Megírni a megíratlan időt 




 
 

Cseke Péter: A teljesség sóvárgása. Irodalomtörténeti tanulmányok. Nap Kiadó, Budapest, 2019.

 
 

„Egy korszak attól lesz múlt, hogy megírják” – idézi Illyés Gyulát irodalomtörténeti tanulmányokat felvonultató kötetének már első lapjain Cseke Péter, hogy egyfajta intelemként az illyési mondat újra- és újrafelbukkanjon az egyes tanulmányokban. Az erdélyi irodalom közelmúltját írja Cseke Péter, írásainak irányt a másik választott mester, Németh László szavai szabnak („A Dunát nem kezdeti vízbősége teszi nagy folyóvá, hanem az iránya. Ez az irányszabó, iránytartó képesség éppúgy tehetség, mint a szellem nyers ereje”).

 

A megíratlan idő ködszerű táján (maradva az illyési hasonlatnál) Cseke Péter utat vág, rendszerez, mikrofilológiai kutatásokat szívós kitartással elvégez, feltár, összegez, „mindennapos élményévé” téve az irodalmi közelmúltat. Hiteles ismereteket közöl, mondja a szerző, a megíratlan múlt mélyrétegeit tárja föl a két világháború és az azt követő időszak irodalmáról. Nem műveket sorjáztat, hanem asztalfiókban rekedt kéziratokat, irodalmi hagyatékokat, levelezéseket böngész, különböző korszakok irodalmi vitáira reflektál, a Korunk és az Utunk archívumaiban kutakodik – „omló partok gátkötője” a kötet, ahogy a Borongós ég alatt című, sajtótörténeti tanulmánygyűjteménye, e könyv ikerkötete is. A megíratlan múlt ezúttal két nagyobb korszakot ölel át, az első, a kompaktabb, Jancsó Béla holdudvarát járja körül, Jancsó bartóki irodalomeszményétől Dsida irodalomkritikai programjáig – hogy a második nagyobb egységben (A teljesség sóvárgása) már a Korunk és az Utunk irodalmi vitáin keresztül szemlélje a két világháború közötti irodalom recepcióját. Cseke „szellemarcai” nem szorulnak egy írói pályakép koordinátái közé, kapcsolattörténeti kutatásai révén József Attila vagy Móricz erdélyi kapcsolataira is fény derül – a „Budapesten élő, székely származású költő”, azaz József Attila erdélyi recepciótörténete, a Jancsó fivérek József Attilához fűződő viszonya „nyomjelek” mentén rajzolódik elénk. A tanulmányok, recenziók mögött felsejlő „szellemarc” korántsem csak a tudós-egyetemi tanáré: Nagy Gáspár verseskötetéhez fűzött széljegyzete nem csak a Nagy Gáspár-i életmű fordulópontjait olvassa másként, de egyben memorialisztika és vallomás is. „A velünk élő történelem” amnéziái ellen is íródik. Mint lényegében az egész kötet.