Nálukfele ez úgy van, hogy…




Mărcuțiu-Rácz Dóra: Macska van az úton. Prolog Kiadó, Nagyvárad, 2017.

 
 

A falusi élet fogalma számomra az öreg házak falán logó ütött-kopott cseréptányérok emlékével fonódik egybe, amelyekről a szép, népi motívumok lassacskán pattognak le. Mărcuțiu-Rácz Dóra a valóság ábrázolására tesz kísérletet kötetében, mindezt úgy, hogy az elmúlás tudatosításával rögzíti az akkori jelen eseményeit anélkül, hogy bármilyen vágyképzete lenne a jövőt illetően (Szemtelenszög).

 

A Macska van az úton igazán jó elsőkötetes szárnybontogatás. Az egészen új koncepciójú realista, kapákfalvi világ megteremtésének első mozzanatában az egyedi megnevezésű, ún. „eposzi jelzőkkel” illetett karakterek állnak, beleértve a közösséghez tartozó állatokat is. Fontos tudnivaló, hogy a kapákfalviak olyasmi ideológiával élnek, ami szerint a név nélküli dolgoknak nincs nagy jelentőségük (vagy nem is léteznek), mivel az a sajátosan kollektív eszköz, ami igazán összeköti az ottaniakat, a nyelv, köztük éldegél a nemfaluban. Az is lehet, éppen valaki szomszédja a „bicegő romántudás” vagy az illető a mássalhangzókat elhagyó nyelvjárás mellett ül a buszon (Férjé’ vagy má’?). A generációk találkozásának otthont adó Kapákfalva pedig olyan hely, ahol bármilyen banális vagy furcsának tűnő dolog megtörténhet, ha külső szemlélőként figyeljük a történéseket. Viszont az ott élő „térfigyelők” számára majdnem minden a szokásos hétköznapi dolgok sorába helyeződik, amit az élet körforgásának tudnak be. Ezt a kettős perspektívát mutatja meg Mărcuțiu-Rácz Dóra a szövegeiben, amelyeket keserű humorral és (ön)iróniával megszórva egy bögre tej mellé kínál.

 

Emellett maga a tálalás is igen változatos, hiszen a kötet műfajszintézisek (próza, líra, dráma) láncolataként olvasható, amelynek keretet adnak a tartalmilag összekapcsolódó novellaciklusok. Érdekes módon a szöveg üteme, ritmusa jóval erőteljesebben érzékelhető a prózában és a drámában. Viszont Mărcuțiu-Rácz Dóra verseiben újabb, belső nézőpontból engedi láttatni a történéseket, amelyeket intenzíven él meg, illetve meséli el a közösség és a saját életmódjának apró töredékeit, úgy, hogy nem helyezi magát egy kiemelkedő pozícióba, szerényen a háttérben maradva: „Egy sánta lábjegyzet lennék Kapákfalva örökmorgó statisztikáiban” (Paranoia), és egy kis gyermekséget megtartva eszmél rá helyzetekre és ismer fel történéseket.