Megmentett receptek és történetek – Király Kinga Júlia könyvbemutatójáról




Király Kinga Júlia Az újrakezdés receptjei című új könyvét mutatták be a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron. A szerzővel Diamantsteint György és Sebestyén Mihály beszélgetett a múlthoz való viszonyról, a felelősségvállalás lehetőségeiről, és természetesen, receptekről.

 

Király Kinga Júlia, mint felidézte 2015-ben egy szeptemberi, vagy októberi reggel egyszer csak arra ébredt, hogy vajon mi történhetett az erdélyi zsidók receptjeivel, konyhájával, hiszen innen 150 ezer ember vitt magával recepteket a pusztulásba a holokauszt idején. Ekkor határozta el, hogy összegyűjti, embereket, túlélőket keres, akik megoszthatják vele a recepteket, akiknek lehetnek régi feljegyzéseik.

 

Így kezdett el interjúzni embereket 2016 elején, hogy mire emlékeznek gyerekkoruk étkeiből, hogy mit ettek ünnepnapokkor és hétköznap, mi volt a kedvenc ételük, és miközben a konyháról beszélgettek, folyton előjöttek súlyos történetek. Felidéződtek eltűnt családtagok, elvesztett rokonok, barátok. Beszélgetések során az interjúalanyok meg kellett küzdjenek az időszakadékkal, ami a deportálás és a kérdezés ideje közt húzódik, hiszen ez alatt az idő alatt újrakezdés, felejtés, megszabadulás, és a zsidó identitás felvállalhatósága is megtörtént. Király Kinga az utolsó pillanatban mentette meg a recepteket, és a velük felidéződött történeteket is.

 

 

 

Ez egy nagyon súlyos könyv, a szó szoros értelmében és a témával is, amit felvet. Diamantstein megemlítette, hogy a saját édesanyjáról is, aki a szerző egyik interjú alanya volt, tudott meg olyan dolgokat, amit neki sosem mesélt el. Király Kinga elmondta, hogy Erdélyben sokáig tabu téma volt a deportálás, a holokauszt, ha valakiről szó volt, csak annyit mondtak, hogy „túlélő”, de arról sosem volt szó, hogy mit is éltek túl. Ő maga is kezdetben csak a receptekről akart kérdezni, mert érthető, hogy nem akarnak az emberek újra beszélni az átélt borzalmakról, elvégre ezek életre szóló traumák. Megemlítette, hogy beszélt olyannal, aki kilencven évesen is csak sírva tud arról beszélni, hogy ő elárvult.

 

A könyv utolsó fejezete a Kádis, mely egy zsidó gyász ima, ezzel szeretett volna emlékezetet állítani a szerző a deportált zsidóknak, illetve a magára vállalt szégyenérzetet is ki szerette volna fejezni, hogy az emberek nem mertek felszólalni, mikor a szemük láttára hurcoltak el több ezer honfitársát. A holokauszt túlélői azonban két oldalról is támadásnak voltak kitéve, hiszen a túlélőket sokan vádolták, hogy miért nem álltak ellen, miért nem lázadoztak, viszont ezeket a kérdéseket maguknak kellett volna feltegyék, nem pedig vádaskodások által az utódok. A szerző kiemelte, hogy ebben a könyvben nem saját írásai vannak, hanem tíz ember szerepel, akik saját életükről beszélnek, akik megjárták a földi poklot.

 

 

 

Király Kinga kutatómunkája során sok érdekes szokással is találkozott, kanyarította vissza a beszélgetést, mivel sok asszimilált családdal beszélgetett, akik már nem követték annyira a kóser étkezést, de azért a látszatot fenntartották, és megőrizték a kóser étkekre használatos edényeket.

 

Jövőbeli terveiről megemlítette, hogy most Olaszországban interjúzik hasonló témában, illetve egy facebook csoportot is szeretne létrehozni, ahol az emberek mesélhetik el történeteiket, mindkét oldalról, hiszen abban hisz, hogy a témáról való beszéd segít a történtek feldolgozásában, erre pozitív példaként Németországot említette, ahol manapság virágzó zsidó közösség él, itt pedig még mai napig találkozhatunk az antiszemitizmus jeleivel. Továbbá megemlítette a humor fontosságát a traumák feldolgozásába, amivel a kötetében is találkozni lehet, és ami jellemző a zsidó közösségre, például a táborokban is fiktív főzésekkel és lakberendezéssel szépítették meg jelenüket.
 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter