Mágikus világlátás és szocreál




Kisebbik leánya, a Franciaországban élő Anca Szőnyi Thomas rendezésében a Temesvári Művészeti Múzeum termeiben elhunyta fél évszázados évfordulója alkalmából emlékkiállítás nyílt Bánlaki Szőnyi István (1913–1967) festőművész alkotásaiból.

 

A kivételes tehetségű képzőművészt szoros szálak fűzték szülőföldjéhez, a Bánsághoz és Temesvárhoz. Lugoson járt középiskolába, ahol a templomfestő Virgil Simionescu, valamint a portrékat, táj- és életképeket kiállító Emil Lenhardt figyelt fel adottságaira. Bemutatkozó tárlatát 1932-ben rendezte meg Temesvárott. 1933-ban a Béga-parti városba átköltöztetett Szépművészeti Akadémiára iratkozott be, ahol a grafikus Podlipny Gyula és a festő Catul Bogdan voltak mesterei. Okleveles festőművészként a Kereskedelmi és Iparkamara épületében 1938-ban rendezte meg újabb egyéni kiállítását, amelyről a világhíres regényíró, Markovits Rodion közölt méltató sorokat a Temesvári Hírlap hasábjain. 1939-ben Párizsba utazott, ahol az Academie Ranson növendékekét mélyítette szakmai ismereteit. A 2. világégés kirobbanása hazatérésre kényszerítette: Temesvárott a reneszánsz, a későromantika és a mágikus realizmus klasszikusainak modorában, remek forma- és színérzékkel leginkább alakos kompozíciókat, aktokat, arc- és tájképeket, önarcképeket festett. Az expresszionizmus jegyében fogant 15×4 méteres impozáns falfestménye, amelynek A munkásság és az értelmiség összefogása címet adta, s amelyet munkaszolgálatosként 1940–1944-ben a temesvári fa- és fémipari szakiskola dísztermének falára festett. Monumentális méretű vászonkompozícióval ékesítette a Bánság fővárosának egyik sörözőjét is.

 

Franciaországi tapasztalatai, mesterei és művésztársai – Gallas Nándor, Podlipny Gyula, Szobotka András, Dimény István – hatására korán elkötelezte magát az illegális kommunista mozgalomnak. Műveivel rangos romániai és külföldi seregszemléken szerepelhetett. Nyolc festményét és rajzát – köztük a Dózsa György és Varga Katalin alakjait megidézőket – mutatta be 1958-ban a Velencei Biennálén. A következő esztendőben festette meg a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Ház előadótermében a Budai Nagy Antal vezette bábolnai parasztfelkelésnek emléket állító 2,80×9,60 méteres falfestményét. A magyar vonatkozású és kötődésű témák hivatalos „szakértőjének” számított. Hitbuzgó kommunistaként ecsetjét teljes mértékben a parancsuralmi rendszer elvárásainak, kultúrpolitikai követelményeinek szolgálatába állította: néphősöket, illegalistákat, ipari tájakat és élmunkásokat festett. Mesterségbeli kompromisszumokat azonban nemigen tett: a szokványos „kincstári témákat” is párját ritkító igényességgel, remek szín- és formaérzékkel vitte vászonra. Kimunkált, hatásos kompozíciókat festett. Nem állt be a szocreál giccsfestők népes táborába.

 

Összegyűjtött anyagával a reprezentatív tárlat és a megjelent album átfogó képet nyújt Szőnyi István fordulatos életpályájáról, többrétű életművéről. Nagy erénye a kiállításnak, hogy jó néhány kiemelkedő, antológikus festményhez a magángyűjteményekből összeszedett, kiállításokon nem, vagy csak ritkán szerepelt alkotások, fotográfiák és személyes tárgyak sokaságát társította, s kínálta közel három hónapon át megtekintésre és alaposabb tanulmányozásra.

 

 

Fekvő akt

 
 

Hegesztő

 
 

Káin

 
 

Falusi tájkép

 
 

Apokalipszis

 
 

Nehéz szántás

 
 

Férfiak és lovak

 
 

Grivica 1933