Kóspallagi Írótanya – Titkos napló




Az állomáson pánikolok, Kozsán Leó a vonal túlsó végén próbálja leírni, mit lát, ha kinéz. Egy olyan vonaton ülnek, aminek már pár perce úton kéne lennie, de nem derül ki, melyik vágányt kellene megkeresnem.
 

Végül megtalálom, a vonat még az állomáson rostokol, majdnem lekésem. Szaladok, a fiúk tartják az egyetlen és utolsó nyitott ajtót. Felugrom, rögtön elindul velünk a szerelvény. Jegyem nincsen, az ajtónál maradunk inkább a földön ülve.
 

Kismaroson a buszállomásnál az eget nézzük, tele van vonalakkal és apró pontokkal. Lennék madár, a fűben fekszünk.

 
A busz az aszfalt úton tesz ki és átvágunk az erdőn. A tanyáról meglepő csend szűrődik ki, nagyon elkéstünk, a filmbeszélgetés lejárt és már tart a párbeszédíró workshop, Vida Kamilla fogad minket.

 
 

 
Berendezkedünk, gyors vacsora a konyhában, aztán hungarofuturizmus. Hallunk nemzet szolgálatába állított vesekövekről, szegedi boszorkányégetésekről, az irányzatról mint vírusról, illegális techno, mindenki mi leszünk. Felvetül az űrben létező nemzeti rock ötlete, sajtos beavatás, áldozat bemutatás az avantgárd isteneknek. Ezután hungarofuturista diszkó, első nap lévén viszonylag hamar kidől a társaság.

 
Furcsa dolgokkal álmodom.

 
Arra ébredek, hogy valakik nagyon hangosan zuhanyozni indulnak, mint később kiderült végül nem értek célba. Elkezdődik a legelső líraműhely, nehezen formálunk minden mondatot, alig működik az agyam. Nagyon próbálok koncentrálni, hogy legalább megértsem miről is van szó körülöttem.

 
 

 
Ebéd után Dáviddal zuhanyozni indulunk, sokkal messzebbre mint gondoltam volna. A focipálya öltözőjében szembesülök azzal, hogy nem folyik a víz a zuhanyból. Próbáljuk megoldani a problémát, nem megy könnyen. Tüzet kérünk egy arra járó bokszoló gombásztól, aki egy fél pár szarvasagancsot szorongat. Kiderül, hogy csatár a zuhanyzót birtokló focicsapatban, így megpróbál nekünk segíteni a vízkeresésben. Végül megtaláljuk a főcsapot.

 
Visszafelé beletrappolunk a Bartók Imrével való beszélgetés kellős közepére. Új könyve kapcsán szóba kerül az olvasás nehézsége, az időhiány, az év végi listák fölöslegessége, menni kell a fej, után ha van fej.

 
 

 
Rövid szünet után a renszerváltásról kapcsán kezdődik beszélgetés Németh Gáborral, Garaczi Lászlóval és Fehér Renátóval. Személyes történetek, a régi és mostani idők nyújtotta lehetőségekről, mesterséges kamaszkor és újságkihordás, mint a rendszer elleni lázadás, aztán hosszas elmélkedés a PIM jelenlegi helyzetéről.

 
Az esti műhely már jobban megy, kialakul néhány vita is. Terítékre kerül az én szövegem is, nem mindig értek egyet.

 
Sötétedés előtt az erdőszéli asztalnál zene, Boldi ritmusra ugróiskolát kapar szúnyogtevét és egy fidesz felirat eeeeee-vé változik. Menta sört locsol, kölcsön adom Somának a nadrágom, vizet piramisozunk, és ránk száll a tábortűznél a füst, mindenről szó esik.

 
Végre valaki román irodalomról beszélget velem.

 
 

 
Későn kelek, az éjszaka során elfogyott a hummusz (és eltűnt a gyújtók kilencven százaléka), így kimarad a reggeli.

 
 

Fogmosás után Szálinger Balázzsal kezdődik a nap: formaversben az új formák, itthagytadapulcsidat versek, generációs trendek és a verstan kényszere, ami tulajdonképpen választható. Lehetőségek.

 
Utánpótlás érkezik minden szükségből, gyorsan megtámadjuk a kenyeret, attól függetlenül, hogy az ebéd is húsz perc múlvára van beütemezve.

 
Az ebédből sokan repetáznak, a szövegműhely új moderátorral és résztvevőkkel egészül ki, felmerül az idő múlásának megfelelő ábrázolása.

 
 

 
Egy kis pihenő után elkezdődik a beszélgetés a Versum szerkesztőivel és szerzőivel: Kállay Eszter, Vajna Ádám, Vonnák Diána és Zilahi Anna felváltva mesél. Ingyenmunka, norvég íróiskolák, ukrán kortárs helyzet és háború, idegen nyelvű szövegek fordítása mint tanulási lehetőség, problémák. Lejegyzek néhány szerzőt és idegen nyelvű oldalt, amelyekről szó esik.

 
Újabb emberek érkeznek, egyre többen és egyre inkább autóval. A medence különböző féle sörökkel telik fel, akad néhány bor is, mélységes sajnálatunkra csupán személyes használatra.

 
Az utolsó műhelyen alig jut mindenkinek szék. Kilógok, mintha a konyhába mennék, hogy mindezt megírjam, még akkor is ha csúnyán néznek.

 
Többen is megkérdezik, hogy mit csinálok idekint, szóval visszamenekülök, és elgondolkodom, miért ilyen rövid három nap.