Mindenki nosztalgiázik. Beszámoló a 4. Látó-táborról




Az első nap mindig a megérkezésről szól, én hétfő délután háromkor érkezem a Látó folyóirat idén negyedik alkalommal megrendezett írótáborába. Vásárhelyiként ismerős arcok után leskelődöm, középsulisként kissé különcnek érzem magam, de hamar kiderül, hogy ez a „másság” teljesen jelentéktelen a Látó közösségében: bárhol bárkik között könnyen elvegyülök, beszélgetek, barátkozok. Vida Gábor főszerkesztő megnyitja a tábort, és még otthonosabbá válik a nyárádszentmártoni Lovasfogadó.

 

Estére sorra kerül a Látó holdudvarához tartozó Havi Dráma előadása. Monica Ristea és Strausz Imre játsszák el Thomas Perle Karpatenflecken (Kárpátfoltok) című művét Láng Orsolya fordításában. A máramarosi Greti történetében magyar, román, angol és cipszer nyelvek bonyolítják a földrajzi és történelmi önkeresést. A közönség hangulatingadozása alátámasztja a játék finomhangoltságát, a nézőkben láthatóan megragad Thomas Perle mondata: „A határok nyílt sebek”. Mindenki megéhezik a nehezen emészthető szavaktól, megjön a vacsora, nyílnak a borosüvegek, Gábor éjjelbe nyúlóan anekdotázik fiatalságról, biciklizésről, macskákról.

 

Másnap kedd, tíz nulla nulla, Demény Péter reggeli verssel indítja be a tábor motorját. Öt perccel később terasz-beszélgetés, jelen- és múltbeli látós szerkesztők nosztalgiáznak a folyóirat legemlékezetesebb lapszámairól. Láng Zsolt moderál, a szerkesztőség demokratikus légkörét szóba hozva nyitja meg a diskurzust, közben a partnerek egyetértően bólogatnak. Mindenki mosolyog, amikor Markó Béla egy olyan számot említ meg, amelyik a szerkesztőség legújabb tagja, Codău Annamária születése előtt jelent meg (,,fiatalabb vagyok, mint a Látó!” – jegyzi meg). A vidám hangulat rovására a kudarc is felvetődik, Demény Péter az egyik általa tervezett esszé-számról beszél, amit elmondása szerint annyira akart, hogy pont ezért nem sikerült: „fejjel kell a falnak menjek, hogy megtudjam, hogy az a fal”.

 

 

 

Terasz-beszélgetések: Best of Látó. Emlékezetes Látó-számok az elmúlt 30 évből. Codău Annamária, Demény Péter, Szőcs Katalin, Markó Béla, Láng Zsolt.

 

Fellélegzünk, nyújtózkodunk, váltunk pár szót, az Egy mondat a szabadságról című verseskötet bemutatója máris kezdődik, a szerző Markó Béla, a házigazda Demény Péter, Gáspárik Attila közreműködik. A kötet nyitóversében Petőfi a megszólított, Markó ezelőtti könyvének címében pedig Ginsberghez szól. Kérdésessé válik a közéleti szerep és a közvetlen viszony a múltbeli költőkkel. Markó önmagában vitázik különféle alkotókkal, erre Gáspárik megdicséri ezeknek a vitáknak a hangját, és megemlíti a versek szavalhatóságát. A kötetből fel is olvas úszásról, okosórákról, falusi moziról, ördögök kecskepatáiról. A jól mondhatóság kapcsán szó esik a szonettekről is, megtudjuk, hogy a kötet szerzőjét ez a műfaj hozta vissza az irodalomba tíz év alkotói válság után. Befejezésképp a közönségnek együtt kell ismételnie az egyik költemény refrénjét. Érezni, ahogy a tábor felszabadul, megnyílik, egy húron pendül.

 

Délben a program amennyire tömör, annyira jó: felolvas Mărcuțiu-Rácz Dóra, Gál Hunor, Láng Orsolya, Imre Eszter, Nagy Attila. A terasz helyett most a fogadó lószobra előtt vetik be magukat a jobbnál jobb látós szerzők, Dóra verseiben pizsamás hősi tettek, Huniéban pelenkás feltámadás, Orsiéban taxizós franciák, Eszter prózájában kétezres évekbeli cérnaposták. Nagy Attila költeményében Jékely kacsint az olvasóra. A lószobor (totem?) kapcsán szóba kerül Kányádi Sándor Függőleges lovak című verse, ezáltal pedig fiatal erdélyi írók lehetséges jövőbeli szervezkedése, kísérletezése, ami szintén Függőleges Lovak néven fog futni.

 

 

 

Terasz-beszélgetések: A költészet ma. André Ferenc, Demény Péter, Imre Eszter, Láng Zsolt, Nagy Attila.

