Marko Pogačar versei




Oana Coșug: Long Hands

 

 

Vad tenyerek

(Divlji dlanovi)

 

 

Szeretni a legkönnyebb, minden más nehéz.

hosszú idő áll mögöttünk: görcsös napok.

köpenyes árusok, kamu papok,

az éj falkája egyetlenegy eleven égőn marakodik, odalenn

a déli negyedben. mit látok még?

rövidülnek a versek.

szemeid úgy lépnek beléjük, mint a stadionba,

jelző fáklyákkal. a zsebekben

vad tenyerek vizslatnak. percre készen guggolnak,

mint szlávok a szupermarketek előtt,

míg az észak bosszúra készül, míg nem kattannak

az ezüst pénztárablakok. a tér halhatatlan léte. vérnyomás.

végtére mi legyen a többivel? a macskák reggelije, az ige

aorisztosza,

az istenek a nyomorékoknak. hideg haza.

 

 

Szintaxis

(Sintaksa)

 

 

Így hizlaltuk egymást nappal és kézfejjel.

orvosság voltunk a halál vírusa ellen,

felkeltünk, és piacra mentünk,

szalonnás tojást sütöttünk,

az időt apró csomókba kötöttük,

nehogy végül, amikor minden megoldódik,

több legyen belőle, nehogy úgy élvezzük, mint pap a kisfiút,

az erdő a szemerkélő esőt.

ösztöneinkben bízó emlősökké váltunk,

egyedüli törvényünk a helyesírás,

feledve, hogy pont nélkül, sorozatos vesszőkkel szeretünk.

ólomtól elfeketedett könyökkel lefüleltük

a nevüket eláruló, létező dolgokat,

az eljövendő dolgok pedig a déli bőr alatt reszketnek:

az élők hidegek és távol voltak, a tojások ciripeltek, az újságok

susogtak,

a holtak közel kerültek.

 

 

Az utolsó ünnepek

(Poslijednji praznici)

 

 

A napok a naptár kockáiban bomlottak, elfeledve

a piros-fehér mezőkben, mi is fokozatosan haldokoltunk,

elfeledve a piros-fehér országban. tán a disznótor

idején; a köd dereka az alacsony ágakba akadt,

az útmenti tüskék a járókelők pulóverét fenyegették.

a fiú kötélen vonszolta a macskát, morgott,

ha nem maradsz, megbüntetlek, a radiátorhoz

kötöttelek, te pedig azt mondtad: kötözz meg. és azt kérdezted,

miért írsz mindig az időről, honnan ez a sok ősz, egyáltalán

mi a fontos ebben, időből költészet nélkül is van dögivel. írjál

végre valamit magadról, mondtad, s odavetetted a gyereknek,

hogy: dögölj meg.

aztán tessék: Ágota Kristófot jobban szeretem Agatha Christie-nél,

jobban kedvelem Anne Sexton lírai verseit a vallomásosaknál,

nem szeretek az emberek balján járni, nem a paranoiára,

nem hiszek a titkokban,

ha még valamit mondanék neked, kivégeznélek.

 

 

Vasárnap-gyűjtő

(Sakupljač nedelja)

 

 

A végtelen vasárnapot a szívemben hordtam,

mint rejtett hibát.

minden kattogással az idő verssé érett:

az ősz az utcasarkok körül lopakodik, zsebre vágott kézzel.

gesztenyéket az ósdi lapok tölcsérébe. a lombok csalása

diadalmaskodott.

a gesztenyék, még mindig forrón, éhes torokkal találkoztak,

az újságok a szélnél hatalmasabb, a tűznél hatalmasabb erőre

várakoztak.

várták azt a kezet, amely felemeli őket, mintha a világ minden

sóvárgása

mindössze három hatalmasba tömörült volna, az összekötözött

dolgok régi újságaival:

összegyűrni az újságokat, majd a cipőbe gyömöszölni, míg a láb

hiányzik,

sapkát hajtogatni az újságokból, és elküldeni a szobafestőknek.

az egyik sapkát, lehetőleg a legnagyobbat, a hajóra küldeni,

amelyet egy valótlan gyerek leúsztat a patakon egy olyan országba,

ahol az isten nem végtelen, hanem néma. és nincs semmi.

semmi a vasárnapokon kívül.

 

Orcsik Roland fordításai

 

 

Marko Pogačar 1984-ben született Splitben. A zágrábi egyetemen szerzett diplomát az összehasonlító irodalomtudomány szakon. A Zarez irodalmi hetilap és a Quorum irodalmi folyóirat szerkesztője volt. Eddig öt verseskötete, továbbá egy próza-és publicisztikakötete, valamint két esszékötete jelent meg. Műveit, könyveit több nyelvre lefordították. Magyarul eddig A káosz vigasza (Jelenkor, Pécs, 2009) című kötete jelent meg, illetve a Kalligram 2009/7–8-as, s a Tiszatáj 2012/6-os, fiatal horvát lírát bemutató számában jelentek meg versei, valamint a versumonline.hu, illetve az 1749.hu portálokon. A fenti költemények alapjául a szerző legutóbbi kötete, a Zemlja Zemlja szolgált (Föld Föld, 2017).