Metamodernista kiáltvány. Selyem Zsuzsa előszavával

,




Pavel Grosu alkotása

 

 

A sárkány még puffant egyet

2016-ban a posztigazság lett az év szava az Oxford Szótár szerkesztői szerint. Post-truth. (Ettől nem függetlenül az év elnöke meg Donald Egyetlen-Könyvet-Se-Olvasott-Soha-Végig Trump.) Az igazságot lesajnáló posztmodern persze ennek gyönyörűen megágyazott, jól esett álmodozni benne, nézni, amit vetít nekünk egy ismeretlen úr körül megfizetett marketingboly. Magyarul annyira csak ez a minden-úgyis-csak-szimulákrum ment, hogy alig lehetett észrevenni, hogy recsegés van odakint. Odakint, a két világon kívül. Egyikben plakátok, eladási ráták, művészek ájult behódolása a könnyen-gyorsan szakkönyvekből megtanult piacműködésnek – másikban az akadémia bástyái mögötti széplelkűség, amire senki nem kiváncsi, ők maguk sem. Szakad meg a szívem, de ha megfeszülök se látok mást magyarul, mint ezt a feldolgozatlan, elkeseredett ellentétet, a piac szolgáló leányát, amely végül a posztigazságban boldogan egymáséi lesz: teljesen mindegy, hogy Moszkvában vagy New Yorkban, osztogatnak vagy fosztogatnak, a lényeg, hogy szaporodjon a kattintás és sokasodjon a lóvé.
 
A metamodernizmus mint egy adott kor viszonyulása Dichtung und Wahrheit, művészet és valóság feszkójára igazán akkor vált fontossá – nem, igazán nem vált fontossá, mert a kutyát se érdekelte se a valóság, se a művészet –, szóval néhány szerencsétlen, mert gondolkodó humán számára akkor vált fontossá, amikor már nem lehetett visszapaszírozni az akciófilmek, sci-fik és számítógépes játékok világába a WTC omlását, az al-Kaida madridi, londoni merényleteit, Breivik ámokfutását, a szíriai háborút, a pénzért vásárolt levegőt, az eltűnő sarkvidéki jeget, kihaló állatokat, komplett városrészek és falvak munkanélküliségét, teljes lepusztultságát.
 
A metamodernizmus viszont nem csak oszcillálás, mint e kiáltványban oly őszintén és ironikusan áll, hanem félelem és reszketés is, mert nem hajlandó elfogadni a számára felkínált tudatmódosító műsort, és látja a bajba jutott analóg világot. A metamodernizmus talán az utolsó esztétikai sárkány, vagy az utolsó etikai esély, hogy formát adjunk a tiltakozásnak, és tétet a formának.
 

 
SELYEM ZSUZSA 

 

 

 

Luke Turner: Metamodernista kiáltvány

(Metamodernist manifesto)
 
1.

Felismerjük az oszcillálást, mint a világ természetes rendjét.

 

2.

Fell kell szabadítanunk magunkat a béklyó alól, amit egy évszázad modernista ideológiai naivitása hozott létre, és szerelmes utódjának poszttraumás cinizmusa zárta le.

 

3.

A mozgást a pozíciók közti oszcillálás teszi lehetővé, ahol az egymással szemben álló elgondolások egy hatalmas elektromos gépezet pulzáló polaritásaiként operálnak, működésbe lendítvén a világot.

 

4.

Tudomásul vesszük, hogy minden mozgás és tapasztalás korlátolt, és e korlátok mindenfajta átlépési kísérlete értelmetlen. Egy rendszer alapvető hiányossága nem azért kívánja meg a hűséget, hogy egy ismert véget beteljesítsünk, vagy hogy pályájához kötve rabszolgáivá tegyen, hanem inkább azért, hogy esetleg bepillantást nyerhessünk valamiféle rejtett exterioritásba. A létezést gazdagítja, ha úgy vágunk neki a dolgoknak, mintha azok a korlátok túlléphetők volnának, mert az ilyesmi tárja ki a világot.

 

5.

Minden dolog visszavonhatatlanul halad a maximálisan entrópikus különbözőség állapota felé. A műteremtés feltétele a különbség ismerete vagy felismerése. A hatás a maga zenitjén közvetlen tapasztalása a különbségnek önmagában. A művészet szerepe az, hogy felismerje saját ambícióinak paradox mivoltát, a többletet próbálván jelenlétbe csalni.

 

6.

Jelenünk az azonnaliság és avulás ikerszületésének tünete. Egyszerre altat el a nosztalgia, és zaklat fel a jövő látomása. Az új technológia lehetővé teszi különböző események egyidejű tapasztalását és érvénybe léptetését különféle pozíciókból. Közel sem halálhírét keltve, e létrejövő hálózatok a történelem demokratizálását segítik elő, megvilágítván elágazó ösvényeit, amelyek mentén nagy narratívái bejárhatják az itt és mostot.

 

7.

Míg a tudomány keresni kezdi a költői eleganciát, a művészet az igazság felkutatását tűzi ki célul. Minden információ tudást alapoz meg, akár empirikus, akár aforisztikus, igazságértékétől függetlenül. Egy mágikus realizmus tudományos-költői szintézisét és informált naivitását kell befogadnunk. A hiba értelmet tenyészt.

 

8.

Gyakorlati romanticizmust indítványozunk, amelyet nem fog vissza ideológiai horgony. Ilyenformán a metamodernizmus irónia és őszinteség, naivitás és hozzáértés, relativizmus és igazság, optimizmus és kétely közötti, és ezeken túli állapot, amely eltérő és megfoghatatlan horizontok sokaságát űzi. Rajta hát, feleim, menjünk oszcillálni!
 
 
 

HORVÁTH BENJI fordítása

 
 
 
Luke Turner: 1982-ben született Manchesterben, jelenleg Londonban él és alkot. Szerkesztő a Notes on Metamodernism című esztétikai és kulturális online folyóiratnál (http://www.metamodernism.com/). Metamodernista kiáltványát 2011-ben adta ki. Rengeteg csoportos és egyéni kiállítás, projekt, per­for­mansz résztvevője, számtalan előadás, cikk, esszé és tanulmány szerzője. Bővebben: http://luketurner.com/about/.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter