Mégsem boszorkányság?




 
 
Vajon ugyanakkora sikerre tett volna szert Harry Potter története akkor is, ha J. K. Rowling nem a lépcső alatti gardróbszobából indítja el a világhír felé az ifjú varázslótanoncot? Aligha. A szemüveges fiúcska varázslatos kalandjainak világhódításában minden bizonnyal annak is komoly szerep jutott, hogy éppoly mindennapi környezetből jött, mint olvasóinak többsége, és a varázslóiskola, ahová megérkezett, szintén egészen következetesen idomult a brit bentlakásos iskolák mintájához.

 

De hová helyezze hőseit az a szerző, aki közép-európaiként kíván hazabeszélni mesekönyvében, ráadásul úgy, hogy korunk viszonyaira is reflektál a szereplők kalandjai révén? A magyar fordításban öt kötetet jegyző Jana Juráňová legújabb, nyelvünkön megjelent könyve, a Boszimesék Újbanyavárról című meseregény remek példaként szolgál arra, hogyan lehetséges megfelelni ennek a többszörös kihívásnak. A szlovák írónő ugyanis egy kisvárosi lakótelep környezetébe csöppenti bele hőseit, Boszellát, Boszemmát és Boszilkát. Juráňová ráadásul arról is gondoskodik, hogy a három boszorkánynővér számára igazi culture shockkal szolgáljon az olvasóközönség számára nagyon is ismerősként ható miliő. A leánykák ugyanis azt követően találják magukat a blokknegyed feletti ligetben, hogy anyjuk ötszáz évre hársfává varázsolja őket, büntetésül azért, mert kis híján sikerül felgyújtaniuk az akkor még irdatlan kiterjedésű erdőséget. A történet ráadásul azt illetően is elejt egynéhány utalást, hogy a boszorkányok rossz hírnevéért bizony éppen e három leányka csínytevései a felelősek. Juráňová meséjének tehát már a kezdet kezdetén többszörös tétje van: kérdés, hogy az öt évszázadnyi hársfaság során sikerült-e megjavulniuk a nővéreknek, miképpen azért is izgulhat az olvasó, hogy jól végződjenek majdani találkozásaik a blokknegyed lakóival.

 

Az írónő ráadásul arról is gondoskodik, hogy a nővérek közötti viszonyrendszer szintén tartogasson izgalmakat. Míg Boszilka az új helyzetet a boszorkányok hírnevének további fokozására óhajtja használni – „Ismernek bennünket, és egyben félnek is tőlünk. És még ettől is híresebbek leszünk, ha az emberekkel rosszat teszünk!” –, és nővéreinek egyet nem értését látva hamarosan külön utakat kezd járni (pontosabban: seprűnyélen repülni), addig a gyakorlatias Boszella és a kissé naivabb, de kétségkívül jóindulatú Boszemma inkább jócselekedetekkel – az erdőben vandálkodó és szemetelő kisfiú macskává változtatásával, valamint varázsseprűk általi utcasöpréssel – próbálják belakni és önmaguk számára otthonossá tenni új környezetüket.

 

A boszorkánynővérek és a városlakók együttélése számtalan mókás, tanulságos és kalandos epizódra teremt alkalmat – a jelenkori viszonyokkal való ismerkedésükben például fontos szerephez jut annak megértése, hogy amikor a postás papírokat tömköd a dobozok nyílásaiba, az a legkevésbé sem jelenti, hogy szemetelne –, ám legalább ennyire érdekes az is, hogy a lakótelep népe miként viszonyul az új jövevényekhez. Juráňová nagyon is jelenkori boszorkánymeséjének világában mi sem természetesebb annál, hogy a nővérek egy idő után Seprűnyél Kft. néven saját vállalatot alapítanak, s hogy népszerűségüknek köszönhetően a politika is szemet vet rájuk mint potenciális biodíszlet-trióra: „A helyi televízió naponta háromszor közölte hirdetésüket azokról a szolgáltatásokról, melyeket a lakosságnak nyújtottak. A művelődési házban egy helyiséget jelöltek ki számukra, ebből lett az irodájuk. Itt találkoztak az emberekkel, akiknek segítségre volt szükségük. A polgármestert azonban ez nyugtalanította. Népszerűbbek voltak, mint ő. Most mit tegyen? Talán ha többet mutatkoznak a társaságukban, az emberek őt is megszeretnék. Elhatározta, hogy egy nagy ünnepséget szervez, ahol a bosziknak az Újbanyavár lakótelep díszpolgára címet adományozza. Ők viszont nem értették, mire jó ez. Hisz már polgárok ők, tiszteletbeli, sőt tiszteletre méltó polgárok is.”

 

Közben persze kiderül, hogy bizony a dezertőr Boszilka sem fecsérli haszontalanságokkal a nővéreitől távol töltött időt – amikorra visszatér testvéreihez, jóval több tudásanyaggal bír a városlakók mindennapjairól, mint az integrálódás fokozatosabb módja mellett döntő Boszella és Boszemma, és ez újabb lendületet ad mind a Seprűnyél Kft. tevékenységi körének, mind pedig magának a meseregénynek. Ha van a három nővér között feszülő ellentéteknek, majd későbbi egymásra találásuknak tanulsága, az nem más, mint hogy egy hatékony csapat létrehozásához a különböző készségek és attitűdök tudatos, célirányos elegyítése a legbiztosabb recept. Így végül a képviselőtestületi taggá avanzsáló Boszilka becsvágyóbb, magamutogatóbb személyisége szavatolja azt, hogy nővérei mindig aktuális információkkal bírjanak a lakótelep legégetőbb gondjait illetően, és ennek a tudásnak köszönhetően hoz Boszella és Boszemma helyes döntéseket, miközben seprűnyélen járja a lakótelepet. Juráňová mesekönyve tehát akár még menedzsment-tréningekhez is ajánlható segédanyagként, amennyiben a mentor a csoportdinamika fontosságát kívánná demonstrálni, vagy éppen azt, hogyan kell az általános stratégiát konkrét cselekvésekké transzponálni. Juráňová könyvéből ugyanis kiderül, hogy mindezek tudatos és sikeres alkalmazása akár olyan eredmények megvalósításához is eszközként szolgálhat, mint például a drogdílereket országszerte zöld csontvázzá változtató varázsige, amely így hangzik:

 

„Rossz szándékú emberféreg,
cukorkában van a méreg,
csörgő csontú zöldülés,
elszaladj, mert jön a vég.”

 
És ha már ennyire felnőttesítve interpretáljuk a három boszorkánynővér históriáját, arról sem érdemes megfeledkeznünk, hogy Boszella, Boszemma és Boszilka története akár úgy is értelmezhető, mint annak a folyamata, milyen lépésekkel és mely döntések folytán jut el a kívülről jövő egyén és új környezete a kölcsönös bizalmatlanságtól odáig, hogy a meseregény heppiendje úgymond az integráció teljes sikerét ünnepelhesse, amelynek során a befogadó közeg megismerése és az újonnan jöttek hagyományosnak nem mondható nézőpontja és képességei a teljes közösség javára válnak.

 

Bármennyire is bonyolultnak hangzik ez így felnőttnyelven leírva, Jana Juráňová regényének legfőbb üzenete mintha éppen az volna: mindez talán mégsem boszorkányság.

 
 
 

Jana Juráňová: Boszimesék Újba­nya­várról. Fordította: Bolgár Katalin. Illusztrálta: Mayer Éva. Phoenix Polgári Társulás, Pozsony, 2016.