Irodalomról, szabadságról, felelősségvállalásról – Kerekasztal-beszélgetés romániai magyar folyóiratok főszerkesztőivel




„Mit visz át a jövőbe a jelen irodalma?” – ezt a kérdéskört járták körül romániai folyóiratok főszerkesztői péntek délután a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A beszélgetésben Karácsonyi Zsolt (Helikon), Borsodi L. László (Székelyföld), Szűcs László (Várad) és Vida Gábor (Látó) vett részt.

 

A beszélgetést Vida Gábor vezette, aki indításként arról beszélt, meglátása szerint régen a főszerkesztőnek sokkal nagyobb beleszólása volt abba például, hogy mit hoznak le a folyóiratban. Szűcs László ezzel kapcsolatban elmondta, a Várad folyóiratnál a képzőművészet rovatba egyáltalán nem szól bele. Az ő esetük egyébként is kivételes, hiszen a könyvkiadást és a rendezvények szervezését is magukra kellett vállalniuk. Karácsonyi Zsolt egyetértett azzal, hogy valóban sokat változott a főszerkesztők feladata. Meglátása szerint ma már inkább csapatkapitány szerepét tölti be, aki csak kivételes esetekben szól bele, hogy mi kerüljön, vagy ne kerüljön be a folyóiratba. Ugyanakkor az intézményi háttér fenntartását is a főszerkesztői feladatok közé sorolta. Borsodi L. László nemrég foglalta el a Székelyföldnél a főszerkesztői széket, ennek körülményeiről mesélt röviden.

 

 

 

Ezt követően Vida Gábor egy játékra szólította fel a főszerkesztőket. Egy olyan szerepbe kellett belebújniuk, ami nem is áll annyira távol a valóságtól, hiszen érveket kellett hozniuk arra, miért éri meg támogatni a romániai magyar folyóiratokat, a Facebook világában miért van szükség ennyi irodalmi lapra. Elsőként Borsodi L. László szólalt fel, idealistának vallotta magát, aki hisz abban, hogy már van egy meglévő minőség, és ha hosszútávon képviselünk valamit, akkor előbb utóbb mellé állnak a támogatók is, hiszen ő az, aki ért az értékképzéshez.

 

Karácsonyi Zsolt már egészen más szempontból tudott erről a kérdésről beszélni, hiszen a Helikon a Román Írószövetség tíz lapja közül az egyetlen magyar folyóirat. Így számára nem az volt kihívás, hogy megmagyarázza, miért fontos az irodalom, viszont ütközött már olyan problémába pályázás során, hogy azt kérték tőle, határozza meg a honorárium fogalmát. Szűcs László arra hívta fel a figyelmet, hogy a szóban forgó folyóiratoknak megvan az anyagi biztonsága, így szabadság van olyan téren, hogy senki nem szól bele abba, mi jelenhet vagy nem meg. Vida Gábor ebből következtetve kijelentette, Erdélyben sajtószabadság van, ehhez hozzáfűzve Karácsonyi Zsolt még elmondta, hogy van egy erős összetartás a különböző művészeti egyesületek között, akik szükség esetén kiállnak egymásért.

 

 

 

Szűcs László visszatérve a kérdésre, hogy mi szükség az irodalmi lapokra, hozzátette, ugyanezt kérdezhetnék a színház vagy az irodalomoktatás kapcsán is, de mégsem tesszük, hiszen magától értetődő a létjogosultsága. Vida Gábor viszont pont azt hangsúlyozta, hogy nem szabad magától értetődöttnek venni semmit, hiszen ha megnézzük az irodalomoktatást, Ottlik Géza Iskola a határon című könyvében még dolgozatokat kellett írni a katonaiskolában is. Ma már nem fontos, hogy ilyen értelemben használjuk a nyelvet, mert azt hisszük róla, hogy magától értetődik. A magyar nyelvben a szórend szabad, de nem véletlen és nem is esetleges, mindezt viszont meg kellene tanulni. Meglátása szerint a folyóiratokban használt nyelv a későbbi korok számára reprezentatív mintaként fog szolgálni a mai nyelvhasználatot illetően.