Kettő üzenet Kolozsvárról




35255_tompa-a_fejtol_s_labtol
 
Tompa Andrea második regénye, a Fejtől s lábtól, az elmúlt időszak egyik legizgalmasabban megírt Erdély-története minden bravúrjával és botlásával együtt. Az egymással párhuzamos, férfi és női szólamokban kibontakozó Erdély-  és szűkebb értelemben Kolozsvár-történet a monarchia utolsó időszakát, az első világháborút és a Trianont követő néhány évet tematizálja. Oly módon, hogy közben fontos, húsba vágó kérdésekre, problémákra reflektál, tabukra, mítoszokra kérdez és mutat rá: az Erdéllyel, a provincialitással és Trianonnal kapcsolatos mítoszokra, a különböző etnikai és nyelvi sztereotípiákra, a nemiséggel, szexualitással összefüggő tabukra (önkielégítés, prostitúció, homoszexualitás), a centrum és perférfia, nő és férfi bináris oppozícióira. Például a hagyományos nemi szerepek felől nézve az orvosnő meglehetősen sok „férfias” tulajdonsággal rendelkezik: egyértelműen ő az aktívabb fél, anyagilag függetleníti magát a családjától, különböző egyletek tagja, rendkívül gyakorlatias, rengeteget utazik, belép a Kőrből alakult politikai pártba és „kiküldetéseket” teljesít. A testi adottságai is ezt hangsúlyozzák: széles arc, vastag ajkak, „lefelé kornyuló” szem, „erős orr”, széles s alacsony homlok, szigorú kontyba font haj, a termetéhez képest nagy, erős kezek és karok. Ugyanakkor a férfi számos „nőies” vonással van felruházva: „kézimunkázik” (köt, varr), rengeteget ábrándozik, szétszórt, sokat foglalkozik az öltözködéssel és teste ápolásával, iszonyodik a vadászattól, s mindentől „mit általában férfidolgoknak neveznek”. A női elbeszélő maga is túlápoltnak, tunyának, nem elég határozottnak és kevésbé férfiasnak ítéli első Kőrbeli találkozásuk alkalmával. Az apa szintén többször utal rá, hogy fiát nem tartja eléggé férfinak, s a vadászaton tanúsított, „férfihoz nem méltó” (t.i. a gyerek a megölt állat látványától sírva fakad) magatartását követően véleményét nyíltan ki is mondja. A kibillentésnek ez a fajta technikája a szilárdnak és mozdíthatatlannak elgondolt nemi sztereotípiák felbomlását eredményezi, s a két szereplő lázadása, emancipációs kísérleteik is sok esetben ezek megbontására irányulnak vagy ezek lerombolásával érik el a céljukat. A férfi főszereplő enged az elkeseredettségnek, melyet kutyája halála fölött érez, s elvonulva ugyan, de átadja magát a gyásznak, s megsiratja a háziállatban lelt társat; átveszi a fürdőt az apától, és saját elképzelése szerint alakítja ki; nem megy vele többé vadászni, s vállaltan elítéli az apa ilyen jellegű „szabadidős tevékenységét”; a „chiurghia” szerelmese lesz, melyben gyors és sikeres előmenetelét az biztosítja, hogy a kézimunkák révén gyerekkorában kivételes kézügyességre tesz szert. A női elbeszélő annak ellenére, hogy családja kitagadással fenyegeti, orvosi pályára lép, tudományos és társadalmi elismertséget vív ki magának, később az apa-típusként megjelenő Lechner professzor szigorú intése ellenére folytatja a pszichoanalízissel kapcsolatos tevékenységeit (aminek egyébként szintén egy kitagadás lesz az eredménye), vagy ellenáll testvére, Pali azon javaslatainak, hogy öltözködjék nőiesebben, igényesebben, viselje a haját másképp stb. Mindezek mellett viszont nagyon precíz képet kapunk arról, hogy milyen lehetőségei vannak a huszadik század eleji Kolozsváron egy nőnek orvosként, egyetemi hallgatóként, egyleti tagként, a magánviszonyokban, és milyenek egy férfinak, illetve, hogy ez hogyan alakíthatja adott esetben a férfi és női nézőpontot, mely olykor lényegi különbségeket mutat, akár egyazon esemény interpretációs keretén belül is. Azonban a szólamok és perspektívák elkülönülése (kétféle viszonyulás a városhoz, az egyetemi tanulmányokhoz, a családhoz, a testhez stb.) arra is rálátást enged, hogy melyek azok