lippa és más tájak (lipova și alte peisaje)




Árkossy István: Kentaur

 

(Daniel Vighinek)

 

a sistaróci angyal

 

 

Innen kezdődik

a puszta.

Sistarócon túl

az utakat kőtömbök torlaszolják

és a parasztasszonyok

megkövesedett mézet

árulnak,

keménysége,

mint terméketlen földé.

Kiszállunk a

mikrobuszból. Sapkákat

vásárolunk. Gépiesen

számoljuk

zsebünkben

az aprópénzt,

mintha kéz- és lábujjainkat

számolnánk, meglepődünk,

ugyanott vannak,

mindegyik a helyén.

A falu angyala

kaszával vállán

megy el mellettünk,

fáradtan, öregkortól

meggörnyedve.

Sistarócon túl

minden utat

kőtömbök

torlaszolnak,

és kezdődik

ausztria-magyarország, kezdődik

a hamu.

 

 

a bégapatai angyal

 

 

jöttünk

megnézni,

hogyan dolgozik

a pusztaság. Hogy

valljunk

a pusztaság

hatalmáról,

városi ruhákban és

elrepedt napszemüvegünkkel,

amihez úgy dörgölőzik a fény,

mint egy kutya gerince.

hosszan nézzük

a kidőlt kereszteket

egy elhagyatott temetőben.

Tudomást veszünk az

álló embernél magasabb

gyomról. A bégapatai templom pitvarán

bogáncsot és tüskebokrot

legelő juhokról.

Itt a pusztaság

főpapi ruhát visel.

Ezer évvel ezelőtti szláv nyelven

prédikál, amit

már csak a kövek értenek.

És a végén áldást oszt:

egy kőkemény

földgolyót.

Félünk szuszogni.

Most a faluban

valaki puliszkát

tesz oda főni.

Egy fekete tűz körül

szelíden játszik

farkasok árnyéka

emberek árnyékával.

 

 

a radnai angyal

 

 

Mara

már régen

nem jár erre,

csak özvegy fekete nagykendője

úszik

néha éjjel a maroson,

nagy pénzveszteséget

vagy májusi betegséget

jövendölve.

A két pusztaságot összekötő híd

öregségtől inog

lábunk alatt. A ferencesek sarui

vérző lábfejekről szólnak,

szeplőtlenségről és szegénységről.

És a radetzky mars hallik.

Egy mészároslegény

Bécsbe készül egy régi utazókufferrel

és néhány családi ékszerrel.

Fent a kastélyban izabella, magyarország

királynője

olaszul álmodja a reneszánszot,

ami egy giorgione-festményhez hasonlít.

Csak a maros változatlan – ma is folyik

mint mindig, a magyar puszta felé,

de mara

már régen

nem jár erre.

Csak fekete

árnyéka,

ajkai közt

egy rozsdás krajcár.

amin a császár arcképe

eltorzult a szomorúságtól.

 

 

teleky gróf volt birtoka

 

 

Gondterheltek

vagyunk,

kissé szomorúak is,

mintha

egy hosszú

expedícióra készülnénk

a szaharába.

A mikrobusz

lassan halad

az út porában, te meg

erősen megszorítod

kezem.

Az ujjpereceid hegyén

érzem félelmed.

Mint egy nagyon éles

üvegszilánkot.

Éppen teleky gróf

volt birtokán

haladunk át,

és egy lókoponya

szemüregei néznek ránk,

szidni készül minket.

Bemegyünk

egy

nagy porfelhőbe,

mintha az

ígéret földjére

érkeznénk.

(„Akarod, megmutassam

hol volt huber

mészárszéke?”

kérdezi suttogva

daniel vighi.)

 

 

a bégalaposnoki angyal

 

 

A laposnoki

temetőben

a holtak

elfelejtettek

beszélni.

Csak bégetnek,

miközben nyugodtan

majszolják

a lefele nőtt

füvet.

Időnként

juh- vagy berbécs-

alakot öltenek,

és kíváncsian figyelik

az úton elhaladó

autókat,

hosszan csóválják

félig tar fejük,

ahogyan

az öreg parasztember teszi,

mikor a városról beszél.

 

Itt

a falu angyala

rongyos, mezítlábas,

és az árok szélén

motyog

egy házikalácsból.

 

 

az óborsai angyal

 

 

Az öreg

már rég nem jár le

az emberek közé.

szombaton

kenyeret süt,

és megosztja

kecskéivel,

akiknek történeteket mesél

azokból az időkből,

amikor ő

  1. károly

katonája volt.

Egy ideje,

keze-lába

elkezdett remegni, talán

az ital miatt.

Éjjel meg,

amikor a vaddisznók

bejárnak a faluba,

azt álmodja, hogy

egy dagasztóteknőben fekszik,

ajkai egy öreg kecske

tőgyére szorítva,

aki mintha hasonlítana

szent borbálához.

