Király Kinga Júlia Kolozsváron




Az újraindult Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent, Az újrakezdés receptjei című nagyszabású „gasztronómiai szociográfia” kötetet mutatták be kedden, április 9-én a Vallásszabadság Házában. Király Kinga Júlia szerzővel-szerkesztővel Vig Emese beszélgetett a hatalmas projekt kapcsán.

 
 

 
Király Kinga Júlia hiánypótló alakja annak a kortárs magyar irodalomnak, amely a társadalmi mozgásokat, kibeszéletlen traumákat és problémaköröket tematizál. A szerző egészen fiatalon találta szemben magát a felnövéssel, csupán 28 évesen vált adjunktussá a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, volt idegenvezető Egyiptomban, lefordított számos olasz nyelvű művet, például Antonia Arslan Pacsirtavár című könyvét is, amely az 1915-ös örmény genocídiumról szól. Király végtelenül őszintén beszélt arról, ahogyan a fordítói munka megviselte őt lelkileg. Fontos, ahogyan a munka intenzitásából az ember sem vész el, a hozzáalkotás és a belevetettség állapota. Legutóbbi regénye, a Kalligram kiadó által megjelentetett Apa Szarajevóba ment korábbi saját tapasztalataiból dolgozik: németországi szállodai alkalmazottakkal készített interjúihoz keresett narratív szálat, amelyből az abszolút nem szabad világ tárul elénk. Hozzáteszi, hogy generációjának sajátossága a kommunista gyerekkor kibeszélése és irodalommá tétele, amely szintén regényének egy vonulatát képezi (a könyv kapcsán készült interjút itt lehet elolvasni).

 
2015-ben azonban egy reggelen arra ébredt, hogy hol vannak azok az illatok és ízek, amelyek meghatározták a nagyszülei és dédszülei életét, hova tűntek a zsidó kultúra legjobb hagyományos ételei? A magyarul beszélő embernek furcsa tapasztalata az, ahogyan az étel adásáról beszél: furcsamód elkerülhetetlen az, ahogyan az étel átnyújtása hierarchizálódik, hiszen „megetetünk” valakit, „táplálunk”, ételt „osztunk” stb., ezért mindig van valamiféle megalázottság a háttérben. Király korábban részt vett gerillakonyhás főzéseken, ahol a rászorulóknak készült az étel, ezért meghatározó volt számára az ételhez való egyetemes viszonyunk a szegénység, a kisemmizettség szűrőjén keresztül.

 

 

 
Az erdélyi és nem erdélyi magyar zsidók, akik jelenleg kortársaink vagy azok voltak a közelmúltban, nagyon fiatalon veszítették el családjukat a holokausztban. Elpusztult egy családi fészek, egy konyha, egy közösség, amelynek emlékét úgy szerette volna Király visszahozni a köztudatba, hogy interjúalanyaival együtt főz, beszélget és emlékezik. Az ételek és az ízek az agy területein belül a kötődéshez kapcsolódnak – teszi hozzá. Példaként említi, ahogyan erről az erdélyi magyar társadalom egyáltalán nem beszél – a holokauszt mint olyan sincs kibeszélve. Ugyanakkor semmiképp sem volt az a célja, hogy régi sebeket és traumákat kényszerűen elevenítsen fel idős beszélgetőpartnereiben. Ehhez tette hozzá Laczkó Vass Róbert színművész, aki a beszélgetésbe közbeékelve jiddis dalokat adott elő, hogy a tánc, a dal és az étel antropológiai visszatérés-közhelye szerint voltaképpen ezek a történetek és receptek közkinccsé válnak Király munkája és a kötet nyomán.

 
Tíz emberrel beszélgetett, rengeteg órányi interjús anyagot gépelt le és szerkesztett meg, közbeékelt történelmi adatokkal, fotódokumentációval, recepttel. A kötet struktúráját a család, a személyes mikotörténelmi horizont, a második világháború és a holokauszt, a visszatérés és túlélés, új diktatúrába kerülés, majd végül a jelen és egy esetben a halál is alkotják (a könyvbeli Kain Helena – Lea néni – nemrég hunyt el). Király Kinga Júlia azt nevezi meg a legnagyobb csodaként, hogy maradtak még itt emberek. Hogy mekkora emberi méltóság kell nem egybemosni a meghurcolóidat egy néppel.