Közelebb egy lépéssel




lege_artis_kiss_tunde_borito

,,Sok kedves nőből” próbálja József Attila összeállítani a Mamát, és Valachi Anna is ezt a koncepciót követi, az olvasó pedig azt a folyamatot, amelyben a húsz (plusz egy) asszony szempontjából megelevenedik maga a költő. Ebből a bonyolult viszonyhálóból kihalászva és a mozaikdarabokat összeillesztve lehet rekonstruálni… a poéta képét? A múzsákat? A valódi eseményeket, amelyek a tragikus véghez vezettek? Vagy, hogy ki okolható és miért? Talán mindezt egyszerre? Világosodik a rejtély…

József Attila a szeretetéhes, makacs gyermek – ez a benyomása támadhat az olvasónak, miután az utolsó fejezetet is végigböngészve leteszi a könyvet. Kicsit sarkított kép, nem látjuk a poétát a maga teljességében.  Ám nem is célja a könyvnek teljességre törekedni, hisz már az alcímben definiálja a perspektíváját: József Attila asszonyai. Rájuk fókuszál, őket meghallgat(tat)va, megszólaltatva bontakoztat ki egy olyan képet a ,,védencükről”, ami nem a zseni elérhetetlen magasságába emeli őt, hanem megmutatja az embert, akit szeretni kell(lett) (volna) és lehet(ett) (volna).

A kötetben a szerző nagyon jól strukturált, kronologikus sorrendben tematikusan vonultatja fel a ,,kedves nők”-et, akik fontosabb szerepet játszottak a költő életében, költészete kibontakozásában. Csoportosításuk, alcímezésük egy életút rekonstrukcióját sugallják: a gyermekkortól kezdve (Családi nők) a bimbózó érzelmeken át (Első vágyak, hódítások) egy serdülő próbálkozásáig vezet az út, melynek célja megtalálni a különbséget az anya és a szerető szerepe között (Pótanyai oltalmazók, Magasban és mélyben). Amelyből aztán érett fejjel sem találja a kiutat (Felnőttkori anyahelyettesek), így már csak az marad, hogy önmagának bizonyítsa: képes a dominanciára (Mások asszonyai), de mivel mindenhol kudarc éri, ezért végső elkeseredésében csak egy kiutat talál, visszatérni ahhoz a nőhöz, aki iránt eleinte ambivalens érzelmek fűzték (,,Az a szép, régi asszony”). Annyi buktatója talán mégis van az ilyen tematikus elrendezésnek, hogy a szerző az egyes helyeken kénytelen visszaidézni vagy előre szerepeltetni egy-egy kedvest, hogy az összefüggések jobban átláthatóak legyenek. Ami viszont jelentős hiányérzetet kelthet az olvasóban, az az, hogy nincsenek képek mellékelve, hogy képzeletben szembe lehessen nézni velük, és ítélni lehessen mielőtt ítélkeznénk. Hogy ezt pozitívumként vagy negatívumként kellene megítélnünk, nézőpont kérdése. Képek helyett viszont minden csomópont fedőlapján egy-egy mottó található, amelyet a szerző többé-kevésbé meg is magyaráz az illető alfejezetek bevezetőjében. Valachi Anna a mottóként választott Esterházy-idézet (,,A báty talán olyan, mint anyánk, de mégiscsak férfi, viszont nem béklyózza annyi minden, mint apánkat szegényt.[…] De ne kerteljünk: a báty az, aki mindent tud. Ismeri az életet […] és ismeri a nőket”) azzal magyarázza, hogy az alátámasztani látszik az általa megalkotott képet az érzelmileg preödipális korszakban ragadt költőről.

Az első alfejezet (Családi nők) elején álló Terentius-sor (,,Emberek vagyunk. Semmi sem lehet tőlünk idegen, ami emberi”) a költő ,,családi nőkhöz” fűződő vonzalmának apológiája. József Áronné személyét a szerző ,,a kezdet és a végzet asszonyaként” említi, ami nagyon megkapóan összegzi a kötet koncepcióját: érzékelteti az érzelmi viszonyt anya és fia között, vagyis jobban mondva azt, ahogyan a költő viszonyult a Mamához. Ez a minősítés a kötet keretét is megadja, hiszen Pőcze Borbála portréjával kezdődik a mű, feltárva az eleinte ambivalens kötődés forrását, végigvezet a nőkön, akikben hiába keresi a költő a feltétel nélküli gondoskodó szeretetet, majd az utolsó fejezetben visszatér anyjához a tékozló fiú immár letisztázott érzésekkel, hogy a végben együtt legyenek. A két nővérrel, József Jolánnal és József Etelkával szembeni erotikus vonzalmakról is beszél a szerző. Az idősebbik lány valamennyivel másképp tűnik fel, mint A város peremén hangjaként megismert írónő, itt nem csak az anyahelyettest látjuk, de azt az asszonyt is, aki minden áron ki akar törni a szegénységből, akár érdekházasságok révén is.

Az Első vágyak, hódítások alcím alatt kapnak helyet a ,,pótapai” szereplők József Attila életében, és akik később mint riválisok is feltűnnek a női kezekért vívott dominanciaharcban: Juhász Gyula, Saitos Gyula, Csörgő Gyula és Espersit János, akik a poéta karrierjének beindításában vállaltak nagy szerepet, különösen ez utóbbi, aki otthonába is befogadta a kollégiumi kicsapás után. Itt láthatjuk először az életvidám, szerelemben szárnyait próbálgató költőt, aki a nemiség titkait pajzán versek által (is) próbálja felfedezni, és kísérletezik hatásukkal a nőknél. Bár több személyre is utal, csak egy hölgy nevét emeli ki külön címben a szerző, Saitos Valériájét.

A Pótanyai oltalmazók körében olyan idősödő nőket mutat be a szerző, akik egyszerre nyújtották a költőnek az otthon kedves melegét, az alkotásra megfelelő környezetet, és múzsákként is szolgálatot tettek neki (Balogh Vilma, Gyenes Gitta, Kunvári Bella). Egy pszichoanalitikus éleslátásával értelmezi Valachi József Attila csoportképen elfoglalt helyét: ,,Jellemző a lépcsőfeljárón álló (fölfele törekvő) költőre, hogy a beállításnál igyekezett védett pozíciót keresni magának: pártfogója mögött és két csinos hölgy közvetlen szomszédságában állt a lencse elé.” De itt ismét csak azt sajnálhatjuk, hogy nem teszi szemlére a fotót…

A Magasban és mélyben alcím költői és hódítói sikereket, majd bukásokat takar, József Attila azon törekvéseit, hogy szerető, gondoskodó házastársat találjon maga mellé (Lesznai Anna, Hatvany Irén, Révai Ilka, Gráber Margit, vagy Vágó Márta személyében), amely egyetlen esetben sem sikerül neki, még ha oly közel is jár hozzá. Talán Szántó Judittal való kapcsolatában került ehhez a legközelebb, aki igazi Felnőttkori anyahelyettes-ként foglalkozott a költővel élettársként, de akivel intellektuális téren nem tudtak közel kerülni egymáshoz úgy, mint Gyömrői Edittel, a pszichoanalitikusával. Mások asszonyai közé sorolja Valachi Németh Andornét, Fejtő Ferencnét, Sólyom Jankát, Mitnitzkyné Vágó Mártát, Kozmutza Flórát és Eisler Klárát, bár ez utóbbi besorolása ebbe a kategóriába igencsak megkérdőjelezhető. Se a kétes besorolásra, se kapcsolatuk beteljesületlenségének okára nem ad magyarázatot a szerző.

Valachi Anna nem keres bűnbakot: felmentő jóhiszeműséggel viszonyul minden bemutatott nőhöz, sőt könyvében ,,valamennyien a [költő] sorsát szövögető párkákra emlékeztetnek, akik szinte kézről kézre adogatták egymásnak védencüket, de csak ideig-óráig tudták boldoggá tenni.” A költőhöz való viszonyukat, ennek alakulását a szerző sok helyen a versekkel is alátámasztja, amely strukturális szempontból kifogástalan lépés, viszont azt nem felejthetjük el, hogy egy olyan poéta esetében, mint József Attila, a pusztán kontextuális értelmezés igencsak félrevezető lehet.

Mindenképpen életszerű mű ez, ami ,,életrajzi regényként is olvasható”, ugyanakkor több annál, aprólékos és pontos kutatómunka eredménye. Levelek, visszaemlékezések, naplójegyzetek, szakvélemények, ezek gondos feldolgozása, elrendezése teszi ezt a könyvet egyszerre hitelessé és könnyen, élvezettel olvashatóvá bárki számára, aki értő odafigyeléssel szeretne viszonyulni a költőhöz, aki posztumusz pótapai/pótanyai szerepet vállal(na) iránta. Valachi Anna ezt tette. Egy lett József Attila asszonyai közül.

 

Valachi Anna: „A nő számomra rejtély” – József Attila asszonyai. Noran Libro Kiadó, 2013.