az univerzális tapasztalatok, amelyek nemi, társadalmi vagy kulturális státustól függetlenül mindenkit érintenek (még ha nem is egészen azonos módon vagy mértékben), például a háború, a kiszolgáltatottság, a magány, a meghatározottságoknak, konvencióknak való alárendelődés, vagy a determináció különböző formáitól való szabadulás problémája. A nagyon markánsan és merészen feltett kérdések, tematizált problémák azonban némiképp veszítenek élükből az olykor indokolatlan pátosz (főként ami a regény zárlatát illeti) és túlrészletező leírások, megjelenítések miatt (tipikusan ilyen a vidéki és fővárosi fürdővilág túlságosan is aprólékos és részletekbe menő bemutatása, vagy egy-egy orvosi könyv, egyetemi előadás ismertetése). A szerző által előzetesen felhalmozott tekintélyes tudásanyag egyrészt hihetetlen részletgazdagságot nyújt a szövegnek, másrészt azonban ennek a rengeteg információnak és szerteágazó tudásanyagnak a beillesztése, a (fikciós)szöveg szerves részévé tétele nem történik meg maradéktalanul. Ennek következményeként a többszörös rétegzettség koherenciája néha megtörik, esetenként pedig a szöveg logikája felől abszurdnak vagy kevéssé indokoltnak látszanak bizonyos mozzanatok, esetleg a személyes történet rovására panoptikumszerűen ékelődnek be egyes leíró jellegű részek, amelyek (főként zsúfoltságuk, túlterheltségük miatt) egy idő után fárasztóvá és nehezen követhetővé válnak. A korabeli ismeretanyagokra, naplókra, orvosi és történeti forrásokra is hagyatkozó reprezentáció, „tudományos” jellege ellenére sem feleltethető meg maradéktalanul egy jól körülhatárolható „valóságnak”, ugyanis míg a kulturális, társadalmi, történeti térben és időben kétségkívül elhelyezhetőek az események, addig például sem a női, sem pedig a férfi elbeszélő nevét nem ismerjük (talán a nemi szerepek felcserélhetősége is azért működhet ilyen jól), s a referencialitás ilyen értelemben vett hiánya, a közelmúlt vagy a jelen eseményeinek különböző, akár egymásnak teljesen ellentmondó narratívákba, elbeszélésekbe, párhuzamos pálya- és énképekbe realizálódó megjelenítése, az eltérő szólamok általi konstrukciója a kulturális, történeti és társadalmi valóság totális megismerhetőségének a lehetetlenségét eredményezi, s végig a pluralitás jegyében működik. A többszörös áttételekkel megbonyolított regényszerkezet egyik hálózata nagyon erőteljes metaforikus kapcsolódásokból épül ki, amelyek esetenként az egész szöveget szervezhetik. Ilyen például a test (és bizonyos hozzá kapcsolódó cselekvések) amely egyszerre jelentheti a privát, „valódi” (női és férfi) testet vagy egy a közösség felé projektált, „virtuális” testet, a nemzet testét, a szöveget mint testet, s olykor egészen eldöntetlen marad, hogy a szereplők egy-egy kijelentése mely testre vagy testekre vonatkozik (ilyenek nagyon gyakran a csonkítással, az amputációval vagy a szexualitással kapcsolatos szöveghelyek). A bonyolultság és sokszoros rétegzettség következtében a regény a műfaji besorolásoknak is elég erőteljesen ellenállni látszik: bildungsroman, beavatástörténet de nem csak (ebben nem merül ki), napló- és emlékiratszerű, de mégsem egészen az, tézisregény is lehetne, de ahhoz meg túl személyes.
 
A hosszasan hömpölygő laza mondatszerkezetek, a bravúros nyelvi játék, a különböző narrációtechnikai eljárások könnyed összekapcsolása, a nagyon eltérő regiszterek egymásba játszása, le- és átfordítása vagy éppen a fordíthatatlanságra való rámutatás mind-mind egy hihetetlenül nagyszabású, végletekig kidolgozott, de ugyanakkor rendkívül derűs és humoros szövegegységbe állnak össze. Kettő figyelemre méltó üzenet Kolozsvárról.
 
 

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól. Kettő orvos Erdélyben. Kalligram, Pozsony, 2013.

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter