Műfordítói kerekasztal a Kolozsvári Magyar Napokon




Vallasek Júliával, Szenkovics Enikővel és Király Farkassal beszélgetett Mărcuțiu-Rácz Dóra műfordítói tevékenységükről a Kolozsvári Magyar Napokon a Bulgakov Kávézóban, augusztus 21-én. A beszélgetésen rövid kötetbemutatókra is sor került, Bogdan Suceavă Éjszaka valaki meghalt érted és Franz Hodjak Homokkal teli bőrönd című műveket Vallasek Júlia (románból) és Szenkovics Enikő (németből) fordította.

 

A műfordítói szakma sokszor a háttérbe szorul, azért Mărcuțiu-Rácz Dóra arra volt kíváncsi, hogy a meghívottaknak mi volt a legelső tapasztalatuk a műfordítással: Király Farkas román nyelvből fordít, és elsőként az ős-Előretolt Helyőrségben kezdte, Mircea Cărtărescut kellett fordítani, és ő úgy gondolta, hogy „majd ő megmutatja nekik”, és lefordítja. Tehát egyféle hencegéssel és felbátorodással indult neki a folyamatnak, amely aztán révbe is ért, mai napig szereti, amit csinál. Hosszú tanulási folyamat volt neki, hiszen szókincsbéli problémák mindig akadnak, például többször is kellett szaktanácsot kérnie magyarországi ismerőseitől, kollégáitól még abban az időben, amikor a nemzetközi telefonálás nem volt olyan egyszerű, mint most. Vallasek Júlia középiskolás korában a franciatanárnő buzdítására kezdett el előbb egy francia ifjúsági regényből fordítani részleteket szorgalmi feladat gyanánt, viszont komolyabban az egyetemen bízták meg őt Nicolae Balotă tanulmányainak fordításával. Sokáig viszont Fodor Sándorhoz járt, aki őt mentorálta. Szenkovics Enikő ugyancsak az egyetemen fogott hozzá, de ő elsősorban korrektorként tekint magára, aki imád fordítani.

 

 

 

A román-magyar és magyar-román fordítások aránytalanságairól Király Farkas elmondta, hogy valóban látható ez az aránytalanság (románról több mű fordítódik le), viszont nem mindenki tud jól románul, aki fordít. Saját tapasztalata sok román környezetben eltöltött idő és tanulás után, hogy olyan mondatokat ír le, amelyeket magától nem írt volna le sosem, sok román idiómát működtet, befolyásolja a nyelvi észjárását. Vallasek Júlia úgy gondolja, hogy mindenhol visszafogott az érdeklődés a szomszédos országokban egymás iránt, nem helyspecifikum ez. Nem szeretne rágörcsölni a hídként odafeszülő értelmiségi szerepre. Viszont azt látja, hogy sokszor románra hamarabb fordítanak le angolból vagy franciából valamit, mint magyar nyelvre. Szenkovics szerint is az aránytalanság látszik, és levegőben hagyja a kérdést, hogy bár vannak programok és pályázatok arra, hogy elmozduljon ez az arány, nem tudja, ki fogja lefordítani magyarról azt a sok mindent.

 

Pályakezdők számára műfordítással kapcsolatosan a résztvevők elmondták, hogy fontos, hogy legyenek bátrabbak, és ne stilizálják felül a fordítandó művet, lehet bátran egyszerűen fogalmazni. Sokat kell gyakorolni, rövidebb szövegekkel érdemes kezdeni, illetve készüljenek fel, hogy „szörnyűségekkel” fognak találkozni, például nehéz, hogy mondjuk nem vagyunk sem hajós, sem sarkköri nép, nincs annyi szavunk a hajókötelek bogaira vagy például a hóra – ugyanakkor kösse fel a gatyáját az is, aki magyarból fordít, hiszen nagyon nehéz nyelvünk van.