Klezmer: a világi zsidó zene köztessége




Birtalan Zsolt munkája.

 

A Kolozsvár Társaság, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Határtalan Kultúra Program által 2019-ben már ötödjére meghirdetett Kolozsvári Zsidó Napok ez évben is klezmer-koncerttel zárultak. Az ember – hacsak etnikailag/vallásilag nem kötődik eleve a zsidósághoz – többnyire ízlelgeti, mérlegeli, vizslatja a szót. Klezmer. Klezmer… Klezmer.

 

Tudván tudja, hogy ennek a „zenefajtának” – mert műfajként lehetetlen értelmezni – ma, illetve tegnap-tegnapelőtt divathulláma van/volt, ennek a hullámnak mi a fáziskésett peremén élünk; számunkra a klezmer – amely Közép-Európában többé-kevésbé ismét honos – még mindig kicsit idegen, miközben tudjuk, hogy sajátabbnak kellene éreznünk. Egymásba csúszik benne a 20. századi nyomasztó lelkiismeret a magyarra fordított Hegedűs a háztetőn, A sátán Gorajban vagy a Reb Áncsli idegen otthonosságával, tudjuk, hogy a szatmári hászidok, az egykorvolt s ma nyomasincs máramarosi zsidócskák, a kolozsvári Téglagyár, a Kasztner-vonat, az Orvos voltam Auschwitzban, a Yad Va­shem, a nagy alijázást megfejelő Ceauşescu-féle végkiárusítás… Satöbbi. Mindezt belegondoljuk a klezmerbe.

 

Igazunk van. Annak dacára is, hogy a klezmer csupán közép- és kelet-európai világi, többé-kevésbé alkalmazott zene, amelyből pár évtizede pódiumzene – vagyis árucikk – lett, ettől ismerjük, ezért vagyunk ennyire műveltek. S azt hisszük, hogy „echte zsidó” ez az egész. Pedig a „laikus” zsidó zenét, bárhol kap is lábra a világon, nem-zsidó elemek járják át. A zsidó muzsikusok csakúgy, mint a zsidó társadalom egésze, mindig is a helybéli többségi társadalom kultúrájának hatása alatt álltak, a zenéjük tehát a befogadó – vagyis egyszersmind elutasító – nemzet(iség)ek jegyeit mutatja. Az Ibériai-félsziget felől keletre húzódott – egykor Dél-Erdélyt is „meglátogató” – szefárd zsidók modern ladino népzenéjén például érezhető a görög, marokkói, bosnyák, illetve isztambuli nem-zsidó zenei hagyományok hatása. A konzervesdobozokon való dobolással kísért jemeni zsidó diwani zene – állítja Bob Cohen – egészen úgy hangzik, mint a jemeni mohamedán zene. Ezek után nem meglepő, hogy az askenázi – vagyis Észak/Kelet-Európa felől az évszázadok során fellobbant pogromok elől dél felé húzódó zsidók zenéje olykor erősen hasonlít a kelet-európai népzenékre.

 

Az említett Cohen nagyon világosan foglalja össze a klezmer zene 20. századi újraébredésének – közvetve divathullámverésének – történetét és hátterét is. A klezmer először fiatal amerikai muzsikusok körében éledt újra a hetvenes években és a nyolcvanasok elején, reneszánsza pedig a jiddis nyelvű kulturális termés iránt feltámadt érdeklődés idejére esett. Korábban tudniillik a jiddis kultúra helyzetére, ismertségére határozottan visszavető hatással volt a Soá (másképp: holokauszt) utáni asszimiláció, a cionizmus, valamint a nagy intenzitással bontakozó izraeli héber nyelvű kultúra. Az amerikai fiatalok klezmer felé fordulását jóformán az utolsó pillanatban tett kísérletnek tarthatjuk az eltűnőben levő, az askenázi ősök kultúrájában gyökerező közép-kelet-európai zsidó tudat, vagyis jiddiskeit megőrzésére.

 

Nem szabad tehát azt hinnünk, hogy a klezmer zene bölcsője egy kizárólag zsidó elemekből álló kulturális térben ringott. A hagyományos klezmer repertoár standardjaiban keresztény egyházi zenei elemek, négysoros népdalszerkezetek is bőven fellelhetők; a kölcsönzés szabadsága magától értetődő eredetsajátosságként veendő számításba. Bár korántsem idegen tőle a borongás, a meditáció, a nosztalgia, a sírás, azért mégis csak a hangszeres tánczene a klezmer igazi megnyilvánulási formája. A klezmer szó maga archaikus héber hangszeres zenészt jelentő kifejezésből ered.

 

A kelet-európai zsidók ünnepeire csakúgy, mint a lengyel, orosz, észak-moldvai urak vigasságain szívesen meghívott, népszerű együttesek voltak a zsidó zenészekéi. „A klezmer az volt a Kárpátok külső oldalán, mint a cigányzene a Kárpátokon belül, népi motívumokra épülő szórakoztató zene – hol mi volt a helyi zene – írja Varga György. – Az orosz zsidók klezmerje – ha nem otthon, a hászid közösségekben játszották – nagyon hasonlít pl. az ogyeszai (matróz)kocsmai zenére, köszönhetően az ottani erős zsidó közösségnek. És ez így volt Kelet- és Közép-Európa más tájékain is. Van viszont egy másik vonal, amit az elméleti guruk talán nem is sorolnak a klezmerhez, én bécsi klezmernek hívom. Német vagy jiddis nyelvű (ki tudja, hol a határ!), kávéházakban játszották szórakoztató zenészek.”