Látó Irodalmi Játékok 84. Kovács András Ferenc könyvbemutatója




A 2017-es év legalább kettős értelemben könyvesnek tekinthető Kovács András Ferenc olvasói számára. Idén látott napvilágot ugyanis a Kossuth-díjas szerző hét év anyagából (2010-2017) válogató verskötete, a Lözsurnál dö Lüniver (Bookart Kiadó), valamint a szerző eddigi pályájáról áttekintést nyújtó kritika- és tanulmánykötet, a KAF-olvasókönyv (Fiatal Írók Szövetsége). Ami a verskötetnek 34 opusban sikerül – vagyis mozgásba hozni a líra testet, lelket, érzékszerveket, költészeti hagyományt átjáró összetettségét –, az Olvasókönyv számára csupán illúzió marad – a Lözsurnál dö Lüniver alcímét idézve –, „füstpanoráma”. Az olvasókönyv 448 oldala viszont színtiszta krimi, ami az elmúlt évtizedek egyik leginkább párbeszédképes lírai oeuvre-je körül nyomoz. 1983 márciusától 2015 decemberéig sorjáznak benne a szövegek (kritikák, tanulmányok és verselemzések).

A Fiatal Írók Szövetsége, a Látó szépirodalmi folyóirat és a Minerva Művelődési Egyesület közös szervezésében október 5-én (csütörtökön) és október 6-án (pénteken) Kolozsváron és Marosvásárhelyen is bemutatásra kerülnek a kiadványok.

Program: 

KAF-olvasókönyv bemutató Balázs Imre József, Korpa Tamás, Kovács András Ferenc és Mészáros Márton részvételével.
2017. október 5., 17 óra, Minerva-ház (Str. Napoca nr. 16.), Kolozsvár

Lözsurnál dö Lüniver és KAF-olvasókönyv bemutató Kovács András Ferenc, Mészáros Márton és Korpa Tamás részvételével, a 84. Látó Irodalmi Játékok eseményeként.
2017. október 6., 18 óra, Yorick Stúdió, Marosvásárhelyi Vár, Mészárosok Bástyája

A helyszíneken a kötetek kedvezményes áron megvásárolhatók. A rendezvények a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulnak meg.

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter