Kemény István versei




Gagyi Botond: Silence 2.0

 

Egy új világvallásról

 

Mikor a térdemhez ér a Szentföld

oltárok nőnek a ligetekben

szelíden megvillan a Holt-tenger

amikor a kőkést beleejtem

 

Vadászraj húz el észak felé de

lám nálam fehér maradt az oltár

a bárányokat mind hazaküldtem

és nem bántom azt se aki ölt már

 

Babilon és Théba útnak indul

hogy megtérjen az én ligetemben

s palotáik fülledt tüdejéből

a függöny a sóhajtól idelebben

 

(1981–83)

 

 

A szentföldi Kilátó Eszpresszó

 

 

Tiszta időben nagyon messzire látok:

a lassan forgó kilátóteremmel

ellentétesen mozognak az időszakos tavak

és a sóval fedett pusztaságok.

 

Piszkosfehér leplek egy arab családon…

– üdítőt iszom és tovább nézelődöm –

nicsak, terepjárót vett Ruben gazda…

ott meg foglyokat kísérnek, ha nem csalódom…

 

arra kocog Johann Ritter, a Kóbor,

talpig vasban, köpenyén kereszttel,

a mecklenburgi paták alatt az Idő

csak homokos síkságot hagyott Jerikóból…

 

Jerikó… A Kilátó forog, kényelmes és örök.

A vendégek között az egyetlen vagyok

aki sejti, hogy még lebeg

Isten lelke az időszakos vizek fölött…

 

 

(1982)