„Mintha a kezembe került volna egy fotóalbum”




Fényképek egy Dacia személygépkocsi rendszámáról vagy egy nadrágról, ami a széken hever. Márton Evelin a könyvbemutató elején olvasói tapasztalatát osztotta meg a közönséggel. Elmesélte, Balázs K. Attila Homokóriás c. és Szántai János Szálloda című köteteinek olvasása során olyan érzése volt, mintha fényképeket nézne, a szerzők pedig mesélnének ezekről. A kötetek bemutatójára a Bulgakov teraszán került sor a 10. Kolozsvári Könyvhét keretén belül, a meghívottakkal Márton Evelin beszélgetett emlékezetről és annak korlátairól, családról, örömről és csalódásról.

 

Balázs K. Attila és Szántai János stílusa, beszédmódja egymástól igazán eltérő, Márton Evelin mégis talált kapcsolódási pontot: „Úgy képzelem el, mintha a kezembe került volna egy fotóalbum, amiben mindenféle fényképek vannak”. Mindkét kötetben központi szerepet foglal el a gyerekkori emlékekből való építkezés, Márton Evelin ennek kapcsán arra volt kíváncsi, milyen a szerzők viszonya az emlékezethez, az emlékek rekonstrukciójához és annak korlátaihoz? Az emlékezet könnyen beindul, ehhez elég például egy fénykép is – kezdte Balázs K. Attila, akinek prózakötetete eleve igazán fotografikus. A családi ház köré rendeződő, innen szerteágazó történeteket ő maga „szétúszó jégtábláknak” nevezte, kötetében egy-egy kimerevített, buborékban létező pillanatot igyekszik megragadni, ezért valóban érzékelhető a szöveg képszerűsége. Balázs K. Attila történetei a pillanat érzékelését is fókuszba helyezik, ily módon a szerző szerint mindegyik íráshoz köthető egy-egy szín is: vannak a kötetben acélkék, szürke és barna szövegek.

 

 

 

Szántai János szerint az emlékezet folyton, palimpszesztszerűen írja újra az életet. Mindig játszik velünk, kihasznál és átver, egy-egy szövegében az emlékezet ritmusát igyekszik felvenni, szubjektív emlékekből állnak össze szövegei. A szerzők ennek érzékeltetésére egy-egy részt olvastak fel, a közönségben gyakran csendült fel egy-egy nevetés, ennek következtében pedig Márton Evelin rögtön humorról kérdezett. Balázs K. Attila szövegei kevésbé élnek ezzel, a szerző megjegyezte, hogy ez nem a szövegeiben merül ki. Vele ellentétben Szántai János gyakran él a humor eszközével. A szerző fontosnak tartja, hogy mindig tudjunk nevetni saját helyzetünkön, majd hozzáteszi: „nevetve mindig jobb meghalni, mint sírva”.