Kilépni a háttérzajból – Kiss Tibor Noé könyvbemutatójáról




A Margó Fesztiválon október 17-én, 19 órától mutatták be a Hazai Attila-díjas Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj (Magvető, Bp., 2020.) című könyvét. A meghívottal beszélgetőtársa Szegő János volt, aki Szvoren Edinával közösen szerkesztette a könyvet. Elővigyázatossági okokból a nézőtéren mindenki számára kötelező a maszkviselet. Az előadók viszont szolidaritást vállaltak a közönséggel és ők sem vették le a maszkot magukról.

 

Kiss Tibor Noé Inkognitó című könyve pozitív visszajelzéseket váltott ki, viszont az csupán szűk körben volt ismert. Ehhez képest második kötet, az Aludnod kellene szélesebb rétegben vált sikeressé. Erre valószínűleg hatással volt az, hogy a könyv szociálisan érzékeny prózának minősíthető. Viszont Kiss Tibor Noé el akarta kerülni azt, hogy belekényelmesedjen, sőt beleintézményesüljön „a transz-, illetve az LMBTQ+ közösségek megmondóembere” szerepbe. Viszont egyre inkább érdekelni kezdte a szegénység problematikája, ez tükröződik az új regényben is. A szociografikus érzékenység nem tűnt el, de elmozdult egy másik irányba.

 

 

 

Kiss szerint minden íróra előbb-utóbb ráaggatják azt a 2-3 címkét, amely alapján attól kezdve meghatározzák őt. Ettől kezdve az író élete arról szól, hogy ezeket a szerepeket kitágítsa, hogy ne csupán ezek mentén kategorizálják. Mielőtt nekifogott a könyvnek, legalább két évig gyűjtötte a mondatokat, részleteket, ötleteket, vázlatokat aztán két-három évvel ezelőtt ült le kidolgozni ezeket.

 

A legnehezebb az volt, hogy négy különböző hangot hitelesen szólaltasson meg a regény. Például az egyik szereplő kómában fekszik, az ő narratívájának megírásához egy szakorvossal konzultált, hogy minél valóságszerűbb lehessen, a fiatalabb karakterek világának felépítéséhez pedig fiatalokat kérdezett meg az aktuális trendekről. Ez horribilis mennyiségű munka volt, a folyamatos újraolvasás által egyre mélyebbre került a szereplőkben, amíg egyszer csak rájött, hogy tulajdonképpen saját magát látja viszont minden karakterben.

 

 

 

Szegő Jánosnak feltűnt, hogy képek, hangok, zenék kísérik végig a könyvet. Kiss Tibor Noé elmondta, hogy három hetet Dániában töltöttek Havasréti Józseffel, alkotói szabadságként. Persze nem egészen szabadság volt ez, mert ott kellett vigyázzanak mindenféle állatokra: dísztyúkra, teknősbékákra, kecskékre, imádkozó sáskákra. Viszont ez segített a teljes kikapcsolódásban, ami számára elengedhetetlen a munkához. Egy kis hátrébb lépés az állandó zajtól, pittyegéstől, mely mindannyiunk életét tönkreteszi. A regény erős vizualitását az motiválja, hogy a kultúrát is átitatja teljesen a képiség, a fiatalok mindenképp képek révén kommunikálnak.