Kolozsvárról, debütálásról, poszterekről. Kolozsvári Kikötő 5.0 – Harmadik Hajó




Az 5. Kolozsvári Kikötő utolsó hajója december 4-én ért partot, fedélzetén Hernyák Zsókával, Vass Norberttel, Győrfi Katával, Seres Lili Hannával. Az utasok beszélgetését Fischer Botond vezette.

 

Első körben Fischer Botond arra volt kíváncsi, hogy mit jelentett Kolozsvár az utasoknak, mielőtt a Kikötőre meghívást kaptak volna, illetve mit jelent most. Seres Lili Hanna ezzel kapcsolatban elárulta, hogy mindig is szeretett volna eljönni Kolozsvárra, és előzőleg hallott már az itt zajló Bréda körről is. Most pedig teljesen beleszeretett a várost körülölelő nyugalomba, szerinte teljesen mások a rezgések itt, mint Budapesten. Hernyák Zsóka bevallotta, hogy számára teljesen ismeretlen Erdély, eddig még sosem járt itt, noha a Kikötőről hallott már. Általában, ha ismeretlen emberek közé kell kimozduljon, akkor úrrá lesz rajta egyfajta szorongás, de most csak azt érezte, hogy itt van és jó. Ehhez képest Vass Norbert nem először jár Kolozsváron, derült ki válaszából. 2007-ben ösztöndíjas, történelem szakos hallgatóként volt itt, és már akkor sok barátot szerzett a városban, hiszen, elmondása alapján, itt hamar megnyílnak az emberek. Szerinte mindig tud újat mutatni Kolozsvár, örült, mikor meghívást kapott. Győrfi Kata számára sem ismeretlen a város. 2011-ben került ide, itt végezte az alapképzést, itt volt az első (akkor még Bretter néven futó) Bréda köre, rá egy évre pedig a kör alelnöke volt.

 

 

 

Az est további részében az utasok az irodalomról, a történetmesélésről beszélgettek, illetve arról hogy mikor „szokás” kiadni az első kötetet. Hernyák Zsókának két éve jelent meg a prózakötete, de elmondta, hogy már kitermelt még egy prózakötetre valót. Arra, hogy Fischer Botond Esterházyhoz hasonlította stílusát, úgy reagált, hogy nem érzi úgy, hogy különösebb hatással lett volna rá, inkább akkor már Hazai Attilát emelné ki. Győrfi Kata kifejtette, hogy azért jelent meg „ilyen későn” az első kötete, mert elég ritkán ír, és vannak szövegei, amiket inkább nem vállal. Most úgy érzi magát, elsőkötesként, mint mikor először megy el az ember buliban, és mindenki megbámulja. Viszont nem érzi ezt már gondnak, hiszen mindenki táncol és sokan vannak először ebben a buliban. Vass Norbert elárulta, hogy őt nem jellemezte soha „publikációs düh”. Úgy látja, nem jó elkapkodni a megjelenést, és az idén megjelent kötete egy olyan kötet, amit jó szívvel engedett útjára. Seres Lili Hanna megkérdőjelezte, hogy lenne limit abban, hogy mikor van időben az ember a debütkötettel. Elismerte, hogy ahhoz képest, hogy már 4-5 éves kora óta az irodalom foglalkoztatja talán tényleg későn jelent meg a kötete. Viszont szükségét érezte bizonyos „határok” átlépésének, mivel úgy gondolja, túlságosan hajlamos magát másokhoz hasonlítgatni, és emiatt nem cselekedni, vagy cselekedni.

 

 

 

Az est egyik legfelszabadultabb beszélgetését idézte elő Fischer Botondnak az a kérdése, hogy kinek mit jelent a történetmondás, mesélés. Hernyák Zsókának például unaloműző tevékenységként szolgál. Mikor gyerekkorában a körülötte lévőknek nem volt ideje/kedve vele játszani, akkor kitalált magának barátokat, történeteket. Győrfi Katával is hasonló volt a helyzet, mikor Sepsiszentgyörgyre került, és senki nem akart vele barátkozni. Olyankor kinézett az ablakon, és a szőnyeget poroló szomszédot figyelve talált ki különféle történeteket. Vass Norbert a ’90-es évek azon periódusát idézte elő, amikor az emberfia még csak hallomásból értesült számitógépes játékokról. A barátaival pedig a hallottak alapján játszották le a játékokat, amik sokkal izgalmasabbnak minősültek, mint maga a játék. Seres Lili Hanna rávilágított, hogy minden mögé odaláthatunk egy történetet. Ő régen csak prózát írt, mert nagyon félt formában írni, és nem is tartja költőnek magát. Vissza-visszatérve a prózához nagyon nehéz levetkőznie azt az elvárást, hogy a prózának legyen története.

 

 

 

És hogy az utasok szobája falán kinek a posztere lógna? Győrfi Kata Nemes Nagy Ágnest, Vass Norbert Ottlik Gézát, Hernyák Zsóka Bada Dadát (Bada Tibor), Seres Lili pedig Vonnegut kutyáját ragasztaná ki a falra.

 

 

Fotó: Szentes Zágon