Karácsonyi Zsolt Miskolcon




A miskolci Műút folyóirat folyóirat következő vendége Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház- és irodalomkritikus, a kolozsvári Helikon főszerkesztője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája elnöke.

 

A kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör volt elnöke. Nagy sikerű, improvizációs estjei az erdélyi magyar nyelvű líra kiemelkedő eseményei voltak. 2008 októberétől a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színházi és Televíziózási Karán működő Média Tanszék tanára. 2010-ben doktorált a Szegedi Tudományegyetem Világirodalmi Tanszékén (Páskándi Géza és Marin Sorescu dramaturgiai munkásságának közös jegyei). 2012-től a Kolozsvári Egyetem Média Tanszékén egyetemi adjunktus. Több verseskötete jelent meg, emellett számos regény és esszékötet is az ő fordításában látott napvilágot. Az “Ússz, Faust, ússz!” c. bölcseleti költeményét 2011-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház felolvasószínházi előadásában élvezhette a közönség, Salat Lehel rendezésében.

 
Beszélgetőtárs: Jenei László író, a Műút szerkesztője

 
Helyszín: a Műút szerkesztősége / MissionArt Galéria (Miskolc, Széchenyi u. 14.)
Időpont: február 20., kedd, 18 óra

 
Támogató: NKA

 
 
 

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter