Narrált poénok meg az élük– költészetnapi beszélgetés Karafiáth Orsolyával




Április 11-én, László Noémi Karafiáth Orsolyával beszélgetett a Bulgakov kávéházban. Az est vetítéssel, majd a Szirén, a szerző új kötetének bemutató produkciójával folytatódott, a Fújjal, amelyben közreműködött a Four Bones Quartet és Kovács Tamás „Tobzi”.

 

 

 

László Noémi megjegyezte, hogy Karafiáth nem ragadt le az irodalom műfajában, mindig együttműködik valakivel új, közös alkotásokat szülve, „átlép magán”, és kíváncsi volt, hogy ez hogy történik? Nem annyira a művek lezár(hat)atlansága miatt, s főleg nem maga miatt, állította a szerző, sokkal inkább azért, mert ő képekben dolgozik/gondolkodik, egy műhöz, egy kötethez, egy regényhez rögtön hozzákapcsol egy képet, egy zenét, akkor már installációt is, akkor már jöhet könyvtrailer, videóklip. Így vett részt életében először egy musical létrehozásában, s úgy érzi, amit ő megteremthet, az tulajdonképpen a másik emberből jön – szerencséjére, teszi hozzá, mindig jó érzéke volt ahhoz, hogy megkeresse, ki az, akivel könnyen tud együtt dolgozni. Akkor tehát munkavégzés is történik, ugye? – kérdezte László Noémi. Igen, érkezik a válasz, ihlet létezik ugyan, de az működésben kell érje az embert.

 

 

 

Arról, hogy elhatározás-e, hogy nem a verseiből és regényeiből él meg, Karafiáth azt felelte, hogy igazi terepének az írást tartja, e mentén választotta az újságírást, a moderálást. Mostmár a közéleti újságírás az, amin főleg dolgozik. Igyekszik olyan munkákat elvállalni, amik valahogy adnak, de sokszor ezek is leterhelik. A Szirén szerinte átszűrt, átírt családregény. A kulcsosgyerek, a delfinhercegnő abbausromanja, az izgalmas és gyönyörű, hanyag szülőkről, a többi szirénről ír, mint akit nagyon csúnyán megvertek egy viccben, de csak akkor fáj, ha nevet – fűzte hozzá.

 

 

 

 

Megosztás:Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter