Következő állomások, új víziók – Ádám Szilamér és Imre Eszter Hervay-estjéről




A közel egy éve megalakult Hervay Klub elsősorban fiatal, pályakezdő írók, költők, kritikusok közössége. Székhelye Kolozsvár, a kör havi rendszerességgel mutat be két szerzőt egy másfél órás nyilvános esemény keretein belül. Két moderátor segítségével a közönség megismerkedik a szerzők eddigi munkáival, az előadást felolvasások tarkítják.

 

Október 10-én a Hervay Klub először hagyja el a kolozsvári Planetarium keringési pályáját, útra kel, első állomása Marosvásárhely. A G café mindig is a fiatal kulturális mozgalmak terepe volt, így könnyen otthont ad a friss írókörnek is. A két szerző Ádám Szilamér és Imre Eszter, moderál Codău Annamária és Szabó Ivett. Annamari nyitja a beszélgetést, a két prózaíró történetére, az irodalommal kialakult viszonyára kérdez rá. Eszter és Szilamér is visszanyúl a gyerekkorba, nosztalgia tárgyává válnak naplók, titkos füzetek, falra firkált gondolatok, blogok, gimnazista és középsulis házi feladatok. Mindkét történetben különös hangsúlyt kap a felvállalás nehézsége. Eszter kiemeli a több éven át tartó alkotói szünetét is, míg Szilamér az agyban végbemenő folytonos pörgését.

 

 

Codău Annamária és Szabó Ivett. Fotó: Osváth Dániel

 

Ivett felveti az élettér váltásának örökös problémáját. Szilamér nemrég költözött haza Udvarhelyre, előtte Kolozsváron és Pesten is élt. Leginkább a barátokhoz kapcsolja otthona koordinátáit. Eszter két éve jött vissza Vásárhelyre egy egész évtizedig tartó pesti lét után. Kijelenti, hogy a visszatéréshez nagyobb bátorság kell, mint a távozáshoz. Szembenézni nehéz, otthagyni könnyű. Elárulja, hogy mióta itthon van, sokkal felszabadultabban tud írni, amit Annamari rögtön össze is kapcsol a stabilitással, mint az írás feltételével. Szilamér ehhez hozzáfűzi, hogy neki nincsenek ilyen igényei:  „Nem kell otthon. Írok, ha csend van.”

 

A következő témakör az irodalmi hagyományok: ki mit olvas, ki mit szeret. Eszter nevetgélve mondja, hogy a pánikroham határát súrolja, valahányszor megkérdezik, hogy ő melyik hagyományba sorolná be magát. Leginkább egyikbe se, ettől függetlenül legitimnek érzi az írásait, de ha választania kell, akkor a mágikus realizmus irányzata lenne az. Szilamér sem szereti az efféle beskatulyázásokat, tudatosan nem is akar követni egyetlen hagyományt sem. Arra vonatkozóan, hogy kit szeretnek olvasni, Eszter Gabriel García Márquezt, Szilamér Krasznahorkai Lászlót és Bodor Ádámot emeli ki.

 

 

Balról: Codău Annamária, Szabó Ivett, Imre Eszter, Ádám Szilamér. Fotó: Osváth Dániel

 

Ivett kísérletezésekről, írástechnikákról kérdez, Szilamérnél az utóbbi időben egyfajta másságot vett észre. A szerző igazolja a moderátor észrevételét, megjegyzi, hogy tudatosan változtatott stílusán, amióta hosszabb szövegeken kezdett dolgozni. A régi nyelv nem működik ekkora terjedelemnél. Annamari hozzáteszi, hogy Szilamér prózájára talán a lassúság, a minimalizmus jellemző. Eszternél a mesélőkedv feltűnő, de a mesék balsejtelemmel társulnak, az álmok elmozdulnak a rémálmokba. Eszter elmondja, hogy feloldozásokat keres a rémálmokban, és ebben a hangban talál lehetőségeket, kísérleteket. A tudattalanban burjánzó világot érzi magáénak, ezt akarja megragadni. Szerinte mindenről lehet beszélni, csak meg kell hozzá találni a megfelelő nyelvet, az ő találata pedig ez a mesélős hang.

 

A képekben gondolkodás mindenkinél másképp van jelen, Eszter régen képekben gondolkodott, most már inkább szövegközpontú. Szilamérnél sincs efféle alkotói minta, mostanában mondatok jutnak eszébe, azok köré ír „töltelékmondatokat”. Megjegyzi, hogy olyan is van, hogy túl vizuális, ilyenkor forgatókönyvekről, filmekről álmodozik.

 

 

 

Imre Eszter és Ádám Szilamér. Fotó: Osváth Dániel

 

Annamari kritikaíróként arra kíváncsi, hogy honnan tudják a prózaírók, mikor kell egy szöveget abbahagyni. A szerzők szerint erre nincs képlet. Van, hogy mielőtt elkezdenek írni, már tudják, mikor fogják abbahagyni, máskor egyszerűen érezni lehet. A legrosszabb, amikor megjelenés után pörögnek a gondolatok, hogy hol kellett volna még javítani. Szóba jön a fordítói munka is, amely mindkét szerzőnél szorosan kapcsolódik a tanulással. Szerintük a fordítás megtanít gondolkodni, magabiztosabban írni és beszélni, új víziókat észrevenni, szerkesztőként tekinteni a saját szövegekre is.

 

Végezetül Ivett az irodalmi életről, közösségről kérdez. Szilamér a romániai magyar közegben érzi otthon magát, a Hervay Klubban, a Függőleges Lovakban, a Laborfalvi Prózaműhelyben. Kiemeli André Ferenc és Horváth Benji segítőkészségét, irodalmi szervezkedéseit. Eszter mindig is különutasnak érezte magát, azonban mostanában helyet talált a Látó körül, amely mindenképp egy meleg, kedves, barátságos érzéssel tölti el. Azt még nem tudja, fog-e valaha valahová teljességgel tartozni.

 

A szerzők felolvassák saját műveiket, Szilamér egy hosszabb novellát, Eszter egy rövidebbet, valamint készülő regényének (A csillagvölgyi patikus felesége) első oldalait. A G belső terében teltház volt, a közönség kitódul a teraszra, szinte senki sem hagyja ott a kávézót. Őszinte gratulációkkal megszakítva kötetlenül folytatódik a beszélgetés. A Hervay Klub további utakat tervez, következő állomásokon gondolkodik.