Kiskrónika 2.




Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, 2017. május 21-28.

 

 

A színházban, de ezen a fesztiválon különösen: olyanokon gondolkodhatnak az emberek, hogy mitől kezdve és meddig előadás egy előadás, minek kell feltétlenül benne lenni, mi az, ami kihagyható, és mi az, amiről – ha egy kicsit is, de – szólnia kell. Hogy egy témáról jobb általánosabban, az egész világ számára érvényes szemszögből, mindenki számára hozzáférhető és érthető objektivitásból beszélni, vagy a téma maga már csak egy partikuláris réteget érint, és az, ahogyan tematizáljuk, csak annyiban általános, amennyiben mi az egyszerűséget általánosnak gondoljuk.
Két-három fontos, az előadások kapcsán megfogalmazható napi gondolkodás-téma:
1. Mi van, ha tényleg boldog lehetnék Észek-Koreában, ha a csoportos és felügyelt tevékenységekben, például az utcai táncos ünnepségekben örömömet lelném? Milyen (kapitalista, demokrata) felsőbbrendűségből sajnálom és szánom én az ott élő embereket? A saját szabadságom mennyivel szabadabb az övéknél? (Szabadság: a legdrágább kapitalista szó; koncepció, szöveg és előadás: Maja Pelević és Olga Dimitrijević)

 

Szabadság… Fotó: Petru Cojocaru

2. Hogy a rasszizmus mennyire mélyen és észrevétlenül bújik meg a nyelvünkben, és a retorikáinkban, amiket egyes helyzetekben használunk. Rögtön az előadás után, mondtam valakinek, hogy „ne cigánykodj” … (Ti nem láttatok semmit!; r. David Schwartz)

 

Ti nem láttatok semmit! Fotó: Petru Cojocaru

3. Tíz év múlva mennyire leszek önazonos a mostani önmagammal? Hiányzik a barátnőm, és szeretnék vele megöregedni. ( (anti)aging; koncepció: Mihaela Dancs és Mădălina Dan)

 

(anti)aging. Fotó: Bíró Márton

4. Emberek nélküli irodalom. És hova mennek a nem túl jó gondolatok. (Feledés; koncepció és előadja: Sarah Vanhee)
*egyes előadásokról bővebben a végső esszé-beszámolóban

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter