Kutya a labirintusban




Kósa Gergely: 4 per három


 
Amit keresünk, már nem kell megtalálni, elég egy perc és újra megtanulunk járni.

Elég egy perc, egy óra, és a valóság: megint mi leszünk,

addig, amíg el nem száll régi eszünk.

Nézzük, ahogy emelkedik, mint a pilóták, nézzük a felhők távoli, titkosabb sorsát.

Ez csak a bárány, ez csak az égbolt, ez csak a tenger, ez csak a hegy.

Ameddig szállunk, semmi se kerül közelebb.

 

Adj szállást az időnek, adj az időnek szárnyat. Elképzelt terek égi reményei várnak.

Vagy jussunk mélyebbre, házak közt kanyarogjunk,

értsük meg, hogy végül senki se voltunk.

Zarándokok a földi fénytemetőben. Elrejtőzünk vízben, fában, a kőben.

Zavaros patakokban nézzük, látjuk az arcunk,

mert mi a semmin kívül semmi, de semmi, de semmi mást nem akartunk.

 

És megtaláltuk. Haladunk. Megint. És végre: nyílegyenesen.

Nem kell már ide labirintusaink segédlete sem.

Marad a száj, a szív, és köztük a ritmus, hogyha ma mégis megkeresed.

Ennél szebb útvesztőt úgyse találsz. Tökéletes eb.

Számold össze a tényeket. Marad a hold, az ugatás.

És a reménység: nem lesz ez többé soha más.