LEVELEK A HÁTSÓ ABLAKBÓL/1




 

 

Kedves Szerző!

 

Mindenekelőtt bocsánatkéréssel tartozom neked, akinek nem válaszoltam, vagy azért, mert nem tudok mit kezdeni a beküldött írással, vagy azért, mert elmulasztottam, elfelejtettem vagy egyszerűen elolvasni se volt még alkalmam a beküldött művet. De főleg neked, akinek meg is ígértem, hogy válaszolni fogok, mégsem jutottam még el oda, hogy megtegyem.

 

Bocsáss meg, és földig hajolok előtted, mert jól tudom, mekkora bátorság és eltökéltség kell ahhoz, hogy végre rászánd magad, és szorongó szívvel a küldésre kattints.

 

Bármi is a helyzet, bármilyen is az a szöveg, az nem kérdés, hogy megérdemled azt a nyomorult visszajelzést.

 

Akár hiszed, akár nem, én is erősen szorongva, sokat tétovázva küldöm el írásaimat más irodalmi orgánumoknak, így van ez ma is, és nem hiszem, ha valaha másképpen lesz. Sokszor voltam visszautasítva és sokszor voltam válaszra sem méltatva. És soha nem lehetek eléggé hálás azoknak, akik visszautasítottak bár, de rámszántak 1-2 drága órát, és kifejtették véleményüket az adott irományról. Mert a visszajelzés soha nem árt – ha komolyan vesznek, abból mindig lehet tanulni. Mindemellett azokat is megértem, és egy pillanatig sem tudnék haragudni rájuk, akik nem méltattak válaszra.

 

Ugyanis szeretnék mindenkinek válaszolni, tényleg nyugodtabban aludnék, ha ezt megtehetném. Ha komolyan veszem, amit küldtél, és elmondom a véleményem, elküldöm észrevételeim, az, általában, szinte félnapos munkába kerül nekem. Bármilyen is az az írás, nem szeretem félvállról venni azt, amiben mások ideje és energiája van benne. Minden szöveg más, máshogy kell érteni, máshogy kell megközelíteni mindegyiket.

 

Muszáj szelektálnom tehát, és nem tudok mindenkinek visszajelezni. Ugyanakkor sokszor pont azért nem reagálok sokáig, mert nem akarom elsietni a dolgot. És ilyenkor, sajnos, az is előfordul, hogy addig halasztom, hogy végül elmulasztódik a dolog.

 

Mert a helyzet az, drága szerző, hogy az irodalmi, az egy iszonyúan alulértékelt szakma, és ritkább, mint a fehér holló az a szerkesztő, aki meg tud élni abból, hogy ő szerkeszt.

 

Ennélfogva a szerkesztő rengeteg pluszmunkát elvállal pofátlanul pöttöm pénzekért, és szinte mindig megválaszolatlan e-mailekkel, lejárt határidőkkel, alattomos szakmai bűntudattal alszik el és ébred, nyomja ki azt a nyomorult ébresztőt az ő nyomorult, szerkesztői reggelében. Ha nem viszi haza önként a munkáját, az a munka őt hazakíséri és csakazértis a nyakába ül. Életét a stressz dzsungelében botladozva éli, agya egy túlnépesedett hangyaboly.

 

Egyáltalán nem a pénzért csinálja, hanem mert ez neki – személyes vagy kevésbé személyes okokból – fontos. Ez az élete. Ha nincs is éppen elragadtatva, annál inkább el van hívatva. Akkor is, ha néha rabszolgaságnak éli meg.

 

Ezért a lehető legnagyobb tisztelettel arra szeretnélek kérni, hogy ha nem kaptál választ, légy türelmes. Olyan is van, hogy az átfutási idő 2-3 hónap, a sok mellékmunka és idegbaj mellett. De az is előfordul, hogy egyszerűen elkerüli a figyelmem a küldemény, főleg olyankor, amikor a sok olvasatlan és olvasott e-mail között már nem tud sem különbséget tenni, sem eligazodni az agyam, és sztrájkolni kezdenek a munkások a hangyabolyban. Ha eltelik egy-másfél hónap, és nem érkezett válasz, bátran jelezz. Dobj még egy mailt, hogy „helló, én is itt vagyok, ha esetleg nem vettél észre, te köcsög”. Ha netán arra sem érkezik válasz, várj még egy hónapot, és jelezz újra.

 

FONTOS, hogy ne írj hetente. Az nem fog működni. Van elég bűntudat bennem így is, többre tényleg nincs szükségem.

 

Következő leveleimben megpróbálok tehát megtenni minden tőlem telhetőt azért, hogy enyhítsem ama szakmai bűntudatot, és törlesszem törleszthetetlen adósságaim aprócska hányadát.

 

Mély tisztelettel, annál nagyobb szeretettel,

 

sok erőt és kitartást kíván

 

Benji,

 

szerkesztő.