Lengyel hajó – Rafał Gawin, Piotr Lamprecht és Dawid Mateuszsal beszélget László Noémi




A kolozsvári Sapientia egyetem nagyelőadójában kötött ki a Kolozsvári Kikötő Lengyel hajója november 27-én 14 órától, melyben Rafał Gawin, Piotr Lamprecht és Dawid Mateusz volt a három vendég, akikkel László Noémi beszélgetett angol nyelven.

 
Első körben bemutatkozott a három költő, és arról beszéltek, miként ismerkedtek meg a költészettel, illetve mikor fordult ez át alkotássá. Mateusz elmondta, hogy nagymamája hatására már elég korán, hat évesen megszerette a költészetet, azonban verseket írni csak húsz éves kora körül kezdett, első kötete pedig két éve jelent meg Stacja wieży ciśnień (Víztorony állomás) címen. Lamprecht már a középiskolában elkezdett verseket írni, rá legnagyobb hatással a francia szimbolisták mellett Rafal Wojaczek lengyel költő volt. 2003-ban debütált, és eddig két kötet szerzője, melyek Dyspensa és Ewangelia gruzu címen jelentek meg. Piotr azonban nem csak költő, hanem Ágoston-rendi szerzetes is, így élete gyakorlatilag két részből áll: az irodalomból és a szerzetességből. Gawin mint elmondta, körülbelül 15 éve alkotott először komolyabban, amikor részt vett egy Irodalmi Ház műhelymunkáján, de korábban is voltak próbálkozásai. Mostanra a teljes élete a költészetből áll. Eddig négy kötet szerzője, legutóbbi kötete 2017-ben jelent meg Wiersze dla kolegów címen.

 
 

 
László Noémi ezután a vasfüggöny leomlása körüli változásokra kérdezett rá, volt-e ennek a lengyelországi irodalomban hatása, illetve mennyire befolyásolta az ők alkotásait. Mateusz szerint egyértelműen lekövethető a változás, hiszen a fal leomlásáig nem írtak a költők a mindennapi életről, és a kilencvenes években nagyot változott az irodalom. Lamprecht szerint is egyértelműen hatással volt a rendszerváltás a művészetekre, hiszen addig sok mindenről nem szabadott írni, és erős avantgarde mozgalmak is voltak, amit ő is követni szeretne. Gawin is egyetért a többiekkel, kiemelte a rendszerváltás előtti avantgarde, dadaista, futurista irányzatokat, amiket felváltott többek között a közéleti költészet.

 

A lengyel és magyar irodalmi élet teljesen másként szerveződik. Míg László Noémi kiemelte a magyar irodalom erősen centralizált mivoltát, melyben az írók és kiadók erősen Budapesthez gravitálnak, a három lengyel költő megegyezett abban, hogy Lengyelországban a helyzet teljesen más, decentralizált, több irodalmi központ is létezik, a főváros, Varsó még csak nem is jelentős központ, azon túl, hogy az egyik legnagyobb kiadó ott székel. Mateusz megemlítette, hogy hazájában legalább 5-6 irodalmi központ is működik, melyek közül kiemelkedőbb például Krakkó, Poznań vagy Boroszló (Wrocław). A művészeti központ pedig inkább Krakkóban van, ahol számos költői, művészi társaság van, és rengeteg irodalmi rendezvény. A költők kiemelték, hogy jelenleg is egyfajta változás észlelhető a lengyel költészetben, és a korábbi személyes hangvételű költészetet kezdi felváltani újból a közéleti költészet, mely a hazára reflektál, az otthon és identitáskeresést tematizálja. A beszélgetést felolvasással folytatták, ahol lengyelül olvastak fel, a hallgatóság pedig a kivetítőn követhette magyarul a szövegeket.

 
 

 

A felolvasás után az „unalmas” irodalmi szövegekről beszéltek, melyet nehéz megítélni, hogy mitől unalmas, illetve nem is feltétlenül értékítélet, sőt, a legtöbb könnyed, érdekes mű a ponyvairodalomhoz köthető. Ezután a magyar kritikai élet haldoklása apropóján a három szerző is megállapította, hogy hasonló válságon ott is keresztülmentek, de a fiatal, pályakezdő kritikusokban sok fantáziát látnak. A beszélgetés végén pedig lengyel költészetben jelenlévő poétikai eszközökre kérdezett rá László. Mateusz elmondta, számára fontosabb a versben a forma, néha még a jelentésnél is, de a többiek is megegyeztek, hogy a rím, ritmus, és egyáltalán a zeneiség megléte elengedhetetlen.

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter