Kecskét is, káposztát is (I. bejegyzés)




cul1
 
Nyakunkon a tavaszi napéjegyenlőség, a világ még nincs kész, ma harmadik hónap harmadika, süt a nap, amikor ezt írom, bár zöldág azért még nem virít. Kolozsváron vagyunk, és fáradtan. Valahol meg kell vallani a félelmeinket, hirtelen erre gondolok, például, hogy ne felszínesedjünk el, ne váljon tartalmatlan rutinná a munka, az alkotás, maradjunk őszinték, ne illeszkedjünk bele az általános kódba, de azért ne essünk ki az ütemből stb, stb.
 
Kolozsvár kétes egy hely mostanság – most így leírva mégsem tetszik a kétes jelző, írtam volna kétoldalút, gondolom, de akkor az jut eszembe, hogy nem is kettő – sokoldalú – és ezzel aztán nem is mondtam semmit. Nehéz megmondani, mi is Kolozsvár, még nehezebb, hogy mostanság mi. Európai Ifjúsági Főváros – ez már impozánsabb. Káosz – ez némileg akkurátusabb, gondolok itt együttesen a szó minden pejoratív és pozitív kicsengésére.
 
Az elmúlt két hétben részt vettem egy nagyszabású, szabadtéri, audio-vizuális esemény (Matthias #572) megszervezésében és lebonyolításában, leadtunk több pályázatot ez évi terveink megvalósítása érdekében, beugrottam hósztolni angolul (BalkonyTV Cluj/Kolozsvár), és kétszer kiruccantam Pestre, verseket felolvasni lapszámbemutatón (Műút), és slammelni slam-versenyen (Slam Poetry Budapest Klub). Lassan fél éve többé-kevésbé így zajlanak a heteim, ám még mindig nem sikerült kialakítani egy napi rutint – kaotikus tennivalók, kaotikus rendszer: nálam az is nagy szó, hogy idéntől használok előjegyzési naptárat is.
 
És most, hogy a Helikon már online felületté avanzsálódott, arra gondoltam, hetente írok ide egy jelentést. Erről, no meg arról. A káoszról, és ami belőle jön.
 
Szóval zajlik az élet, hidegháború vagy nem. Káosz vagy nem. Pest felé menet Llosát olvasok, A kecske ünnepét. Szolnoknál végre lelövik Trujillót. Három szálon fut a történet, és mindhárom szál szereplői nyakig mocskosak, mind a káosz áldozatai, a káoszé, ami a Trujillo-rendszer volt vagy lett, beleértve magát Trujillót. A Kecskét is, a káposztát is. A káoszból persze mindig születik valami (lásd az istenek alkonyát). Nem mindig tudom eldönteni, hogy akkor ez a káosz létjogosultsága vagy a létjogosultság káosza. Hogy hol fullad káoszba a rendszer, illetve hol születik meg a rendszer a káoszból (miért szárad le, hogyha újra nő?). De valami mindig megmutatkozik, eljön a tisztánlátás ideje, ahogy eljön az is, amikor megint nem tudunk elvonatkoztatni és tárgyilagosan szembenézni magunkkal, annyira benne vagyunk nyakig a mocsokban. Kolozsvár is az lesz, ott mutatkozik meg, ahova visszük mi, kolozsvári lakosok, itt, a pillanatnyi káoszban, tisztán látunk vagy nem, de menni kell és vinni. A félelem nem múlik el, itt van megint, a félelem a felszínességtől vagy attól, ami kijöhet ebből a káoszból, de döntéseket kell hozni, vállalni vagy sem, csinálni, mert a világ még nincs kész, és nyakunkon a tavasz.