már minden nő hazament




Amalia Crișan: Transzparensek

 

amikor az asztalitársaságból

már minden nő hazament,

joggal teheted fel a kérdést,

hogy megint túl sokat maradtál.

kuriózum vagy, új vendég,

te sem érted, miért vagy

még itt, miért tagadod meg

magadtól az introvertség kényelmét.

csodálkoznak, hogy még bírod,

otthon nem tanítottak meg inni,

csak nemet mondani.

inni egy barátodtól tanultál,

azóta is azt a két percet keresed,

amíg nem magadra gondolsz.

olyanfiatal, olyanfiatal,

nem te vagy az első, akinek

mondják, ace vagy és

fázol, ezt vagy elmondod,

vagy látszik, vagy nem

veszik komolyan.

 

melyik vagy, kérdi,

aki úgy pasizik, hogy

eljátssza a nehezen

kaphatót, aki el-

meséli a traumáit,

majd hirtelen meg-

feledkezik róluk, aki

first base-ért szimpátiát

kér és hazakísérteti magát,

vagy aki nem hisz a

kategóriákban, ha

rá vonatkoznának.

melyik vagy, kérdi,

aki addig erősködik, hogy

fizeti a saját italát, amíg

elfogy a pénze, aki

gyalog megy haza,

ha elfogy a pénze,

vagy kompromisszumot

köt, aki fél taxiba ülni

részegen, akkor is, ha még

maradt pénze, aki csak rávágja

a kérdésre, hogy a másik

vagyok, mindig

és minden

helyzetben

a lehető leg-

másikabb.

 

a másik nem magányos az

alkoholtól, csak paranoid,

ha már minden nő hazamegy,

akaratán kívül is kérdezni kezd,

budiajtón keresztül hallgatózik,

hogy épp ki fogja kihasználni.

 

ha már minden nő hazament,

miért akarnál mindig kilógni a sorból?

nem vagy feminista, épp

ezt szeretik benned, mégis úgy

vitatkozol, mintha az lennél.

rájöttél, hogy senki se hallja,

mit mondasz, ha közben az

asztalt csapkodod.

nem vagy büszke magadra,

de sosem voltál: elítélhető

vagy, nem fog ikonná avatni

egy nőszervezet sem.

pedig neked is vannak

traumáid, te is voltál

áldozat, túlélő, asztalt

csapkodó, dühös, csalódott,

cinikus, tettre kész, paranoid,

tehetetlen,

cinkos.

összehúzódsz minden

hirtelen érintéstől,

elmondanád nekik,

miért van ez így, megtaláltad

a megfelelő mentségeket.

elmondanád, de csak akkor,

amikor már biztos lennél

benne, hogy másnapra

nem kérdez vissza senki.

 

amikor a jelzőlámpák

sárgára váltanak és már

csak a janis meg a

patikazöld jelzi, hogy szabad,

amikor már minden nő hazament,

csak a ribancok maradnak kint –

ezt tanította neked egyszer az

öngyűlölet –, akkor

sebezhetőnek érzed magad,

ace vagy, eszedbe kell juttasd,

ez csak reflex, ez csak

megtévesztés, mások

nyomása rajtad.

egy leszbikus egyszer

meg akart győzni, hogy

nincsenek aszexuálisok,

akkor már tőle is féltél,

de egyszer kinövöd ezt is,

a sötéttel sincs már

bajod,

nem szólhat minden

rólad,

nem akar minden férfi

téged,

ez paranoia,

ez önzőség,

ez kompromisszum,

ez önvédelem,

ezt minden nő megtanulta,

aki már előtted hazament.