lendületbe hozott értelmezési mezők határain. Az előadás vége egyértelműen sötétebb, mint a Broadway fényei, az otthonukból elűzöttek nem valami felé menekülnek, hanem kitépik a gyökereiket. A feketeföld bőröndökbe csomagolása mondjuk számomra kicsit szájbarágósnak tűnik, de talán belefér a műfajba. A leghangsúlyosabb a színpadon megjelenő temetői keresztek képe, ezt a képet pedig a keresztek között sétáló ortodox pópa hozza értelmezői mozgásba. A hatást még inkább erősíti a tömjénfüst, a produkció egyetlen, meglehetősen markáns olfaktív eleme. A megoldás amolyan old school módon áthallásos, számomra esztétikailag nosztalgikus, de szerintem nem szerencsés egy kicsit sem, bár ez is ízlés kérdése.

 

A produkció profi módon össze van rakva. Én személy szerint egy pillanatra sem éreztem azt, hogy kockáztatna bármit, hogy kísérletezne bármivel. Le a kalappal, mert technikai és szakmai szempontból kimagaslóat alkottak a sétatériek, de esztétikailag számomra érdektelen ez a fajta színház. Elsősorban amiatt, mert fogyasztási termék marad, és sem mélységben, sem interpretációs lehetőségek terén nem haladja meg ezt. De a célját eléri, aki tehát profi szórakoztató zenés színházat szeretne, az itt nem fog csalódni, ideális választás például gyermekek számára.

 

 

Kolozsvári Állami Magyar Színház. Sheldon Harnick – Jerry Bock – Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn. Fordította: G. Dénes György, Reményi Gyenes István. Rendező: Béres László. Szereplők: Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Albert Csilla, Vindis Andrea, Pethő Anikó, Tőtszegi Zsuzsa, Jerovszky Tímea, Kántor Melinda, Orbán Attila, Árus Péter, Varga Csilla, Farkas Loránd, Zongor Réka, Csutak Réka, Szűcs Ervin, Bodolai Balázs, Dimény Áron, Marosán Csaba, Viola Gábor, Laczkó Vass Róbert, Váta Loránd, Fogarasi Alpár, Balla Szabolcs, Tordai Tekla, Kicsid Gizella, Imre Éva, Kali Andrea, Ötvös Kinga, Laczó Júlia, Sinkó Ferenc, Buzási András, Bálint Előd, Erdei Máté, Nagy Gellért, Nagy Kopeczky Kristóf, Orbán Szabolcs, Varga Péter, Wagner Áron. Zenészek: Gyenge Zoltán Balázs, Lupsa Marius, Turák Botond Ferencz, Antal Attila, Csergő Domokos, Székely Norbert, Kolcsár Péter. Dalszövegek: Kolcsár Péter. Zenei vezető, korrepetitor: Sheldon Harnick. Díszlet- és jelmeztervező: Carmencita Brojboiu. Koreográfus: Jakab Melinda. Rendezőasszisztens: Buchmann Emőke. A jelmeztervező asszisztense: Bocskai Gyopár. Hairstylist: Kiss Zoli / zolikiss.com. Ügyelő: Zongor Réka, Albert Enikő.