Meghalt Zudor János




Életének 65. évében a Bihar megyei Margittán meghalt Zudor János Sziveri János-díjas költő.

 
 

 

Zudor János 1954. április 27-én született Nagyváradon. Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet 1983-ban. Közben 1981–82-ben Nagyszalontán, 1982–83-ban Nagyváradon tanított; az egyetem elvégzése után a kágyai Mezőgazdasági Líceum tanára, 1987-től a Sinteza Vegyigyár alkalmazottja. 1990–91-ben a Bihari Naplónál, majd 1993-ig az Erdélyi Naplónál dolgozott újságíróként. Kötetei: Pygmalion monológja (1989), Romániából jöttem [1990), Filmzene (1995), Isten asztalán (1995), A mindenség zenéje (1995), És egy kicsit tovább (2001),  Jónás és a mérték (2010), A rusnya valcer (2012).

 
 

“Ahogy a csillag megy az égen, írta József Attila, és van ebben valami csöndes, folyamatosnak képzelt mozgás. Zudor János a rusnya valcerről ír. Döbbenetes ez a szókapcsolat, egyszerre emel föl és sújt le. A valcer nyilván valamiféle keringést jelent, elsősorban a humánus lények keringésére vonatkozó mozgásforma, de Zudor versében kitágul a jelentés, el egészen addig, hogy a Föld valcerezik a nap körül. És vissza az emberihez, vissza oda, hogy ötezer éve (kétezer, de mélyebb értelemben bizonyára Zudor Jánosnak bizonyára igaza van, amikor ötezerről ír) más sem történik, Júdás sten paracsára elárulja Jézust, Jézus meg egy legyintéssel megbocsájt. Az emberi értelem József Attilának még oly kedves menedék, itt föl kell, hogy adja magát, a kereszténység alapmítosza, az európai ember neveltetésének mélyén meghúzódó botrány, az árulásra kényszerített ember egyszerűen érthetetlen, nincs az az etika vagy ideig-óráig érvényes morál, nincs az a rendszer vagy törvény, amelyben megnyugtató módon tisztázhatnánk a dolgot.”
 

(Selyem Zsuzsa: A teremtés udvariassága. Kísérlet Zudor János verseinek értelmezésére. In:
A rusnya valcer, Új forrás könyvek, Nagyvárad, 2012)

 

 
“A nyolcvanas évek erdélyi költészetének már életében legendává vált nagy indulójának újabb verseiben minden korábbinál erősebben szólal meg a peremvidéki nagyvárosi létben magára utalt, „hiába prófétáló”, hasadt tudatú költő. Ennek kifejezéséhez Zudor János a bibliai Jónás szimbólumát találta meg. Az anyag nagy részét éppen a Jónás-versek teszik ki; hanghordozásukban, stílusukban merőben újak, költői előzmények és kortársi hatások tekintetében pedig alig-alig rokoníthatók bármivel. Zudor János újabb költészetéről lekopni látszanak a józsef attilás és radnótis hatások – helyettük viszont hihetetlen képiséggel és asszociációs ugrásokkal felfegyverzett Zudor-költészet áll csatarendbe. Olyan, amelynek éppen gyökértelensége és váratlansága folytán az iduló költői generációkra vitathatatlanul nagy hatása lesz.”
 

(Szálinger Balázs fülszövege a Jónás és a mérték című kötethez)

 

 

“Zudor költészetének jónási magatartása értelmében csak hamis és hamis közt választhat az ember. Nem jó és rossz, bűnös és bűn nélküli kategóriái ezek. A költészetben eleve paradoxonszerűen a teremtés magányos aktusai újra kapcsolatba kerülnek a világgal, s a megnyugtató konvenciókon felülemelkedni kénytelen költészetnek önmagát mintegy ideiglenesen kirekesztő, a külvilágtól elzárkózó attitűdjei a tudat-állapotok tárgyiasított soraiban, már nyomdakész állapotukban mégis általános(abb) megértést keresnek. A kész vers kohéziója ezért létparadoxon, egyszerre egész és ugyanakkor eleve rögzíthetetlen értelem a végtelen játéktérben. Zudor költészetében különösen hangsúlyos mindez, hiszen itt ezen túl is olyan dolgok kerülnek egymás mellé, melyek látszólag távolról sem illenek össze, a dikció legkisebb egységei, lexikái is ellenállnak az értelmezési beidegződéseknek. Az összefüggő megértést igénylő olvasatainkat rendre ki is ábrándítják, kaotikusan cserbenhagyják e kötetek, s egyéni temperamentumon múlik, hogy ki-ki mikor áll meg, mikor adja meg magát, mikor csapja le a kötetet vagy lapoz tovább, vagy éppen mikor döbben rá egy-egy sor, egy-egy motívum teremtett világának kohéziós rendszerére. Már-már úgy érezzük, minden eddigi olvasati tapasztalatunk és kognitív ismeretünk jószerével kárba vész, ha azonban nem új és új kulcsokat akarunk mindenáron keresni, ’csupán’ érzékenyen és figyelmesen közelítünk, beérhetjük elillanó, pillanatnyi foszlányokkal, s ez éppen elég.”
 

(Boka László: Alakok, maszkok, alteregók – és a torzó poétikái. In: Várad 2014/4.)

 
 

“Zudor radikálisan szabad asszociációhalmozó, egészen a zavaró feltorlódásig gyűlnek egymásra a képek. Ez nagy ereje lehetne ennek a költészetnek, azonban sokszor – és nem a képek tobzódása miatt –, egyszerűen szétesnek a versek. Mintha híján volnának valamilyen – ha költészetről szólva megengedhető ilyen hevenyészett metafora – centripetális erőnek. A szétszóródás végén pedig nem marad más, mint egymást követő sorok, egymásra dobált képek vagy magukban álló szintagmák sorozata. Legtöbbször a versek szemantikája sérül – nem újul, gazdagodig –, darabokra esik, és eltűnik valahol a sorok, képek, szintagmák, szavak mögött. Ez pedig ellentétes irányban hat a próféta-költő verseinek mondani-akarásával, a közösségben való megszólalással (példa erre a Jónás és az apriori című vers).”
 

(Csuka Botond: Világromláspróféta egy bestiáriumból. Újnautilus, 2011. november. http://ujnautilus.info/tag/jonas-es-a-mertek)

 

 
 
 
 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter