Körkapcsolás




Bába István: Találkozás a kávézóban

 

A nagyapja azt üzeni, már ő is elfelejtette, hová dugta a pénzt, de ha maguk megtalálják, feltétlenül adjanak belőle a kedves jósnőnek is, mert közvetíti az üzeneteit. Azt is mondja, boldog ott fenn a mennyországban, megtalálta végre élete szerelmét, a nagyanyjukat. De hát a nagyanyánk még él, mondja a nő, majd fizetés nélkül bevágja maga mögött az ajtót. Most min van így kiakadva, nem értem?

 

Mióta ez a hisztis kuncsaft elment, fáj a fejem. Hiába vettem be gyógyszert, az sem segített. Csinálok egy levendulás fürdőt, talán az jót tesz. Megeresztem a vizet, a tükör előtt gondosan lemosom a sminkemet. Így sokkal öregebbnek tűnök, a ráncaim folyamatosan mélyülnek. Nem csoda, nehéz kenyérkereset az enyém. Folyton topon kell lenni és úgy kell előadni, mintha profi színész lennék. Ha nem játszom jól a jósnőt, ki hiszi el, hogy tényleg látom a múltat meg a jövőt. Azt, hogy valójában nem is látom, senkinek nem kell tudnia, ha elég meggyőzően beszélek, arra is bólogatnak, ami soha nem történt meg velük.

 

Mint a múltkor is. Megkeresett egy asszony, hogy neki folyamatosan nőgyógyászati problémái vannak, s az orvosok nem tudják kideríteni, mi a baja. Rettegett, hogy halálos beteg. Leültettem, vettem a telefont, és már mondtam is neki a tutit. Az anyja azt üzeni: nagyon sajnálja, hogy annak idején semmit nem tett a mocskos pasija ellen, aki magát gyerekkorában megerőszakolta. A bajai ettől vannak, hogy nem tudja elfelejteni ezt a rémséget, mondtam neki. Az asszony ült kővé dermedve, aztán sírva fakadt. Arra gondoltam, ha most tényleg beletrafáltam, és ezt a nőt megerőszakolták, dupla árat kérek. De nem ez történt. A nő, miután kibőgte magát, azt mondta, nem emlékszik erőszakra, de csakis ez eshetett meg vele, ha a halott anyja üzeni. Mert neki mindig hitt és hinni is fog, függetlenül attól, hogy meghalt. Azt is mondta, sejtette, hogy az anyja szeretőt tartott az apja mellett, biztos az a szemétláda becstelenítette meg őt. Talán bedrogozott, mondta, azért nem emlékszem semmire a történtekből. Az asszony nagyon hálás volt a jóslatomért, busásan megfizetett, sőt még három barátnőjénél is beajánlott, akik mind eljöttek jósoltatni. Nem hiába, profi vagyok és persze különleges. Hogy miért? Ezt is elmesélem.

 

Amikor bezárt a butik, ahol évekig eladó voltam, elhatároztam, a saját lábamra állok. Kiváltottam a vállalkozói engedélyt, próbálkoztam mindenféle dologgal, de egyik sem vált be. Aztán eszembe jutott az ükanyám, aki állítólag boszorkány volt és a falu legtehetősebb asszonya, mindenki hozzá járt jósoltatni, ő meg persze nem ingyen dolgozott. Végső elkeseredésemben arra gondoltam, ha neki bejött ez az üzlet, nekem miért ne jöhetne be? Elhatároztam: jósnőnek állok. Persze azt is tudtam, Dunát lehet rekeszteni a jövendőmondókkal, ezért megpróbáltam valami egyedit kitalálni, amivel bevonzom az ügyfeleket. Épp ezen agyaltam, amikor a lányom meglátogatott. Próbáltunk beszélgetni, de nem jutottunk egyről a kettőre, mert folyamatosan csengett a telefonja. A lányom fontos ember, magas pozícióban dolgozik a minisztériumban. S bár beszélgetni nem igen tudtunk, de az állandóan csörgő mobiljának köszönhetően eszembe jutott egy szenzációs ötlet. Telefonos jóslás. Mármint nem mobilon keresztül jósolok, azt csinálják az amatőrök, hanem telefonon üzennek nekem az elhunytak. Jön a kuncsaft, szeretné tudni, mi van az elhunyt férjével. Erre én: koncentrálok, már érzem is, hogy hív a férje. Felveszem a készüléket és mondom az ügyfélnek, mit üzen az ura a túlvilágról. Tudom, hülyeségnek tűnik, de bevált. Én lettem a telefonos jósnő, akire mindenki kíváncsi.

