Körtesi Márton versei




Részegh Botond munkája.

 

 

Tetem

 

 

Féregzik a föld,

forgatja szemei közt

bomlandó anyagát,

vonagló gyomor és

gilisztabél.

 

Lombsötét burokban

szempárok villogása és

figyelmeztető állathangjelek,

feszülten hallgató bozót

szippantó légürese.

 

Nyálkádzó patak felett

dögszagú szellő fut át,

beletapad a kérgek redőibe:

kénes, fokhagymás penész,

ecetes trágyabűz.

 

Maradékát a letepert

csalánosban hagyta.

Félbehajtott gerincen

bordacsonkkosár,

elharapott köldökzsinór.

 

 

 

Palacsinta

 

 

A képen is átleng a szag.

Várdombon felvezető sikátor

lépcsőjén félbehagyott tál kínai

és két borosüveg között

híg ürülékpalacsintát

rajzanak körbe a legyek,

potrohuk szikrázik

a lomha napsütésben.

Véletlen városfelfedezés

legélénkebb pillanatfelvétele,

rajta kívül minden park-

meg városháza-kép csak

harmonikus rendet ünnepel.

Zsigeribb fogású náluk

ez a hármas kompozíció:

étel, alkohol, salak –

naiv testábrázolás, melyet

nem korlátoz semmi köztudat.

 

 

 

Erotikus tájvers

 

 

nézz oda elterül innen a táj nekifekszik az égnek

a dermedt ködben a mellei nézz oda sziklaszilárdak

karcsu gerincén látod a napfény ujja felizzik

lábánál hogy a szellő végigfutkos a réten

felfut a combbelsőjén nézd a bokor beleborzong

kismillió bibe táncol mélyen a dombja közében

gazdag ölén forrás fakadását ejh ugye sejted

mondd ugye megmerevedtél ettől drága barátom

 

 

 

Lepkehad

 

 

Elég az ajtót egyszer nyitva felejteni,

már odabent zsong a nyirkos lepkehad –

de kulcsra is hiába zárnám,

úgyis beférkőzik a béke

észrevétlen hézagjain.

 

Muszáj megemészteni,

a félfa is bepókhálósodik,

lassan minden gabonát kidobok.

Csak hiány táplálja a szenvedélyt,

makacs pislákolás a szürkületben.

 

És ha az ablakok elvakulnak,

a többi a falak közt marad.

Mint kereveten fekszem el

a muslicákkal tűzdelt ég alatt.

 

 

 

Örömtelés

 

 

Cirógatom magam.

Suhannak ujjaim között a fülpihék,

a nyaktövön felillanó tapintattól

lúdbőrzik a skalp.

 

Körben vissza a másik fül mögött,

egészen a kulcscsont gödröcskéibe,

sablonmozdulat, markomba fogom torkomat,

elszorítom ütőerem, és kókadó agyam

egyszerre árasztom vérrel újra el.

 

Másik kezem a hasizommetszetek

labirintusában bolyong,

keresi az Adonisz-árkokat,

meg is inog, mert onnan

egyenes út vezet a túlhevült

fitymacsattogtatásba.

 

Annál ez most békésebb dolog,

csak bárgyún cirógatom magam,

csodálom meglevő izmaim,

élvezem gyengédségemet,

örömöm lelem magamban.

 

S ahogy érintésem továbbvándorol,

mégiscsak megnő alatta termetem:

ám legyen, kiverem, mert kiverhetem.

 

 

Körtesi Márton 1990-ben született Pécsen. Jelenleg Budapesten él, és műszaki szakszövegíróként dolgozik. Emellett a Litmusz Műhely irodalmi podcast műsorvezetője.