 

Ebédidő, szabadidő, előkerülnek a fürdőruhák: ha már a mártoniakhoz vagy a szentekhez semmi közöm, legalább a Nyárádhoz legyen. A parton áztatjuk a lábunk, iszappal kenjük be magunk, nyakig megyünk a vízbe, az igazán bátrak búvárkodnak is. Kifekszünk a napra, mint a gyíkok, de Demény magányos dekázgatása láttán hamar talpra áll a csapat: kezdődhet az írófoci. Meglepő és nem meglepő tehetségek, pólósok és póló nélküliek. Kiderül, hogy a hátamról nem sikerült lemosnom az iszapot, indiánnak érzem magam. Bár a tábortűz nem hiányzik.

 

Este ismét Látó-holdudvar: Édentől Keletre Filmklub, megnézzük Láng Orsolya díjnyertes Szezon után című animációját, Annamari kérdez. Mi a csírája az animációknak? Ha a nyelvből elég volt és lehetetlenné vált a kommunikáció, a látvány történetté írja magát. Ezt követően megnézzük Orsi legfrissebb anyagát, ami egy dokumentumfilm Sigmond Júlia eszperantista és költő Olaszországban töltött éveiről. Orsit egy kis időre vendégül látták férjével, hogy betekintést nyerhessen mindennapjaikba. Szinte minden mozdulatról felvétel készül: étkezések, séták, online unitárius istentiszteletek.

 

 

Gál Hunor, Nagy Zalán, Codău Annamária, André Ferenc, György Alida.

 

Újra éjjel van, szokásos társasági beszélgetés mindenről, bármiről, amíg Gábor és Szabó Robi meg nem találja André Feri hangszóróját. Több se kell, mehet a retroparty, 16 tonnával 220 felett. Rendeződnek a székek, az asztalok velem együtt háttérbe szorulnak, aludni megyek. Robotindiánokkal álmodom.

 

A szerda reggeli kávémhoz csak egy cukor, de két kritikus jut. Amik Annamáriát és György Andreát Láng Zsolt fogadja, és a párban dolgozó kritikusok műfajáról kérdez. Felváltva válaszolnak, passzolgatnak, szinkronban vannak a válaszok, akárcsak az írásaikban. Ez egy lazább műfaj, hasonulni kell egymáshoz, ennek köszönhetik a barátságukat. Az írói szabadság, bátorság, felelősség témájának feldobásával a közönség is akcióba lép, interaktívvá válik az előadás. Alapanyagul szolgál majd a napközbeni gondolkodásokhoz, vitákhoz.

 

A költészet ma – ez a következő program címe, nagy szavakra számítunk, Láng Zsolt nagy hatású metaforával nyitja meg a beszélgetést: a költő egy zuhanásban levő pilóta. Vida Gábor szintén használja a nyelvi eszközt, a verseket a konzervekhez hasonlítja, a sűrítettségből kiindulva. Emellett megemlíti a líra és próza közti hidakat, ki mit ír, miért, hogyan? Nagy Attila szerint alkattól függ, Demény Péter a verset szorosan a szorongáshoz köti.

 

A FISZ hármas bemutatóján Codău Annamária a házigazda, Kemenes Henriette Odú, Ozsváth Zsuzsa Előző részek és Székely Örs ostinato című, két hónapja megjelent verseskötetét hozza. Annamari első kérdése a koncepcióra tér ki. Zsuzsa a történetszerűségét emeli ki, Henriette a szerkesztő munkáját, valamint a nyitó- és záróvers jelentőségét. Örs a materialitáshoz fordul, próbál minél kézenfekvőbb anyagokat használni, ezzel ellenben Zsuzsa azt szereti megragadni, amit csak sejteni lehet, a sugallatokat. Annamari nosztalgiát érez mindhárom kötetben, Zsuzsa szerint nála ez a visszatekintés jelenvalóságában, a múlt vitáinak felfrissüléseiben jelenik meg. Örs visszanyúl a barokkig, újraéli a 16-17. századi „világvégét”, Henriette kiemeli, hogy vannak jóvátehetetlen dolgok.

 

 

Hármas bemutató: Kemenes Henriette Odú, Ozsváth Zsuzsa Előző részek és Székely Örs Ostinato című verseskönyveinek bemutatója. Beszélgetőtársuk: Codău Annamária.

 

A táborozók elkapkodják a köteteket, a dedikálás kissé átcsúszik a következő programba, Demény Péter Gálfalvi György legújabb novelláskötetét ismerteti. A Világszélen rendszerváltás előtti titkosszolgálati viaskodásokat, rémálmokat dolgoz fel. A közönség újra és újra megrendül, kissé feszültté válik a légkör, amin a délutáni jóga és az esti filmnézés segít. Meghallgatjuk Imre Eszter titkos naplóját, mosolyognak a szemek is.

 

Csütörtök reggel, irány hazafele, ki amivel tud, Örs hétkor biciklire pattan, de akad olyan is, aki autóval, taxival, busszal vonul vissza. A csoportkép elmarad, a csoport megmarad.

 

 

Fotók: Látó szépirodalmi folyóirat