Kié Brâncuşi?




Kié Brâncuşi?1

A Föld Bölcsessége szobor megvásárlását célzó közadakozási kampány2 részeként a bukaresti Kormány épületét hatalmas molinó takarja. Összekapcsolva művészt és országot, a szobrot itt a nemzeti trikolór öleli körül. El sem tudnék képzelni találóbb illusztrációt arra, ahogyan a nemzeti büszkeség átszínezi azt, ahogy Romániában Brâncuşi-ra tekinteni szokás. Talán nem véletlen, hogy jelen kiállítás egy magyar többségű városban nyílt meg. Egy kanadai művész fiktív útinaplójából3 jut eszembe egy kép: Attila, a hunok királya, és Brâncuşi ülnek szemtől szemben egy padon, és a Facsésze fölött vitatkoznak (utalás egy Brâncuşi-műegyüttesre, ahol a Végtelen oszlop egyik első vázlatára helyezve egy ilyenszerű tárgy látható). Elveszett kincs, ami mindkettőjüké, s ami a szerző meglátása szerint arról a szerénységről beszél, mely mindkettőjüknek egyként sajátja volt. Történelmi dokumentumok szerint Attila nem csak, hogy fakupából ivott, de egyszerű, dísztelen ruhákat viselt, és ahogy Brâncuşi-nak, neki is volt totemállata.

 

Túl a fikción, bízom benne, hogy abban a kontextusban, amit Sepsiszentgyörgy kínál, lehetőségünk lesz a nemzeti érzelmektől átitatott retorikán túllépve megérteni Brâncuşi-t, az itt kiállított munkákra pedig nem szentségtörésként tekint a látogató, hanem egy, a kritikai gondolkodáshoz elengedhetetlenül szükséges pimaszság gesztusainként érti meg azokat.

 

Romániában a Brâncuş-i példát a művészettörténeti panteon legfelsőbb szintjére helyezve sulykolta belénk a magasztaló diskurzus, ami szükségszerűen szülte meg bennünk a dekonstrukció igényét. Jelen kiállítás címét is egy ilyen – egyfajta lokális értékű „művészeti patriarchátust” sugalló – kiadvány ihlette4. Gyerekekként eleve szófogadatlanok vagyunk. A „polgári engedetlenség” pedig megkerülhetetlen kötelességünk.

 

Az, hogy Brâncuşi-ra egyfajta nemzeti hősként tekintünk, már a két világháború között a nemzetközi legitimáció egyik fontos eszköze volt. Ugyanígy a hatvanas-hetvenes években a szocializmus építette be az alkotó munkásságát saját eszmekörébe, és ez teljesedett ki a hetvenes-nyolcvanas években mindenre kiterjedő protokronizmusban is. Ez az alapállás köszön vissza a versengő nemzetek mai kontextusában is: globalizáció és európai identitáspolitikák mentén Brâncuşi az országimázs egyik fontos alappillérévé válik, legyen szó kereskedelmi vagy kormánystratégiákról, popkultúráról, nacionalista diskurzusokról vagy akár olyan mozgalmakról, mint a jóga vagy a szabadkőművesség.

 

Az itt kiállított munkák olyan alkotások, melyeknek középpontjában Brâncuşi-nak a kulturális elit és a popkultúra körében való szenttéavatása áll, hangsúlyozva, hogy a Brâncuşi műveihez való tisztán esztétikai közelítés a mai romániai kontextusban szinte teljességgel lehetetlen.

 

 

 

Jegyzetek

1 A sepsiszentgyörgyi pulzArt4 Kortárs Összművészeti Fesztivál keretében a Magma Kortárs Művészeti Térben megnyílt Brâncuşi fiai és lányai. Egy családi intrika című tárlat nyitószövegének szerkesztett, rövidített változata: Alexandra Croitoru: Kié is Brâncuşi, és legfőképpen: kell ő legyen valakié? Fordította Pieldner Martin. Az eredeti szöveg itt olvasható: http://magma.maybe.ro/archive.php?id=234

2 Brâncuşi az enyém a címe annak az idén májusban a Románia Kormánya és Kulturális Minisztériuma által indított kampánynak, mely hozzájárulhat Constantin Brâncuşi A Föld Bölcsessége című szobrának megvásárlásához.

3 Robin Peck, SCULPTURE. A Journey to the Circumference of the Earth, Fredericton, Canada: BJ Press 2004

4 Paul Rezeanu, Brâncuşi. Tatăl nostru, Craiova, Románia: Autograf MJM 2012.

 

 

 

Alexandra Croitoru, Ștefan Tiron – Brâncuși hagyatéka


 

 

Ștefan Botiș munkája


 

 

Gagyi Botond: A gyűjtő, V.R.


 

 

Erjon Çuli munkája


 

 

Rafael Dubreu: Brâncuși után


 

 

Teodor Graur: Mestermű


 

 

Dan Perjovschi: Stressz-ajtó (Pénzoszlop)