Indulat és közéleti nyavalygás – Sánta Miriám könyvbemutatója




November 28-án, csütörtökön került sor Sánta Miriám Hétfőn meghalsz című verseskötetének bemutatójára a Panetarium Caféban. A beszélgetés moderátorai Horváth Benji és Selyem Zsuzsa voltak.

 

Sánta Miriám a beszélgetés elején elmondta, a kötet szövegeit egyenként egyszerre írta meg. Utólag a kötet szerkesztője, Horváth Benji sem sokat dolgozott a verseken, a nehezebb munkát az egyes szövegek kötetté formálása jelentette. Amint elmondta, Miriám két adag szöveget adott át neki: egy „kötetbe igen”, és egy „kötetbe nem” válogatást, megemlítvén, hogy vannak olyan szövegek is, amelyek egyik csoportba sem kerültek be. Végül a kötetbe az eredeti felosztástól függetlenül kerültek be szövegek, szerkesztői szempontok szerint.

 

 

? BlinkMedia https://fb.com/blinkmedia.ro

 

A megírás egyetlen szempontja a szerző bevallása szerint az volt, hogy minden indulat jöjjön ki belőle írás közben. Nem kötetben gondolkodott, egyes verseket írt minden alkalommal. Néhány versének még címet sem adott, de a címtelen szövegek is megtalálták a helyüket, a kötetben ugyanis épp ezek a versek nyitják a különálló ciklusokat. Végül három ciklusból állt össze a könyv, a címet és a felosztást Horváth Benji adta hozzá a kész műhöz. „Együtt írtuk a kötetet” – jegyezte meg végül Sánta Miriám. Mindkettejüknek fontos volt, hogy legyen a kötetnek íve. Ez végül három ciklusban öltött alakot: az első ciklus személyes, belső felnövési történet, a második földrajzilag-politikailag kitekintőbb, „kiféle szembenézős”, míg a harmadik transzcendentális síkon mozog, a megsemmisülés, újjászületést kérdéseit igyekszik vizsgálni, feltárni.

 

 

? BlinkMedia https://fb.com/blinkmedia.ro

 

Selyem Zsuzsa kérdezett rá: az említettek mentén kicsoda Sánta Miriám? Mi a publikus belőle? Hiszen a versekből egyértelműen kiderül, hogy amit művel, az alanyi költészet. A szerző elmondta, valójában a szubjektív és társadalmi líra fúziójáról van szó a versekben. Az életének egy bizonyos pillanatában elhatározta ugyanis, hogy a személyeskedő, nyavalygós versek helyett érdemesebb lenne közéleti kérdésekkel foglalkoznia. Ám végül ez „a közösségi líra is nyavalygás lett”. Ahogyan fogalmazott, a versekben saját erős individualizmusa bokszol ki a közélet felé. Néha ki is szeretné zárni a közéletet a saját életéből, néha választ is keresne a kérdéseire.

 

A felmerült újabb kérdés, a változás és a biztonságkeresés kapcsán Horváth Benji kérdezett rá: tudna-e a szerző a szövegeiben nem foglalkozni a változásokkal. Sánta Miriám válaszában elmondta, mindig olyan ügyekkel foglalkozik a versben, amik újdonságként kihívást jelentenek neki, amik bosszantják, jó vagy rossz értelemben. Ezek a bosszankodások ülepednek aztán le egy-egy szövegben.

 

 

? BlinkMedia https://fb.com/blinkmedia.ro

 

A felolvasásokkal teletűzdelt beszélgetést a borítóról szóló rövid, de annál érdekesebb eszmefuttatás zárta. A szerző elmondta, a borítót Szentes Zágonnal közösen tervezték egy szerb, szocmodern építészetet grafikákban feldolgozó Instagram-oldal ihletése alapján. A szerző mindenképpen olyan képet szeretett volna, ami egyszerre idézi meg Kolozsvárt, és az össz-kelet-európai múltat. Az ötlet csíráját egy olyan, a Korzo Egyesület által vezetett séta adta, amely főként a Györgyfalvi negyed szocialista modern építészeti örökségét mutatta be a résztvevőknek, s amelynek lényegi üzenete az volt, hogy a szocmodern is lehet szép, és értékelendő modernizációs mód, próbálkozás. Bár a szerző először felháborodott e gondolattól, később sikerült nem csak külsőleg, teoretikusan viszonyulnia azon gondolathoz, miszerint a történelem és művészettörténet ezen korszakát is integrálnunk kell és lehet a történelembe. Hiszen egy tavaszi estén a „blokkok” között sétálva érte utol az az otthonosságérzet, amelyet sehol máshol nem tapasztalt, s amelynek alapja egy egészen sajátos érzékelésmód: az, hogy másak a fények, másképpen néz az ember a fára, a játszótérre, ahol szocializálódott. Ez egy olyan tér érzékelésmódja, ahol minden többé-kevésbé egyneműsítve van, s ezáltal válik intenzívebbé a térérzékelés: az ember szeme azon jár, hol fedezhet fel egy-egy különlegesebb részletet, hol fészkelnek a madarak, hol laknak az állatok, hová lehet játék közben elbújni. Ezen (valós és szöveg)tereknek a felfedezése a posztszovjet generáció világfelfedezése, azon generációé, amelynek szüksége van arra, hogy kimondja, milyen világban nőtt fel, milyen világban él.

 

Fotó: Serar Szabolcs – BlinkMedia.