Hírek >

Hír |

Napi Tandori – Egy éve hunyt el Tandori Dezső




„Kezdetlen végetlen”

 

„Mindent, amit ránk hagyott, védetté kell tenni!

(A legkisebb cetlit is)

Védeni!”

(Györe Balázs)

 

Ma egy éve, 2019. február 13-án, budapesti otthonában hunyt el a XX. századi magyar irodalom óriása, Tandori Dezső. Az író kedves folyóirata és könyveinek kiadója, a Tiszatáj folyóirat és a Tiszatájonline szerkesztősége az évfordulóhoz kapcsolódóan Napi Tandori címmel sorozatot indít a www.tiszatajonline.hu oldalon, melyben a szerző kéziratos töredékeiből, vázlataiból, írásokból és rajzokból, valamint a művész jellegzetes ideogrammáiból naponta egyet-egyet bemutatva próbálja felvillantani a művészi pálya utánozhatatlan sokoldalúságát. A Napi Tandori rovatban minden esetben eddig nem olvasható-látható tartalmak jelennek meg, hogy emlékeztessenek Tandori egyedülálló teljesítményére és hogy valósan kiterjesszék a mindenki számára hozzáférhető Tandori-életmű határait. A szerkesztők reményei szerint a napi publikációk felidézik Tandori legendás irodalmi „teherbírását” és újabb Tandori-olvasók számára teszik megtapasztalhatóvá, értelmezhetővé a sajátos intenzitásában megmutatkozó Tandori-jelenséget. 

 

Tandori Dezső 2013-as Szellem és félálom című kötetétől kezdve a következő megjegyzés kíséretében kérte közreadni minden további munkáját: „Tandori Dezső összegyűjtött műveiből”. Tegyük fel, hogy a lezárás és összegzés terveit fontolgató szerző gesztusa gyakorlatias irodalomtörténeti útmutatás kívánt lenni, olyan olvasási javaslat, mely a kései művek befogadásához mindig kéri hozzászámítani a könyv-, folyóirat- és rajzlapokon tornyosuló, beláthatatlannak elkönyvelt életmű-Egészt. De feltehetjük azt is, hogy Tandori ajánlata az alkotás általa meglelt lehetőségére, a művészi rögzítés idővel folytatott küzdelmére, az írás ennek következtében előállt új feladatköreire utal. Az ismert élet-középpontok biztonságérzetét korán elvető nagypoézis és az itt nyert belátásokat látványosan bemutató Tandori-próza az irodalom „válogatott” szavai helyett a „meglevés szóismétléseire” voksolt, létrehozva és fenntartva a megszólalásnak azt a sajátos, rögtön felismerhető auráját, mely a következő évtizedekben fáradhatatlanul ontotta üzeneteit. Tandori világában minden összegző tett értelmetlen, legalább két okból: mert semmilyen összegyűjtés sem tudja helyreállítani az idő különös tapasztalatából keletkezett más-időszámítás művészi nyilatkozatait. S értelmetlen azért is, mert – s talán ekkor járunk közelebb Tandori sugalmazásához – a mű, a művi összegyűjtés bizonyára elkövetkező fázisait megelőzően már mindig összegyűlt. Vagyis, „Egyetlen”, ahogy az első kötet eredetileg szándékolt címe jelezte és „töredék”, miként a megjelent könyv híres, sokat értelmezett, hamleti mozdulattal végül elénk helyezi eredményeit. Tandori pályájának egyik legnagyobb tette talán, hogy páratlan lehetőségeket kínáló és termékenységet lehetővé tevő képességei ellenére és azok segítségével, lényegében tapodtat sem mozdul eredeti meglátása paradox téridejéből. Így nem csodálkozunk, ha a hagyatékban maradt, talán könyvcímnek is szánt töredékek egyike („kezdetlen végetlen”) még mindig a linearitásban testet öltő értelmen túl kutat kiutat irodalomból (?), életből (?), a kettő egymást feltételező rendszereiből.

 

Vállalkozásunk, mely Tandori Dezső „kezdetlen és végetlen” jelenlétének felidézését tűzte ki célul, a fent leírtakra hivatkozva, nem keres kezdő- és végpontokat, a viszonyítás mindig mesterséges menedékeit, melyekhez tartva magát felméri a nehezen felmérhetőt, Tandori hozzájárulását az elmúlt évtizedek magyar- és világkultúrájához. A Tandori-mű legtermészetesebb, de persze utánozhatatlan ösztönzéseit és mozdulásait követve úgy kívánjuk megidézni Tandori művészetét, hogy abban az összegyűjtés alapvető és elodázhatatlan kötelessége éppúgy megjelenjen, mint az élet-írás belékódolt, megrendítő tapasztalata, a végső összegyűjthetetlenség. A töredékeket halmozó, de mindig az egész-értelmű Egyetlenen dolgozó Tandori hagyatéka páratlan betekintést enged a folyamatos munkálkodás hétköznapjaiba, kiemelések és ünnepek nélkül is emlékezetes menetrendjébe. Célunk tehát, hogy a kéziratos hagyatékból kiválasztott művek, legtöbbször a mű szabatos fogalmának nem vagy alig megfelelő töredékek, vázlatok, fogalmazványok, előkészületek, lényegében azonban a mindenkori Tandori-élmény esszenciáját magukba sűrítő, befejezetlenségükben is késznek mutatkozó alkotások megidézzék több nemzedéknyi Tandori-olvasó alapélményét: az irodalmi jelenlét ritka, szinte állandósult formáját.

 

A Tiszatájonline honlapján a következő időszakban megjelenő Tandori-munkák – természetesen – nem hivatottak arra, hogy az életmű főbb fejlődésvonalait, lehetséges kronológiáit, felismerhető korszakait reprezentálják. Hiszünk azonban abban, hogy a rendkívül terjedelmes, sokműfajú és rétegzett művészi hagyaték feltárása során előkerülő és bemutatásra érdemesnek ítélt munkák közreadásával nem csupán az irodalmárok, a Tandori-filológiával foglalkozó szakemberek viszonylag szűk köre számára kínálunk értékes olvasni-, olykor látnivalót. A folyóirat szerkesztőségéhez a szerző és örököse, Tandori Ágnes által évek során eljuttatott művek megmutatásával azokat az éveket, évtizedeket kívánjuk megidézni, mikor a magyar folyóiratkultúra együttesen segédkezett Tandori nagyszabású művészi projektumának kiteljesítésén, s mikor mi, hajdani olvasói, a Tandori-élmény követői, követelői, kortársakként fogadhattuk a meghívást, mely végig fennállt. Jó, ha tudjuk, ma is fennáll: a Tandori-oeuvre, ebben a művek számára új, de korántsem illetéktelen közegben, az interneten is felkínálja a találkozás, a rácsodálkozás, a katartikus megpillantás élményét, mindazt, amivel oly régóta és oly hosszan kápráztat minket. Közléseink „kezdetlen végetlen” sora, e szabálytalan és utánozhatatlan pálya egy lehetséges megörökítésének tekinthető, s nem tét nélküli, de szerény igyekezet, hogy – mint egy Tandori-barát írta – „ne maradjon Tandori nélkül a világ.”