 

 

a lippai angyal

 

 

Miután meglátogattam az ortodox templomot,

ahol iorga professzor a vakolatba ütött kalapácsával

régebbi falfestmények után kutatva,

vetek egy pillantást a török bazárra,

azon gondolkodom, hogy lippán

lennie kellett annak idején

egy bordélyháznak tele nyájas német lányokkal,

akik el tudták játszani a szamárindulót zongorán,

és türelmesen hallgatták az özvegy asztalos  történetét,

a szülők által meg nem értett ifjút

vagy a feleség által megcsalt kocsmárost.

A szalonban valószínűleg házi likőrt ittak,

a lányok hímeztek, csendben szürcsölték a bécsi vagy pesti

híreket, amiket egy fáradt kocsis hozott,

aki lószagú volt és marcipánt ajándékozott a lányoknak.

Minden illendően zajlott, mint egy korabeli fotón,

bajuszos urak és molett hölgyek        piknik közben.

A matróna meghajolt, mikor a radnai harangok megszólaltak.

Csak a tanító volt ateista és az elektromos áramról beszélt.

A többi kuncsaft hasonlított a malacokhoz, rózsaszínű

bőrük miatt, a homlokuk meg

többnyire keskeny volt, mint minden osztrák–magyar

kisvárosban

ahova késve érkeznek az újságok,

és a rezesbanda ugyanazt a keringőt

játssza 50 éve.

Néha csak beszélgetni jöttek a bordélyházba

csak úgy barátok közt,

vasárnap almás pitét szoktak enni,

és fütyültek a tanító elektromosságára,

sever bocu még nem politizált,

rudolf von habsburg problémás ifjú volt,

és lippán éppen felbukkant az első vándor fotográfus:

egy ványadt német

aki a város legszebb kopacságának birtokosa volt

és soha nem járt liturgiára.

 

 

temesvári megállás

 

 

Szokásos temesvári

körutunk:

sört iszunk

oanával és

alex potcoavăval.

Elmegyünk foarțăhoz.

A bega felett

keresztet vetünk nyelvünkkel.

Észrevesszük, hogy

moni stanilă

feketébe öltözött,

mint az euridiké

irodalmi kör legutóbbi ülésén,

este

térdre ereszkedve

tapogatjuk az utca kövezetét. Keresünk.

Keressük annak a lónak a patkóit,

amelyikkel

savoyai jenő herceg

bevonult

első alkalommal

temesvárra.

 

 

a zsombolyai angyal

 

 

Zsombolyán

soha nem jártam.

Úgy képzelem el,

mint egy kis

határmenti települést

ahol a helyiek

több száz éve

csencselnek

osztrák–magyar bélyegekkel,

a polgármester

fehér barkót visel

mint ferenc józsef császár,

és még türelmetlenül keresi a napilapokban

a háborús híradásokat

solferinóról.

Zsombolya védőangyala

petre stoica

lehetne.

Óh, mennyire szerette az

aranyhegyű

töltőtollakat

és

a régi újságok

illatát!

Ti nem tudjátok,

milyen szomorú és szép

férfi volt

petre stoica.

 

 

a lenauheimi angyal

 

 

Itt született

johan feller

nagyapám,

aki huszártiszt volt,

és vidéki németet beszélt

enyhe sváb akcentussal,

nem beszélt jól

románul sem,

magyarul sem.

Feleségül vette

elena tomát

örményesről, és

évente egyszer

ada-kaleh szigetére ment

rahátot és rumot

vásárolni

a törököktől.

Talán miatta,

– este mikor

a tévét nézem

és băsescu az ellenzékkel

veszekszik –,

érzem úgy magam,

mint egy öreg lenauheimi

teknősbéka,

aki száz és száz évek óta hallgat,

és csak gondolatban számolja

a nehéz esőcseppeket

a parasztok kalapján.

 

 

ada-kalehi angyal

 

 

Először volt

(a vízözön előtt)

a sziget, az angyal,

maréknyi török

és, persze,

a müezzin,

aki nap mint nap

hajlongott

mekka felé.

Aztán jött

a nagyvíz,

és az emberek

elmentek.

Most

a duna

fekete vize alatt

keverednek

a kardinális pontok.

és a müezzinnek

fogalma sincs,

merre van mekka

merre medina…

Mindeközben

a sziget angyala

kissé fáradtan

fedi be arcát

az imaszőnyeggel,

mielőtt eggyé válna

a duna vizével.

 

 

KIRÁLY ZOLTÁN fordításai

 

 

Octavian Soviany költő, prózaíró, műfordító, irodalomkritikus 1954-ben született Brassóban. A kolozsvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után újságíróként dolgozott több bukaresti napilapnál, 1994 óta a bukaresti Mihai Viteazul Kollégiumban tanít román és világirodalmat. Napjainkig tizenkét verses-, két próza- és két drámakötete jelent meg, verseit angol, francia, német, lengyel és magyar nyelvekre fordították.