Márton Ágnes versei




Nagy Albert: Hárman a tengeren

 

Máshogy képzeltem a világvégét

 

 

Ez a világvég nem körbepaci-lövöldözéssel

indult, halkan emelkedett a víz. Nyikhaj

erecskénk ritkán lódul patakká, nem kell

máskor gát. Éj Betti hálóingben mentette

a lányát, kiságyat a Facebookon kért.

Gőgicsélt ő is, de hamar magára unt.

Kapott egy e-mailt, scam volt, Life Is a Beach.

 

„Tompa zúgás feszít, összeér a kint és a bent.

Én is bugyborékolok és omlok, beborít a sár.

Jöhet akár békaeső, nem ugrok el, nem kérdezek,

nem hárítok, csak költözöm és újra vétek.

Milyen hosszú egy perc. Aztán még egy. Még egy.

Csöpög a csap, új hely. Belakjuk azt is, még egy.

A kölcsönkombinék belebüdösödnek a mosógépbe.”

 

 

Mit éreznék, ha éreznék

 

 

Dögszagú a tükörtojás, a muskátli,

Zsuzsi haja. Büdös a tenger is,

de oda most nem megyünk.

 

Lerúgom a paplant, nem bírom a bűzt.

Ha közel jössz, csíplek, marlak.

 

Szaglástréningre járok. Napi kétszer.

 

Egy hét múlva

égett bundás kenyér a bazsalikom.

Két hónap múlva lócitrom a véres hurka.

 

Nem kell már a ház,

csak a háztartási keksz.

 

Álmomban kutyahős vagyok,

drogszállítmányt szimatolok,

megpaskolják a fülem tövét, jól van.

 

Szabadidőmben húst marcangolok,

a fejemnél nagyobb cupákot,

morgok is, el ne vegyék a kincsem.