Mi vagyok én? Szilágyi Márton Arany-monográfiájáról




December 7-én délután a BBTE Bölcsészkarán egy hiánypótló kiadványról tudhattunk meg többet: Szilágyi Márton Mi vagyok én? Arany János költészete című, monografikus igénnyel megírt könyvét mutatták be, a kötetről Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó igazgatója és T. Szabó Levente, irodalomtörténész, a BBTE oktatója beszélgetett, természetesen a szerző jelenlétében.
 
 


 

A Popovici termet minden bizonnyal megtöltő, érdeklődő közönségnek T. Szabó Levente vázolta fel a monográfia irányvonalait, jellemzőit. A kötet annyiban monografikus, hogy Arany költészetére fókuszál, ugyanakkor a 21. században nem lehet az ún. „klasszikus” monográfiákról beszélni. Ehelyett egy problémákra koncentráló, az Arany-emlékév kapcsán friss szakirodalmakat beépítő és feldolgozó kiadványról beszélünk, amely nem a miértre, hanem a monografikusság hogyanjára ad inkább választ.
 
 


 

Ez elsősorban az Arany-életmű pályaívszerű elgondolását, értelmezését kérdőjelezi meg némiképp, mivel Arany társadalmi státusának figyelembevétele jelenti a könyv vizsgálódási alapját. Megőrzi a kronológiát az életmű értelmezése szempontjából, ugyanakkor nem követi a biografikus logikát, a kötet elejére egy rövid életrajzot helyezve, mintegy a későbbiekre való referenciaként. A könyvben Arany közköltészethez, alkalmi költészethez való viszonyáról is olvashatunk, illetve arról, hogy ez a fajta szöveghagyomány milyen lenyomatokat képez Arany pályájának későbbi szakaszaiban, ugyanis megállapíthatóvá válik, hogy Arany képes és hajlamos volt közvetlen egymás után, illetve szimultán nagyon eltérő poétikai eljárásokat működtetni. Ezekről többet megtudhatunk például levelezéseiből és abból is, hogy személyiségjegyei hogyan befolyásolták alkotói mivoltát (például hagyta-e magát meggyőzni vagy lebeszélni kortársai által, gondolhatunk itt Petőfire vagy Gyulai Pálra). Arany János világirodalmi érdeklődése, illetve költészetének a világirodalomhoz való kapcsolása a sírversek okán jelenik meg a monográfiában, amelyek kapcsán az európai 19. századi irodalomban a démonikusság, kísértetiesség kérdéskörébe tagozódik.
 
 


 

A kötetbemutatón résztvevők beszélgetése során arról is szó esett, hogy az irodalomtörténeti gondolkodásmintákban még erősen jelen van egy olyan fajta pályaív-szemlélet, amely az írásművészetet fejlődési „görbeként” gondolja el. Szilágyi Márton arra világított rá, hogy Arany János esetében nem beszélhetünk ilyesmiről, ugyanis rövid idő alatt bármit és mindent képes volt megírni, tehetségét nem lehet megkérdőjelezni, ugyanakkor sokszor kellett buzdítani, labilis voltából kifolyólag engedi rábeszélni magát művek megírására. Szilágyi a monográfia megírása során olyan érdekes tanulmányokkal találkozott, mint pl. Aranynak az Arisztophanész-fordítás kapcsán felmerülő invenciózussága. Az ógörög szövegben olyan illemsértő szókinccsel találkozunk, amelyet a korabeli szótárak nem tartalmaztak, így Arany a népnyelvhez nyúlik vissza, hogy ezekre megfelelőt találjunk.
 

A Kalligram-kiadvány premierben mutatkozott be Kolozsváron.
 
 
 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter