Irodalom és „világfigyelés” – beszélgetés Molnár Krisztina Ritával




„A költőség nem erény, inkább állapot” – hallhattuk a Molnár Krisztina Ritától idézett szavakat szombat délután a Bánffy-palota udvarán. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül a szerzővel Molnár Beáta beszélgetett költészetről, irodalomról, figyelésről, és nem utolsó sorban két nemrég megjelent kötetéről.

 

Molnár Krisztina Rita három verseskötet után tudta kijelenteni magáról, hogy költő, de itt nem áll meg a foglalkozásainak sora, hiszen egyébként író és tanár is. Molnár Beáta kérdésére, hogy mikor ír gyerekeknek és mikor felnőtteknek, azt a választ kapjuk, hogy soha nem volt külön a gyerek- és felnőttirodalom, talán a ringatószövegek kivételével – így sokkal inkább történetek vannak, amelyek minden korosztálynak mást mondanak. Ilyen történeteket találhatunk a Remélem, örülsz (Scolar, 2019) című novelláskötetében is, amelyben Molnár Beáta összegzése szerint „világfigyelés” van. Feltevődik a kérdés: az író feladata-e, hogy figyelje a világot? A szerző szerint igen, sőt ez a figyelés is egy állapot, folyamatos szemlélődés, egyfajta működési mód. És hogy vége van-e ezeknek a történeteknek a csattanóval? Molnár Krisztina Rita a csattanóit egy olló csattanásához, a vágás helyéhez hasonlítja: hiszen egy végtelen történetből van kivágva minden történet, és minden műalkotás befejezetlen, a valóság egy darabja.

 

 

Fotó: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét / Facebook

 

A Levél egy fjord partjáról (Scolar, 2017) című verseskötetéről megtudjuk, hogy a címbéli levél fiktív, üzenetként értelmezhető, az északi fjord pedig egy olyan élethelyzet metaforája, amikor kihűlnek az ember körül vagy az emberben a dolgok. Négy év versei vannak itt öt egységbe strukturálva, a következő módon: először a versek elkezdik keresni egymást, egymás társaságába kerülnek, így más lesz a jelentésük is, és végül lesz egy ívük a kötetben. Molnár Krisztina Rita kiemelte a visszajelzés fontosságát, hiszen az embernek – szerzőnek – szüksége van egy „külső agyra”. Molnár Beáta arra is kíváncsi volt, mi az, amit a szerző meg akar mutatni ezekben a versekben? A válasz ismét a részletek megtalálásának öröme, egy olyan világban, melyből kiveszett a szemlélődés. Megbizonyosodhattunk afelől, hogy az író-költő számára valóban mindennapos gyakorlat a figyelés, hiszen elmondta, kolozsvári látogatása során is fotózott apró városrészleteket, például megörökített egy macskát a macsakakövön.