„Mi lenne velünk nélküled, drága mesemondó?” Márton Evelin lett a Helikon díjazottja




November 22-én, délután hat órától a Helikon irodalmi folyóirat Kemény Zsigmond Irodalmi Díjának átadóünnepségére került sor Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának dísztermében. A Helikon 2016-ban osztotta ki első Kemény Zsigmond-díját Antal Balázsnak, a következő években pedig Szántai János és Láng Orsolya kapták meg a lap kitüntetését. Idén Márton Evelin prózaíró vehette át a díjat a lap hasábjain megjelent értékteremtő alkotásaiért. 

 

 

 

 

Elöljáróban Karácsonyi Zsolt főszerkesztő és Csige Sándor konzul köszöntötték az egybegyűlteket, majd László Noémi szójátékokban és utalásokban gazdag laudációja hangzott el. „Mi lenne velünk nélküled, drága mesemondó?” – merült fel a költőinek szánt kérdés a prózaírónő dicséretére írt szöveg első mondatában, amely az est folyamán mulatságos félreértést leplezett le. Kiderült, maga a főszerkesztő egy ideig halottnak vagy legalábbis eltűntnek vélte a szerzőt egy hosszabb alkotói hiátus miatt, amíg hirtelen „fel nem bukkant egy ablakkeretben” egy rendezvény során (és akkor már nyugodtabb szívvel kérhette fel, hogy küldjön még szöveget). Márton Evelin bevallotta, örül a felkéréseknek, jó „agytornának” tartja azokat, és szívesen is küld szöveget, amennyiben nem küzd ötlet- vagy időhiánnyal, és nem kényszerül arra, hogy néha nemet mondjon.

 

Az ünnepélyes díjátadó mozzanatot követően Demeter Zsuzsa kérdezte a szerzőt sokoldalúságáról, megragadva azt, hogy ellentétben a legtöbb szerzővel, Márton Evelin nem skatulyázható be csupán egy bizonyos írói műhelybe, hiszen szinte minden erdélyi irodalmi folyóiratban publikált már, a legtöbb nagyvárosban lakott vagy dolgozott, így tulajdonképpen „mindenhol otthon van” (ezt a szerző ki is egészítette azzal a megjegyzéssel, hogy talán sehol sincs otthon igazán). A mindenhová tartozás és határátlépés margóján a Szalamandrák éjszakái című regényről és annak román fordításáról esett szó.

 

Demeter Zsuzsa a regényben felvázolt Erdély-képet inkább a román irodalomban olvasottakhoz véli közelibbnek, ennek kapcsán Márton Evelin elárulta, ugyan nem tud hosszabb terjedelmű román szöveget írni (érdekes, hogy verssel viszont már próbálkozott), még a román barátai is úgy gondolták, hogy ezt a regényt románul kellett volna megírnia. A Szalamandrák éjszakái románul Kocsis Francisko fordításában olvasható, számos kritika és recenzió született róla mind magyar, mind román nyelven, az utóbbiak következetesebb terjesztés hiányában csekélyebb mennyiségben, az előbbiek pedig szinte rögeszmésen Bodor Ádámhoz, Mózes Attilához, vagy akár Moliére-hez hasonlították a szerzőt.

 

 

 

Az erdélyiség kapcsán Márton Evelin kiemelte, nem látja olyan borúsnak a helyi kisebbségi létet, mint ahogy azt az irodalmi és sajtódiskurzusokban tálalják. Egyetért azzal, hogy van ennek egy „drámai” oldala, mint minden kisebbségi létnek, de nem érdemes megrekedni vagy belefásulni semmilyen önsajnáltató narratívába. A Bukarestben töltött tizenegy év alatt például rengeteget tanult erről a viszonyról és annak komplexitásáról, valamint felidézte azt is, hogy egy román nemzetiségű spanyol műfordítónak nagyon egyszerűen el tudta magyarázni, miért nem írnak a romániai magyarok románul. Az együttműködés egyik formájaként egyfajta kölcsönös megértést és a műfordítások támogatását látja, ugyanakkor kiemelte, még ez sem oldaná fel teljes mértékben az irodalom rétegszerűségéből adódó különbségeket. Mindezek mellett felmerült a szerző és Vida Gábor eredményes szerkesztői-baráti együttműködése, valamint a jövőre vonatkozó irodalmi tervek, amelyek közt egy már elkészült, de bizonytalanságban ragadt regény is szerepel. A személyesebb jellegű műhelytitkok közül fény derült például arra, hogy Márton Evelin csak jókedvűen tud írni, ellenkező esetben inkább olvas, rendszerint megvannak a saját menedékkönyvei „betegség” esetére.

 

Az est során a szerző felolvasott pár részletet a Helikon Sziget-számában megjelent rövidprózájából, majd kötetlenebb formában folytatódott az ünneplés.