 

A múltkor a tévések is itt voltak, forgattak velem egy interjút. A riporter le akart buktatni, de én okosabb voltam. Amikor bejelentkezett a szerkesztő, megkérdeztem tőle, hogy hívják a riportert, aki jön. Miután megmondták a nevét, nem volt nehéz dolgom. Alaposan utána néztem, kifaggattam az ismerőseit a Facebookon, erre is van módszerem, de nem akarom elárulni a titkaimat. Legyen annyi elég, hogy van egy csomó kamu profilom, azokkal szoktam dolgozni bizonyos esetekben. Na, ez épp egy olyan eset volt. Mire a stáb megérkezett, már szinte mindent tudtam a lányról. Láttam, hogy gyanakszik, provokatív kérdéseket tett fel, de leesett az álla, amikor a kedvenc kiskutyájának a vízbefulladásáról kezdtem mesélni. Aztán arra is emlékeztettem, hogy a nagyanyja, aki fogékony volt a spirituális dolgokra, biztosan nem örülne annak, ha tudná, hogy engem piszkál. Láttam rajta, hogy teljesen kész van, ezért felajánlottam, felhívom az elhunyt nagypapáját, akit nagyon szeretett. Ráállt a dologra. Vettem a megbuherált mobilomat, amit egy szoftver segítségével tudok irányítani, így akkor csöng, amikor én akarom, s így olyan, mintha a meditálás közben tényleg a túlvilágról hívna valaki. Koncentráltam veszettül, és megcsörrent a telefon. A nagyapja az, mondtam. Azt üzeni, nagyon örül a sikerének, de jobban szerette volna, ha maga mégiscsak orvos lesz, mint amiről gyerekkorában, hintázás közben álmodozott. A nő kezéből kiesett a mikrofon, úgy meghökkent. Mindent felvettél?, kérdezte az operatőrtől, aztán elnézést kért a gyanakvásért és elmentek. Olyan reklámot csaptak nekem a tévében, hogy azóta nem győzöm fogadni a klinseket. Csak attól félek, egyszer lebukom, ha nem tudok elég információhoz jutni. De addig is, én vagyok a város legjobb jósnője, ehhez semmi kétség nem fér.

 

Egy órája ülök a levendulás fürdőben, de nem akar csillapodni a fejfájásom, sőt egyre erősebben lüktet a halántékom. Kikecmergek a kádból, mindenem sajog. Biztos elkaptam az influenzát, járvány van, nálam meg annyi mindenki megfordul.

 

Vacsorára kolbászt akartam sütni, de nincs étvágyam. Már a hideg is ráz, jobb, ha ágyba bújok. Betekerem magam egy meleg pokrócba, előveszem a regényt, amit hetek óta olvasok. Nem túl hosszú, de mindig elalszom pár oldal után. Szerelmes történet, kicsit nyálas, de elalváshoz épp megfelel. Kinyitom, olvasni kezdek, de megszólal a telefonom. Kézbe veszem, de nem világít a kijelzője. Nem értem, senki nem hív, de a csörgést mégis hallom. Pár percbe telik, mire rájövök, hogy a kamu mobilom csörög. Az hogy lehet? Nincs benne SIM-kártya.

 

Felállok az ágyból, leveszem a polcról a telefont. Világít a kijelző, anyám arca mosolyog rajta, anyámé, aki húsz éve halott. Remeg a kezem, kiszáradt a szám, kiver a víz. Megnyomom a zöld gombot. Na, már azt hittem, fel sem veszed, mondja anyám a jól ismert hangsúllyal. Anyu, te vagy az?, kérdem, és úgy érzem magam, mintha újra kislány lennék. Hát ki a frász lenne?!, nevetgél. Miközben beszélünk, hallom, hogy újra csöng a telefon, a kijelzőn most apám is ott van. Ő szintén meghalt jó hét éve. Vedd fel apádat, utasít anyám, körkapcsolásban leszünk, jönnek még mások is. Leülök az ágyra, nem bír a lábam. A következő két percben csatlakozik a körkapcsoláshoz keresztapám, nagyanyám és az elhunyt férjem. Arra gondolok, ha erről a konferenciabeszélgetésről értesülne a sajtó, jövő nyáron már a világ túlfelén is ismernék a nevem.

 

Miközben az egész elhunyt pereputty egymás szavába vágva próbál kifaggatni, az fut át az agyamon, hogy akkor mégsem vagyok csaló, hiszen most tényleg a túlvilággal vagyok körkapcsolásban. Mindenkit tisztán hallok, pontosan olyan, mintha a szomszéd kerületből hívtak volna. Miközben anyám arról próbál kioktatni, hogy tegnap rosszul készítettem el a bablevest, mert rántás helyett habarást tettem rá, azon töprengek, vajon mi változott az elmúlt huszonnégy órában, amitől látnoki képességeim lettek. Eszembe jut a fejfájás, talán az agyammal történhetett valami, amitől hirtelen előjöttek az eddig csak bekamuzott képességek. Talán a Jóisten megsajnált és dobott egy kis koncot, hadd rágódjak rajta. Aztán eszembe jut, hogy tegnap este elcsúsztam a konyhakövön és csúnyán bevertem a fejem. Kicsit szédültem, de más bajom nem volt. Még az is lehet, hogy akkor történt valami.

 

Közben elmúlt a fejfájásom, sokkal jobban érzem magam. A hangulatom is egyre jobb, mindenki sztorizgat a régi szép időkről, pont olyan, mint amikor a nagy családi ünnepeken összejöttünk, csak akkor láttuk is egymást és mindenki élt. Hosszú idő után először nem vagyok magányos. Évek óta egyedül élek, a lányom állandóan dolgozik. A munka általában lefoglal, de este sokszor telepszik rám a magány, ül a mellkasomon, félek, reggelre kinyomja belőlem a szuszt. De most jó, se magány, se szorító érzés. Kényelmesen befészkelem magam nagyanyám egykori foteljába, kibontok egy üveg bort, sós mogyoró is van itthon, rágcsálok, miközben hallgatom, hogyan nevetgélnek halottjaim a vonal túloldalán. Jó újra veletek, mondom és belekortyolok a vörösborba. Veled is jó, Katikám, teszi hozzá nagyanyám, majd azt is megkérdi, milyen ülés esik a fotelban, nem nyom-e a hátamon az a rugó, ami akkor jött elő, amikor gyerekkorunkban ugráltunk rajta. Mindenki kacag. Egy üveg bor után még inkább megoldódik a nyelvem: jót tett nektek a halál, mondom, most mind olyan kedvesek vagytok. Úgy hallom, nem sértődtek meg, a férjem azt mondja, majd meglátom én is, hogy itt minden mennyire más, mint a földi létben. Kacagok, az azért még odébb lesz, válaszolom, nem tervezem, hogy meghalok.

 

Azt viszont elárulhatnátok, mitől hallak titeket, amikor eddig nem volt ilyen képességem, faggatom őket. Persze örülök, teszem hozzá, így legalább jó sok pénzt kereshetek, és kevesebb kutatásra meg kamura lesz szükségem. Igazi látnok lettem!, üvöltöm a telefonba, tényleg hallak titeket. Apám azt mondja, ideje befejezni a körkapcsolást, úgy hallja, kicsit töb bet ittam a kelleténél, nem árt, ha kipihenem magam. Azt is hozzáteszi, jobb, ha türelmes leszek, mindent időben megtudok. Na, ne már, mondom nekik, áruljátok el, mitől lettem látó, és ez a képesség örökre megmarad-e, vagy csak ma éjszakára szól? Kicsit megrémülök ettől a lehetőségtől. Először apám köszön el, aztán sorban a többiek is jó éjszakát kívánnak.

 

Anyu, te itt vagy még?, kérdem, mert őt nem hallottam elköszönni. Itt vagyok, mondja, mesélek neked valamit, amíg elalszol. Bebújok az ágyba, magamra húzom a takarót. A telefont kihangosítom, magam mellé teszem. Anyám mesélni kezd. A történet egy olyan nőről szól, aki meghalt, de nem vette észre, ellenben azt hiszi, hogy látnok, ezért tud beszélni a halottakkal.