Krasznahorkai László kapta az Aegon Művészeti Díjat




Krasznahorkai Lászlónak ítélték oda a három millió forint díjazású Aegon Művészeti Díjat a Báró Wenckenheim hazatér című regényéért.

 

A 2006-ban alapított díj az előző évben legkiválóbb magyar szépirodalmi alkotásai közül jutalmazza a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt művet. 2017-ben a könyvkiadók többszáz kötetet jelöltek, ezekből állt össze egy tízes szűkített lista, amely alapján a zsűri konszenzusos szavazással döntött. Már a top 10-es listába való bekerülés is komoly elismerésnek minősül, idén a következő művek kerültek be: Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér, Kun Árpád: Megint hazavárunk, Németh Gábor: Egy mormota nyara, Spiró György: Válogatott esszék 1979-2016, Szabó Róbert Csaba: Alakváltók, Szilasi László: Amíg másokkal voltunk Térey János: Őszi hadjárat, Tóth Krisztina: Világadapter, Zoltán Gábor: Orgia.

 
 

Mudra László fotója.


 
Krasznahorkai László 1954-ben született, Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Fontosabb művei: Sátántangó (1985), Kegyelmi viszonyok (1986), Az ellenállás melankóliája (1989), Háború és Háború (1999), Északról hegy, délről tó, nyugatról utak, keletről folyó (2003), Rombolás és bánat az ég alatt (2004), Seiobo járt odalenn (2008), Állatvanbent (2010), Báró Wenckenheim hazatér (2016). Fontosabb díjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1983), József Attila-díj (1987), Déry Tibor-díj (1992), Márai Sándor-díj (1998), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (2002), a Digitális Irodalmi Akadémia tagja (2004), Kossuth-díj (2004), a Japan Foundation ösztöndíja (2005), Prima Primissima díj (2012), Nemzetközi Man Booker-díj (2015), Aegon Művészeti Díj (2017).