Kultúrbéke




Siklodi Zsolt: Tavak

 

„Ebben a házban két dologban nincs hiány: alkoholban és könyvben.” Egy nagyinterjú betűtengerében búvik meg szerényen, talán némi öniróniával ez a mondat, amely a maga egyszerűségében akár egyfajta ars poeticának is beillene. John Lukacs szájából pedig különösen hitelesnek hangzik, hiszen a neves, magyar származású, Amerikában élő történész pennsylvaniai magányában, saját bevallása szerint is remeteként él sokezer könyvével körülvéve.

 

Van ennek a kilencvennégy esztendős, nagy időket megélt öregembernek az önvallomásában valami kortalan epikureus derű és bölcsesség: annak a biztos tudása, hogy az írástudó számára, bármiféle történelmi viharok zúgjanak el a feje felett, akármilyen súlyos politikai, társadalmi változások tanúja vagy alakítója legyen élete során, a leginkább élhető hely mégis a könyvtár, a maga borgesi labirintusával, amelyben bolyongva otthonra lelhet, és amelyben az alkohol nem a külvilág zavaros viszonyai elől való menekülést jelenti, vélt vigaszt a valós vigasztalanságban, hanem annak a mély „nyugalmi állapotnak” a kelléke, amely csak az igazán bölcs szellemek sajátja.

 

Akik tudják, hogy az alkotóvá válás előfeltétele az olvasóként létezés; hogy a világmegtagadó aszkézis ritkán vezet boldogságra, az élvezetek mértékletes befogadása viszont annál inkább; hogy nem a világtól való visszavonulás, hanem az elidőzés segít átlátni az univerzális káoszt; hogy az alkohol nem az öntudatlanság, hanem ennek az elidőzésnek az eszköze, és egyéb haszna is van; hogy a tudás megismerésének és újratermelésének a helyszíne a könyvtár, nem a lövészárok; hogy az akolmeleg szükséges lehet a lét könnyűségének elviseléséhez, de az ember végül mégis magára marad, egyedül a művel, a máséval és a sajátjával. És hogy mindennek ellenére sosem tudhatunk meg eleget, ezért nem tehetünk mást, mint folytatjuk, bármi történjék is – és hogy végső soron ez is csak szócséplés, a nagy szavak kísértése.

 

Csak ennyi: ül egy ember a könyvek között és olvas. Vagy ír. Olvas és ír. Keze ügyében borospohár. Így ül ott, amióta világ a világ; ezt senki el nem veheti tőle. „Ebben a házban két dologban nincs hiány: alkoholban és könyvben” – ezekben az izgága, rögtönítélő, egymás felé menetelő bokák csattogásától hangos, (kultúr)harcos időkben nem tudnék ennél megnyugtatóbb, derűsen konzervatív mondatot elképzelni.