„Láttam a Marsról képeket, de valahogy nekem ez a bolygó százszor jobban tetszik” – Selyem Zsuzsa könyvbemutatójáról




A Transindex könyvesték második napján, szombaton hat órától Selyem Zsuzsával Kulcsár Árpád beszélgetett a Tranzit Ház udvarán. A szerzővel Az első világvége, amit együtt töltöttünk című kötete kapcsán beszélgettek, amely 2020-ban jelent meg a Jelenkor kiadónál.

 

Kulcsár Árpád nem habozik, hanem belevág egyenesen a közepébe: hogyan viszonyul ehhez a világvége-koncepcióhoz? Selyem Zsuzsa elneveti magát, mivel nyilvánvalóan a kötet címét félig-meddig viccnek is szánta, ám a legfontosabb kérdés mégiscsak az: hogyan tudunk túlélni? „Láttam a Marsról képeket, de valahogy nekem ez a bolygó százszor jobban tetszik” – teszi hozzá, utalva a közelmúlt intenzív „terraforming”-diskurzusára. Két olyan történet kapott helyet a kötetben, amelyben konkrétan is megjelenik a világvége. Kulcsár a szereplők magatartására tereli a szót, amelynek a túléléshez úgy van köze, mintha ezek a karakterek az eltávolítás gesztusával élnének a sérelmek, a traumafeldolgozás során. Selyem Zsuzsa ezt azzal egészíti ki, hogy némelyik szereplő nem akarja a történteket, az ellenük elkövetett atrocitásokat morálisan osztályozni, mivel a tökéletes kép nem az, amely retusálja a történteket.

 

 

 

Selyem Zsuzsa változatos szereplői nem marginalizált alakok a szerző elmondása szerint. Rég rossz lenne, ha mindannyiunk automatikusan perifériára szorultakat látna, mivel az csak egy beidegződés lenne, standard szemüvegen keresztül. Rancière-re hivatkozva kiemeli „az érzékelhető kiterjesztését” – nem tudunk ugyanis vigyázni magunkra és egymásra, nem edukáljuk magunkat érzelmileg, sem gyereket, sem felnőttet. Ennek a folyamatos csalódásnak az ellentéte lenne az az irodalom, amely abban segít, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

 

Tulajdonképpen egyetemi oktatói tevékenységéből is ezzel szeretné kihozni a legtöbbet, így ki is talált egy tantárgyat inkluzív irodalom néven. Nem szereti, ha szétválasztják írói és pedagógusi identitását, sőt, az identitás is, mint olyan, számára képlékeny: egy ember sokkal több annál, minthogy író és/vagy pedagógus. Az egyetemen nagyon nehéz bármilyen változást is előidézni, teszi hozzá, aminek az az előnye, hogy a politikai szférának sokkal kevesebb befolyása van, de a hátránya meg az, hogy pedagógiai kísérletezés vagy strukturális változás is ugyanolyan nehéz. Ettől függetlenül ő szereti feszegetni ezeknek a határait.

 

Kulcsár az aktivizmusban vállalt szerepéről is kérdezte a meghívottat. Selyem Zsuzsa elárulta, hogy nem íróként van jelen az aktivizmusban, de íróként táplálkozik ezekből a tapasztalatokból. Az oka, hogy miért lépett hátra a publicisztika-írásból, hogy nem látta már sok értelmét, ugyanis semmi nem változott azóta. Majdnem tíz év múlt el azóta, amióta az Erdei politika című publicisztika-kötete megjelent – ő pedig úgy látja, hogy számára jobban működött az érzelmek kitágítása, mint a meggyőzés retorikája és a racionalitás. Tulajdonképpen se vita, se ellenállás, se pozitív visszajelzés nem alakult ki a közéletben, ami miatt úgy tapasztalja, hogy Kolozsváron a túlélés, az egymás melletti párhuzamos életvitel mellett eléggé fagyos a levegő.

 

Ami pedig az állati perspektívák megírását illeti – ez elsősorban a mi nyelvünkön jelenik meg, és ennek vannak nagy tétjei. Komoly előkészületeket igényel, hogy feltérképezze az állatfajról szóló szakirodalmat, az állatvédelemmel kapcsolatos írásokat, az intelligenciát és érzelemvilágot. Selyem Zsuzsa felolvasással zárta a beszélgetést.