„Jól voltam történelemből, de nincsenek traumáim” – Vida Kamilla Bretter Köréről




A Bretter György Irodalmi Kör március 26-i meghívottja Vida Kamilla volt, melynek során André Ferenc vezette a beszélgetést. A Marin Dia által írt vitaindítóban olyan témák merültek fel, melyek az est folyamán többször is szóba kerültek, mint például a család, az intézmények vagy a gyermeki perspektíva használata.

 

 

 

Szinte magától indult be a beszélgetés, melynek során elsőként Bálint Előd jegyezte meg, hogy bár a szövegek könnyen visznek magukkal, mégis olyan erős képeket sorakoztatnak fel, melyeknél érdemes megállni és elgondolkodni. Pozitívumként emelte ki továbbá azt is, hogy a szerző nem csak elénk sorakoztatja ezeket a képeket, hanem valamilyen módon viszonyul is hozzájuk, viszont mégsem moralizál. Sánta Miriám hozzátette, hogy egyetért ezzel a kijelentéssel, sőt egy teljesen egyedi, új megszólalásmódot vél felfedezni a szövegekben. Példaként hozta fel a személyességnek a politikaival való összekapcsolását, ahol olyan társadalmi gyakorlatokat vonultat fel, melyben valamilyen módon mindenki részt vesz, ez által nem a traumaköltészethez csatlakozik.

 

 

 

A beszélgetés során ezt követően többször is szóba került a történelemhez való viszony, melynek kapcsán André Ferenc megjegyezte, itt nem egy traumát átélt személyiségébe bújuk bele a szerző, mint ahogyan az általában lenni szokott a történelemmel foglalkozó szövegekben, hanem egy teljesen új tapasztalatot fogalmaz meg, mégpedig: hogyan viszonyulhat a mai társadalom olyan történelmi tapasztalatokhoz, melyeket ő maga nem nem élt át.

 

Szintén fontos szál volt még az egyházi tematika újragondolása a szövegekben, melynek kapcsán Marin Dia fogalmazta meg, hogy a szerző dekonstruálja az egyház autoritását, amely által deszakralizálódik, csak mint intézmény jelenik meg. Ugyancsak ez a mechanizmus figyelhető meg más, a versekben tematizált intézmények, mint például az ELTE esetében is. Ugyanakkor Ilyés Zsolt és Varga László Edgár is kiemelték ezekben a szövegekben meghúzódó finom humort, mely nem harsány nevetésre késztetik az olvasót, hanem sokkal inkább az elgondolkodásra.

 

 

 

Utolsó szó jogán Vida Kamilla velősen foglalta össze és egészítette ki az elhangzottakat. Kiemelte, hogy valóban nem traumaköltészetet kíván létrehozni, inkább a feldolgozás folyamatának feldolgozását írja meg. Pályakezdőként adekvátnak tűnt a gyermeki perspektíva számára, most viszont próbál egy eltérő beszélői pozíciót létrehozni, mivel rájött, hogy a felnőtteket nem kell felmenteni a felelősség alól, a gyermeki perspektíva viszont gyakran ezt teszi.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter